Lemondásban, böjtben, pusztában

Böjti időszakban talán több figyelmet tudunk szentelni a lemondás, a szükségletekről való elfordulás kérdésének.
Persze a mai társadalom nem arról híres, hogy bármiről is lemondana, ami a vágyak beteljesülését illeti. Akkor mégis miért van létjogosultsága a böjtölésnek, a lemondásnak?

A böjt egy olyan létforma, amikor nem a kívánságaink impulzusai irányítanak, tudatosan nem engedünk azoknak.
A szükségletek távolságban maradnak.

Elérkeztünk egy rendkívül fontos gondolathoz, mi szerint a vágyak, érdekek olyan természetűek, hogy megkövetelik a rájuk való odafigyelést és várják a minél előbbi beteljesülést. Nem feltétlenül járnak együtt tisztánlátással, ugyanis lemegy a függöny és nem látunk messzebb.

A böjt és ima szabaddá tesz arra, hogy ne mindenáron teljesüljön egy kívánság és valami másra sikerüljön fókuszálni. Leveszi a vágyak nyomását, mely jelen van, de nem lép át egy küszöböt.
Az imában, Istenkeresésben elismerjük, hogy kevés a saját erőnkre hagyatkozni. Ehhez a csökkentett üzemmódhoz azt hiszem nagyon hasonlít az a térbeli helyzet is (távolság a beteljesüléstől, Istenre hagyatkozás, a vágyak kielégülésének korlátai) mikor a Biblia szavaival élve valaki a pusztában töltött időt.

Hozzuk közelebb ezt a létállapotot, mert nemcsak Izrael népe járt a pusztában, nemcsak Keresztelő Jánost, az esszénusokat, vagy éppen magát Jézust találjuk ott bizonyos időpontokban.

Nekünk milyen lehet a puszta? Egy olyan kiszolgáltatott, lemondásokkal, beszűkült lehetőségekkel teli állapot, melyben kiderül, hogy mások segítségére is vagyunk utalva, de még így is elérhetetlenek bizonyos dolgok, előnyök, kényelmes és kellemes szolgáltatások.

5 Móz 8,2a „És emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben…”
Eljutottál már addig a pontig melyben kiderülhetett, hogy: Mi van a szívedben? Milyen vágyak mozgatnak? Hova vinnének a vágyak, ha engednél nekik? Figyelem! Ennek a gondolatnak nem az a lényege, hogy mindenről le kell mondani, mert minden vágy bűnös. Sokkal inkább az, hogy mélyebbre nézzünk, hogy mi mozgat bennünket.

A pusztában Jézusnak nem elsősorban Istenélménye volt, hanem az ördöggel találkozott, azaz felkínálkozott, hogy saját beteljesülését keresse. „A kísértéseken keresztül tanulta meg, hogy hol van a helye személyes érdekeinek az életfeladatában.” Hogy képességeivel magát, esetleg az embertársait szolgálja.

Persze személyes igényeimet is Istentől kaptam! Valahol a személyes és a közösségi integrálandó! Jézus erőt nyer akkor is, mikor már kimerült, de nyugodt szívvel alszik vagy vonul el egy puszta helyre, amikor esetleg százak igényelnék még a jelenlétét. Miért? Mert meg tudja már különböztetni, hogy mikor kell saját igényére, mikor mások szolgálatára koncentrálnia.

Ne felejtsük, a Megváltó, ha álmos volt aludt, ha meg akarta látogatni a barátait, hát megtette, ha megmosták a lábát, megengedte, de ő is megmosta mások lábát, és e kettő nem mondott ellent, és annak sem mond ellent, hogy kijelentse, hogy (Mt 20,28) nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon.

Mi az én életfeladatom, mi az én befolyási köröm? Hogy segítenek a kérdéseket megválaszolni a lemondás, a böjt, a puszta körülményei – ha megvannak a válaszaim az egy jelentős segítség lesz a szolgálatomban.

Horváth Péter
lelkész