Kell egy csapat!

„Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak! Mint a drága olaj a fejen, amely aláfolyik a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; Mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr, és életet örökké!”  (Zsoltár 133)

Információ, információ, információ… Ömlik ránk a rengeteg híradás – a képi, az írott, a hangzó élmény- és tudásanyag. Az egész megspékelve a mesterséges intelligencia sokszor alig ellenőrizhető valóságával. A globális „infóözön” már-már elborítja a világot, de a lelkünkre mindenképpen hatással van. Egy minap olvasott elemzésben a szakértő szerint az online világból táplálkozó ember az állandó infó ostrom hatására csak az üzenetek, közösségi és híroldalak reggeli átfutása után a délután négyórai lelki fáradtság szintjére kerül – többnyire anélkül, hogy ez tudatosulna benne. A mennyiségi kockázatok mellett tehát ott van még a tartalom kérdése is. A világesemények sokkoló, szorongást generáló hatása; a közösségi oldalakon zajló arctalan online háborúk, viták, pártoskodások feszültsége.

Még szerencse, hogy Isten sem tétlen! Az élet és az áldás is terjed. Csendesen, tolakodás nélkül, mégis megállíthatatlanul fejti ki a hatását ott, ahol engedik. A harmatra nem jellemző a vízözön robaja. Nem vödörből zúdítják nyakon a Lélek olajával az odaszentelt személyt. A „drága olaj” lassan lefolyva issza be magát a bőrbe, a szövetbe – illatával átitatja azokat. Isten is dolgozik. „Nem kiált, nem lármáz…” (Ésaiás 42,2). Nem a hangerővel vagy vitatkozó egymásnak feszüléssel biztosítja az „áldást és életet”. Döntő érvként – a zsoltáros szerint – a közösséget használja. „Mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafia”. Ők maguk, de főként az egymással való közösségük az evangélium nulladik számú érvei. Ők, akik legyőzik félelmeiket és egymás iránti előítéleteiket félretéve tudnak hidakat építeni. Akik jobban hisznek a tettekben kifejezett szeretetben, mint a teológiai elméletek elválasztó barikádjainak védelmében. Akik „atyafiak”, ahogy Jézus eljött közénk és „édestestvérünk” lett, pedig igazán nem voltunk Neki már akkor sem egy jó társaság! Akik Isten segítségével generációkon átívelő átkokat győznek le és kapcsolat-bénító tabukat tesznek félre. Az evangélium aktuális ereje a friss, szeretetben megújult közösségek hálózatában rejlik.

„Győzzük le teljesen az egymás iránti hidegség minden érzését és tegyünk félre az útból mindent, ami a testvérek között viszályt támasztana. A szívünkben élő Jézus Krisztus szeretete föl fogja emészteni ezeket a jelentéktelen, vagy akár súlyosabb dolgokat is, amelyek megosztják a szíveket. A Sátán tudja, hogy egységben az erő, a széthúzásban, a viszályban meg gyöngeség rejlik. Mennyei világosságra van szükségünk ahhoz, hogy úgy nézzünk egymás arcába és azt gondoljuk: Ők azok, akiket Krisztus tulajdon vére által váltott meg, ezért is becsesek az ő nevében. Ők a munkatársaim…”

(E. G. White: Kiben bízhatunk 1. kötet, 198.o.)

Cserbik János
lelkész