Kék zóna sorozatok folytatása Zalában
A tavasszal indított előadásokat, ősszel mindhárom városban, Keszthelyen, Zalaegerszegen és Nagykanizsán, 5-5 előadással folytattuk.
Továbbra is sokan érdeklődtek a program, a témák iránt, jóval többen, mint a mindenkori létszám volt, mivel alkalmanként kb. harmada cserélődött a vendégeknek. Az újdonság az volt, hogy jó páran elmondták, az előadások hatására elindultak a változtatás útján. Ki többet mozog, ki hobbiba kezdett, ki társasághoz kapcsolódik, ki az étkezésén javított.
Nagykanizsán és Zalaegerszegen most is szerveztünk kirándulást és főzőkört, nem hiába. Jöttek a vendégeink, mert keresik a lehetőségeket és a támogatást is a változáshoz. Talán ez lesz az egyre nagyobb kihívásunk, hogy mint segítő, támogató közösség, jelen tudjunk lenni a változásukban, kísérni tudjuk őket, és közben kialakuljon egy közvetlenebb, szorosabb kapcsolat közöttünk.
Jó volt tapasztalni, hogy a közben megtartott jótékonysági koncertre is többen eljöttek a résztvevők közül. Olyan érzés volt, mintha lassan kezdenénk egy csapattá válni.
Ebben kérjük Isten vezetését, segítségét folyamatosan.
Frend László









