Igei üzenet – 2021. 01. 29.

„…Először megalázta Zebulon és Naftáli földjét, de végül megdicsőíti a tengerhez vezető utat, a Jordánon túli részt, a pogányok területét.” (Ésaiás 8,23/b – RÚF; Károli fordításban: Ésa. 9.1)

A győzelemhez az út a megpróbáltatásokon, a megalázó élethelyzeteken, az alázaton keresztül vezet.

A legnyilvánvalóbban Isten példáján keresztül szemlélhetjük ezt a lelki törvényszerűséget. Jézus, az alkotónk megalázta magát. Otthagyta értünk a mennyet és lejött közénk, „szolgai formát vett fel” és emberként élve megalázta magát, áldozatul adta önmagát. Kiszabadítására angyalseregeket kérhetett volna, de nem tette. Éppen alázata, önfeláldozása által lett szabadítónkká és győzte le Sátánt.

Isten bennünket személyesen akkor tud megmenteni, ha el tud vezetni az alázatra. Milyen nehéz küzdelmet kell ezért folytatnia!

Sok apró dolog leplezi le önmagam előtt, hogy mennyire nehezen hordozom a megalázó élethelyzeteket, mennyire nehezen jutok el oda, hogy megalázzam magamat:

• Amikor elkezdem magamat védeni egy vitában, ahelyett, hogy csendben maradnék, s igazán törekednék a másik fél szempontjainak, szükségleteinek a megértésére, arra, hogy a lehető legjobbat hozzam elő belőle…
• Amikor egy hétköznapi forgalmi szituációban felmegy bennem a pumpa, indulatossá válok, esetleg elkezdem a másikat leckéztetni, veszélybe sodorva ezzel mások életét is, ahelyett, hogy előzékeny és nagylelkű lennék, tudva, hogy én is szoktam hibázni…
• Amikor kiborít, hogy a szembe jövő (vagy mögöttem jövő) autós nem vesz tudomást rólam, miközben bringázom. Nem kapcsolja le a reflektort, nem tart oldaltávolságot, pedig bőven lenne helye kikerülni, elkezd szemből előzni, pedig ott vagyok…
• Amikor a másik ember arroganciája, erőszakossága engem is arrogánssá, elviselhetetlenné tesz…
• Amikor tudom, hogy Istent illeti a dicsőség, mégis lelkem egy elrejtett zugában megjelenik egy önelégült gondolat: „Ezt most jól tetted, ez igen! Ezt csinálják mások utánad!”

Megrázó számomra Ellen G. White egy mondata a Krisztus példázatai c. könyvben: „A szánkkal talán elismerjük lelki szegénységünket, de szívünk tiltakozik. Míg Istennek lelki szegénységről beszélünk, lehet, hogy szívünket majd szétveti a gőg felsőbbrendű alázatosságunk és igaz voltunk érzetében.” (A farizeus és a vámszedő imája c. fejezet)

Ezzel szemben milyen örömteli tapasztalat, amikor sikerül megalázni magamat, s jó dolgok jönnek ennek köszönhetően:

• Isten átvehette az irányítást, s az ő legjobb tervei teljesültek…
• Békét kapok egy vitahelyzetben és eszköz lehetek, hogy mások is megbékéljenek, jó irányba haladjanak…
• Nem kiborulva, feldúlva érkezem meg a bringázásból, hanem feltöltődve, mert élveztem a mozgást…
• Szívemet betölti az öröm és hála, mert gyönyörködöm Isten munkájában…

Az alázatért vívott küzdelem azonban minden reggel (sőt minden élethelyzetben!) újra kezdődik. Nem véletlenül szól az Ige felhívása: „Keressétek az Urat mindnyájan e föld alázatosai, akik az ő ítélete szerint cselekesztek; keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot: talán megoltalmaztattok az Úr haragjának napján!” (Sofóniás 2,3 – Károli)

Hites Gábor
tanítványsági osztályvezető, UB tag, lelkész