Hogy ne robbanjon fel a család

Ahogy az év utolsó heteihez érünk, sokan vagyunk, akik időt szakítunk a családra. Sokszor igen távoli rokonok is bevállalják ilyenkor a hosszú utat, és az azzal járó nehézségeket a találkozásért, az együtt töltött időért. A családi asztal melege azonban sok korábbi évnél tüzesebb lesz. Én erre számítok. És nem csak nálunk.

Nem, nem a karácsonyfa tüzekre gondolok: habár azzal is jó vigyázni. Természetesen korábban is lehetett arra számítani, hogy valaki majd — akarva-akaratlan — feltép egy rég beforrt sebet, vagy felvet egy olyan, számára fontos témát, ami feltüzeli és/vagy megosztja az asztal körül ülő szeretteit. A mostani időszak azonban különösen paprikás.

Az elmúlt 5 év terhei nem gördülnek le a vállunkról csupán azért, mert múlik az idő. Covid, (világ)gazdasági helyzet, háborúk: ezeket visszük magunkkal és ott ülnek velünk a családi asztal körül. Plusz közeleg 2026. Elég egy egyszerű Google keresés, hogy kiderüljön, az érzelmi polarizáció (az ellenfelek iránti ellenszenv) történelmi csúcspontján van. A szegényebb országokban gyakran nagyobb a gazdasági és társadalmi polarizáció, ami konfliktusokra hajlamosít. Kutatások szerint a fokozott társadalmi összeköttetés – ironikus módon éppen az okostelefonok és a közösségi média révén – a sokszínűségtől a mély megosztottság felé terel, mivel az algoritmusok felerősítik a fekete-fehér gondolkodást és a félrevezető információkat. Mondom másképp: a családi asztal körül időzített bombák ülnek (ezek vagyunk mi).

Érdekes összehasonlítani a három szinoptikus evangéliumot, a Máté, Márk és a Lukács szerinti evangéliumokat, és azt, hogy melyik mit mond a tanítványokról (Máté 10,2-4, Márk 3,16-19, Lukács 6,13-16). Mindegyiknek van egy kis egyedisége. Ha összeszedjük, hogy akkor kiket is vett be a csapatába Jézus, kik is ülnek végül a híres Utolsó Vacsora asztala körül, találkozunk a „mennydörgés fiaival “, egy az elnyomó hatalmi visszaélésekhez asszisztáló vámszedővel, és az elnyomó hatalommal szemben erőszakosan ellenálló egyénnel is.

Biztos vagyok benne, hogy mindenki meg volt győződve a maga igazáról. Ki ezért, ki azért tartotta a saját álláspontját igazabbnak a másikénál. Azt gondolnánk, valaki biztos robbanni fog. Mégis, ahogy nézzük ezt a polarizált csoportot, meglepő módon valami visszatartotta őket attól, hogy darabokra tépjék egymást az Utolsó Vacsora asztala körül. Vagy inkább Valaki.

A kulcsa ennek talán ez: „Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy, felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára, azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel” (János 13,3-5). A Szolga Király. Akinek minden a kezében van, és akkor úgy dönt, lábat mos. Szerette az övéit mindvégig, legyenek akármilyenek. Nem adta fel az igazságot, de a szeretet nem a vélemények azonosságát jelenti, se nem azt, hogy ugyan ott tartunk, vagy ugyan az az utunk. Hanem elsődlegesen azt, hogy a másik javát keresem a nézeteltérések ellenére is.

Jézus később azt mondja: „Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.”
Talán, ha ezt alkalmazzuk a családi asztal körül, nem robbantjuk fel egymást. Én kipróbálom.

Henter Zsombor
segédlelkész