Hat lecke a Szentháromságról

Készséggel elismerjük, hogy nem értjük teljesen a Szentháromság titkát, azt viszont bizonyossággal állítjuk, hogy ez a titok mélységes bölcsességet, bátorítást és kihívást rejt magában egy olyan egyház számára, mely a Jézus által ígért bővölködő, kiteljesedett életet keresi. Nem szükséges a titok mélyére hatolni ahhoz, hogy megtapasztaljuk annak előnyeit és áldásait. Sokan nem vagyunk tisztában a modern informatikai eszközök – mint például DVD, számítógép és mobiltelefon – pontos működési elvével, mégis használjuk őket, élünk előnyeikkel, hiszen jó szolgálatot tesznek számunkra.

Ehhez hasonlóan a Szentháromsággal kapcsolatos bibliai tanítás is sok megválaszolatlan kérdést vet fel a hívő számára, noha közben az egyház jelentős áldásokban és előnyökben részesül.

Feltehetjük hát a kérdést: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységének különös jellege milyen tanítást és mozgatóerőt jelent Krisztus teste, az egyház számára?”

A Szentháromság tagjaként és a test fejeként Jézus képezi a létfontosságú láncszemet a Szentháromság és az egyház között. Az istenség három személye a Krisztuson való kapcsolaton keresztül magot kíván elültetni az egyházban, hogy az kivirágozva megteljék élettel, harmóniával és lendülettel. Láthatjuk, hogy maga Isten képezi az első közösséget, amikor „ketten vagy hárman” (Atya, Fiú, Szentlélek) összegyűlnek az Ő nevében.

Tekintsük át a Biblia Szentháromságról szóló tanítását az alábbi hat leckén keresztül:

1. A menny értékrendjében helye van a kölcsönös függőségi viszonyoknak. A Szentháromság családi kapcsolatok (Atya és Fiú, Fiú és Vigasztaló) segítségével mutatja be Istent a világnak és az egyháznak. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek kölcsönös függőségi viszonynak rendelte alá magát. A Szentháromság – természetéből fakadó – lételeme a szeretet. A szeretet előfeltételez még egy dolgot: a másikra való odafigyelést. Isten nem írt filozofikus értekezést a szeretetről. Azontúl, hogy köztünk élt Fia és jelenleg a Lélek által, hogy bemutassa ki Ő valójában – önmagában is szeretet-közösséget alkot. A Jézus Krisztus által és a Jézus Krisztusra épített egyháznak ugyanilyen kapcsolatokat kell bemutatnia.
2. A mennyei különbözőség egységet teremhet. A Biblia fontos elvet tanít a Szentháromságról: Isten mindenben, amiben csak része van, egyszerre kíván látni egységet és különbözőséget. A tagok – különbözőségük gazdagsága révén – egymást erősítik, úgy, mint egy egészséges egyházban. Egy szerző találóan jegyzi meg könyvében: „A Titok megtapasztalása valóban különbözőségeken keresztül (Atya, Fiú és Szentlélek) történik, ugyanakkor egység is ez a különbözőségben – mégpedig a különböző Személyek közössége révén.”* A Jézus által alapított egyház felvállalja az Isten által belé helyezett különbözőséget.
3. A keresztség kapcsolatokat von maga után. A keresztség a tanítványok „belépőjegye” a hívőkkel való közösségbe, és nyilvános bizonyságtevés a Szentháromsággal fenntartott kapcsolatról. Ezen a különleges alkalmon az Örökkévaló hármas neve Jézus új követőjéhez kötődik, aki ezáltal azokkal is kapcsolatba kerül, akik előzőleg hasonlóképpen átadták magukat Krisztusnak. „Megkeresztellek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Az Örökkévaló erős, hármas neve megnyugszik a megkeresztelten. A Szentháromság kapcsolatokat épít és ápol az újonnan megkeresztelt és a többi hívő között.
4. Az istentisztelet: találkozás és formálódás. Jézus ígérete szerint a Szentlélek minden istentiszteleten megismétli a pünkösdi csodát – azaz feltárja a hallott beszéd vagy ének értelmét a hívő számára. A Lélek szüntelen Krisztusra, mint Megváltóra irányítja a figyelmet, majd Krisztussal együtt rámutat az Atya szeretetére. A Szentháromság szerepköreinek különbözősége arra tanít, hogy az istentiszteleten is – ahol az Atyát, Fiút és Szentlelket imádjuk – van helye a sokféleségnek. A Szentháromság imádatában helye van a különbözőségnek és változatosságnak, miközben a hívők boldogabb emberré formálódnak, miután az Élő Istennel találkoznak.
5. A prédikáció ajtót nyithat. Mivel a prédikátor hisz az istenség hármas egységében, beszédeiben változatos és gazdag biblikus képeken keresztül mutatja be Istent. A Szentháromság Isten sok-sok bibliai megnyilatkozása felé fordítja a prédikátor figyelmét, melyek igazolják, hogy Isten – példának okáért – nem csak Teremtő, hanem Megváltó és Életadó is. Minden prédikáció új lehetőséget kínál a prédikátornak és a hallgatónak egyaránt arra, hogy újabb felismerésekre jussanak Isten lényével kapcsolatban.
6. Testtélétel. Isten csak emberré válás útján mutathatta meg mélységes szeretetét az emberiség iránt, s közben három, örökkévaló egységben élő személy létét is kinyilatkoztatta. Ekként a Szentháromság nem csupán valami elméleti fogalom, hanem olyan titok, amely szolgálatban és önmaga odaadása által nyilatkozik meg az ember előtt.

Hasonlóképpen, egy lelkész, presbiter vagy gyülekezetvezető azzal mutatja meg Istentől való küldetését a helyi gyülekezet életében, ha jelen van a szenvedés és nehézségek idején, és időnként akár szavak nélkül is a szenvedő és bűnös mellett áll. A Szentháromság nevében megkeresztelt tanítványok elhagyják védett zónájukat, hogy idegenekkel találkozzanak és megbarátkozzanak velük. A Szentháromság mintaként áll előttünk arra, hogy elhagyva a családi és gyülekezeti barátokat azok után menjünk, akik kívül állnak köreinken. A belső kört alkotó Három Személy mindig készséggel fordul a világ felé, hogy elmenjen és megmentsen annyi embert, amennyit csak lehetséges. A „Háromság” elve pluralitásra és befogadásra épül, azok begyűjtésére, akik elszigeteltnek, távolinak vagy magányosnak érzik magukat.

Végül, a Szentháromság bibliai tanítása rámutat arra, hogy a közös élet – a mennyben vagy a földön – csak úgy lehet sikeres, ha az elfogadás és megosztás fogalmaira épül, ha a szolgálat, megbeszélés és egyetértés légköre övezi körül, és ha az ember csillapíthatatlan vággyal keresi a mások örömét. Isten mindent megmutatott a Szentháromságban betöltött elvekről, és azt szeretné, ha a Szentháromságban igazán hívő népe ugyanígy megmutatná a világnak az evangélium gyógyító erejét.

* L. Boff: Trinity and Society, 3. o. (1988)

Wim Altink