A kereszténység történetének egyik legnagyobb tanbeli tragédiája

Összeegyeztethető-e a lélek halhatatlanságáról szóló tanítás az örökké való evangéliummal?

Az adventisták úgy vélik, hogy a Biblia nem tanítja a lélek természetéből fakadó halhatatlanságát, és azt állítják, hogy az ember testi formában az élet oszthatatlan egysége. Ezért a halhatatlanság isteni eszkatológiai ajándék, amely elválaszthatatlan a test feltámadásától (1Kor 15:50-55). Bár a keresztény korszak kezdetén az emberi lélekről különböző értelmezések léteztek, a keresztény egyház elfogadta azt a nézetet, hogy a lélek természetéből adódóan halhatatlan, és anyagi testben lakik, amelyből a test halálakor szabadul meg.

A LÉLEK ÉS AZ EMBERI LÉT
A lélek eredendő halhatatlansága azt állítja, hogy a lélek elpusztíthatatlan, és következésképpen nincs olyan külső hatalom, még Isten hatalma sem, amely véget vethetne neki (legalábbis úgy tűnik, hogy Isten nem hajlandó erre). A nyilvánvaló következtetés az, hogy a bűn nem fenyegeti a lélek létét. Valami bennünk megmenekült a bűn halálos sebétől. A Biblia azonban azt tanítja, hogy a bűn maradandóan károsította az ember egészét – a belső életet éppúgy, mint a lelki, testi és társadalmi életet -, így az egész ember megváltásra szorul (1Mózes 3:8-13; Róma 8:6, 7; 6:23). A Szentírás azt tanítja, hogy a bűnös lélek meghal (Ez 18:4; vö. Róm 1:32). Az egyetlen lehetőség, hogy Krisztus üdvözítő áldozata által új teremtéssé váljunk (János 3:7; 2Kor 5:17).

A LÉLEK ÉS A MEGVÁLTÁS
Az a hiedelem, hogy az emberi lét soha nem volt veszélyben, csökkenti Krisztus szeretetteljes áldozatának mélységét. Ő nem azért adta életét, hogy olyan lelkeket mentsen, amelyeknek nincs is szüksége megmentésre – azaz, hogy örök élet ajándékára! Azok, akik hisznek a lélek halhatatlanságában, valószínűleg azzal érvelnének, hogy az a szféra volt veszélyben, amelyben a halhatatlan lélek tovább fog létezni, nem pedig maga a lélek. A léleknek – érvelnének – vissza kell térnie Isten szférájába Krisztus kiengesztelődésének műve által, hogy megmeneküljön a létezés második pokoli helyéről. Újra definiálták azt a kárt, amelyet a bűn és a lázadás okozott az emberi természetnek, és ezzel egyúttal csökkentették Krisztus áldozatának nagyságát – Ő nem azért halt meg, hogy életet adjon nekünk, hanem azért, hogy az eredendő életünket élvezhetővé tegye. Az igazság az, hogy az Ő áldozata abban állt, hogy leszállt a halál birodalmába, hogy visszaadja nekünk az elvesztett örök életet (Mk 10,45; Jn 3,16; 10,28; Róm 6,23). Meg kell erősítenünk, hogy a bűn halálos hatalma alól semmi sem menekült ki, és hogy megváltásunkhoz végtelen áldozatra volt szükség (2Kor 8,9; Fil 2,7; Mt 27,43). A halhatatlan lélek gondolata elhomályosítja Isten áldozatos szeretetének dicsőségét.

A LÉLEK ÉS AZ ÍTÉLET
A lélek eredendő halhatatlanságáról szóló tanítás eltorzítja Isten szerető jellemét, ahogyan az a kereszten kinyilatkoztatott, azáltal, hogy az örök halált a gonoszok lelkének örökké tartó pokolbeli elégetéseként definiálja újra. Még azt is fájdalmas elképzelni, hogy Krisztus szándékosan örökre kínozná az embereket büntetésként azért, mert rövid, bűnös életet éltek ezen a bolygón. Ez a kereszténység történetének egyik legnagyobb tanbeli tragédiája, és nyilvánvalóan a lélek eredendő halhatatlanságába vetett hit elfogadásának eredménye. Isten nem ilyen kegyetlen Úr, mert Ő szeretet (1Jn 4:8; Jel 21:3, 4). A Biblia szerint a gonoszok örökre elvesznek (vö. Mal 4:1; Zsolt 37:10; 145:20).

Cikk forrása: https://www.adventistworld.org/gospel-and-life
Cikk írója: Ángel Manuel Rodríguez