Érzékenység és érzéketlenség

„…Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként. Az én Uram, az Úr megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől. De az én Uram, az Úr megsegít engem, ezért nem maradok gyalázatban. Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő, mert tudom, hogy nem vallok szégyent.” (Ésaiás 50.4/b-7)

Kétféle érzékenység és kétféle érzéketlenség van.

Az egyik fajta érzékenység, önmagunkkal kapcsolatos. Ez abban érhető tetten, hogy nagyon gyakran a személyemet érintő támadásként élem meg, ami velem történik, vagy rólam, munkámról mondanak, de akár még azt is, amit nem is rólam mondtak. A másik fajta érzékenység, a másik ember szükségletével, lelki állapotával kapcsolatos. Ez arra képesít, hogy láthassam a – sokszor megtévesztő – külső mögött a másik Embert, aki egy érző lény és a legkülönbözőbb szükségletei vannak. Érzékenység annak észlelésére, hogy mire van szüksége a másiknak, mi segítség számára, s mivel árthatok neki.

Az egyik fajta érzéketlenség az, amikor nem észlelem, hogy a szavaim, tetteim, vagy akár a hallgatásom milyen rombolást visz végbe a másik ember lelkében. A másik fajta érzéketlenség, amikor felül tudok emelkedni a személyes megbántottság érzésén, és megmaradok az áldások közvetítése mellett, még a velem ellenséges ember iránt is (vö. Máté 5.44). Ez az „érzéketlenség” képesít arra, hogy szeretet szerint bánjak az arra érdemtelenekkel is…
Mindkettőt szemlélhetjük János evangéliuma 3. fejezetében, Jézus Nikodémussal való beszélgetésében. Nikodémus – meglátásom szerint – maró gúnnyal reagált a gondolatra, hogy újjászületésre van szüksége (vö. János 3.4). Váratlanul érte és sértőnek érezte még a gondolatot is, hogy neki, aki farizeus és a szanhedrin tagja, megtérésre, újjászületésre volna szüksége. Jézus nem vette személyes támadásnak a gúnyt. Nem válaszolt gúnyra gúnnyal és felháborodásra felháborodással. (Velünk milyen sokszor megtörténik ez, milyen könnyen átragad ránk a feszültség és indulatosság!) Türelmesen elismételte állítását, elvéve annak személyes élét, kiterjesztve mindnyájunk életére vonatkozóan: „Felelt Jézus: Bizony, bizony mondom neked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám neked: Szükség nektek újonnan születnetek.” János 3.5-7

Min múlik, hogy melyik érzékenység és érzéketlenség uralja lelkünket és ösztönöz cselekvésre?
Biztos, hogy sok összetevője van ennek a kérdésnek, például az, hogy mennyire vagyunk fáradtak, vagy egy-egy élethelyzet milyen korábbi történetek emlékét kapcsolja be, ám két dolgot döntő fontosságúnak látok: Az egyik, hogy mennyire érezzük szeretve és ezáltal biztonságban magunkat. A másik a gondolkodásunkkal kapcsolatos. Azzal, hogy melyik látásmódot, gondolkodást tápláljuk a lelkünkben.

Jézus élete elrejtett volt az Atya szeretetében. Olyan kapcsolatot ápolt mennyei Atyjával, hogy soha nem érezte magát egyedül (vö. János 8.29) vagy kizárva a szeretetéből (vö. János 10.17). Még akkor is felül tudott emelkedni hit által az elhagyatottságon, amikor az valóság volt a kereszten. Ugyanakkor Jézus tudatosan ápolta lelkében a küldetését: nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem azért, hogy ő szolgáljon és adja az életét értünk (vö. Máté 20.28). Ez képesítette őt arra, hogy elviselje a megalázó bántásokat is. E cél érdekében olyanná tette az arcát, mint a kova, és a hátát odaadta a verőknek (Ésaiás 50.4-7). Nem védte magát, nem a személyét ért támadásokkal foglalkozott.

Jézus mindent megtett és megtesz azért, hogy meggyőzzön bennünket Isten szeretetéről, hogy mi is folyamatosan szeretve és biztonságban érezhessük magunkat. A kérdés az, hogy befogadom-e ezt a szeretetet, engedem-e, hogy szeressen.

Isten adott célt és küldetést is nekünk, de a kérdés az, hogy hogyan viszonyulok ehhez. Mivel táplálom a lelkemet, mit ápolok a lelkemben? Döntően ezen múlik, hogy melyik fajta érzékenység győz bennem egy-egy élethelyzetben.

Hites Gábor
DET tanítványsági osztályvezető