Egyek Jézus Krisztusban

Azt mondják, hogy egyházunk azon emberek közössége, akik azonos hitben élnek, azonos szervezeti felépítésben dolgoznak és azonosak abban a vágyukban, hogy Jézus Krisztust másokkal is megismertessék. De vegyük csak szemügyre ezt a gyorsan növekvő világegyházat, ahol nemzetiségek, kultúrák, nyelvek kaleidoszkópjával találkozunk. Meglepő különbségeket találhatunk az áhítatok módjában és missziós szolgálatunkban is. Hogyan hidalható át ez a különbség az egyházon belül?

Halála előtti óráiban Jézus gondolatai a tanítványaira és az előttük álló feladatokra összpontosultak. Ám imádságában nem csupán egyedül őrájuk gondolt: „De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédökre hisznek majd én bennem, hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem Atyám és én te benned…” (Jn 17:20–21).

Isten Igéje elmondja, hogy az egyház Feje (Ef 1:22), Lelke (1Kor 12:13), hite, keresztsége (Ef 4:5) és alapja (1Kor 3:11) is egy.
Ellen G. White azt írja, hogy a mi feladatunk bemutatni a világnak, hogy az emberek „legyenek bár különböző nemzetiségűek, egyek a Krisztus Jézusban”. (Testimonies for the Church, 9. kötet, 196. oldal )

Nem kétséges tehát, hogy Isten egységre hív bennünket – a hívők közösségének egységére. Vajon mit jelent ez gyakorlati szinten? Hogyan tudnám én, aki egy bizonyos kultúrában és környezetben élő ember vagyok – megrögzött jó és rossz szokásokkal és módszerekkel – áthidalni a különbözőséget egyházam családjában?

Az egységnek ez a kérdése mindig akkor vetődik fel, amikor a helyi gyülekezetem egyik fiatal tagja kissé másfajta dolgot szeretne kipróbálni, mint amihez én eddig hozzászoktam. Vagy más esetben, amikor a világ más részéről való hívekkel találkozom, akiknek az áhítata nagyban különbözik az én leegyszerűsített, „három versszakos ének- és áldásmondás” stílusomtól.

Nyilvánvalóan vannak olyan helyzetek, amikor fel kell hagynunk bizonyos kulturális szokásokkal. Azokkal, amelyek ellentétesek Isten akaratával, tantételeinkkel és küldetésünkkel, amely nem más, mint adventista azonosságtudatunk veleje. Ám amikor Krisztus azért imádkozik, hogy követői „egyek” legyenek, vajon azt kéri-e tőlünk, hogy öltözködjünk ugyanabban a stílusban, együk ugyanazokat az ételeket, és ugyanolyan módon dicsérjük Őt?

Bármit jelentsen is, az „egység” nem egyenlő az egyformasággal. És ez nem jelenti azt sem, hogy az egyik kultúrát a másik fölé kellene helyeznünk. Az egység – testvérek és testvérnők között – a Szentlélek munkája. Ez azt jelenti, hogy az előítéleteimet a háttérbe helyezve másokról először a jót feltételezem.

Azt jelenti, hogy megpróbálom a dolgokat a másik személy szemszögéből nézni. Azt jelenti, hogy a szeretet és szívélyesség légkörét ápolom a gyülekezetben, hogy az biztonságos menedékhely legyen a hívők és nem hívők számára egyaránt. Azt jelenti, hogy tisztelem hittestvéreimet, akik a nékik adatott küldetés betöltésén fáradoznak saját közösségükön, saját kultúrájukon belül.

Hálás vagyok Istennek ezért a világszéles családért, amelyben olyan sok nyelvű és nemzetiségű ember él, és hálás vagyok azért a változatosságért és gazdagságért, amit ezek jelentenek egyházunk lelki életében. Azért imádkozom, hogy a Szentlélek adjon valamennyiünknek bölcsességet, hogy jóindulattal viszonyuljunk egymás különbözőségeihez, és ápoljuk azokat a kötelékeket, amelyek összekötnek bennünket – testvéreket, testvérnőket –, hogy egyek legyünk a Krisztusban.

Jan Paulsen