Ébresztő!

„Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődsz vele, hogy elveszünk?” (Márk 4,38)

Hosszú, de szép nap volt ez a mai. A környékről, sőt Galilea távoli részeiből is csak jöttek és jöttek az emberek. Kicsik és nagyok, egyszerű halászok, földművesek, napszámosok, kereskedők, vámosok, papok, sőt még római katonák is. Százak és ezrek hallgatták; „Kiméne a magvető vetni…”, „nem azért gyújtanak gyertyát, hogy a véka alá tegyék… „akinek van, annak adatik…”. Bizony, még a farizeusok és az írástudók is csak álmélkodtak, hogy „úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van” (Máté 7,29)

Ő a mi Mesterünk! – Mondtuk és húztuk ki magunkat mellette büszkén. Őérte, mindent feladunk, mindent megteszünk. Ha azt mondja; „Kövess engem” – itt vagyok Uram, „Evezz a mélyre!” – megyünk Uram, vagy, hogy „Menjünk át a túlsó partra!” – Uram, már indulhatunk is.

No, ezt nem kellett volna. Ezt elkapkodtuk.

Mikor elfogadtam a hívását, mikor a tanítványa lettem, gondoltam ugyan, hogy nem lesz tükörsima az út, hogy lesz egy-két nagyobb hullám, hogy beljebb, a nyílt vízen néha jobban fúj a szél, de ekkora viharra nem számítottam.

Úgy véltem, hogy „a túlsó partra” való átjutás könnyebb lesz. Eljárok szombatonként az istentiszteletre, amennyit tudok, adakozok, amikor időm engedi, imádkozok, részt veszek néhány gyülekezeti programon. De ekkora nehézségekkel, betegségekkel, családi tragédiákkal, belső lelki harcokkal, gyötrődésekkel nem számoltam. Úgy, mint az egy csónakban velem utazók bántásaival, a hajó látszólagos darabokra hullásával, elsüllyedésével és az alvó Mesterrel sem.

Miért is kellett nekem erre a lélekvesztőre felszállni? Miért is lettem tanítvány? Nem lett volna jobb a parton maradni és onnan szurkolni, kiabálni azoknak, akik az Ige hallgatásán túl tenni is akarnak Istenért, másokért? Egyáltalán miért is lettem keresztény, miért is lettem adventista? Hiszen, látszólag jobban megy dolga a gonosznak, és aki ragaszkodik a bibliai elvekhez, hűség, becsületesség, szombat, tiszta étkezés, az csak nehézségekbe ütközik, az állandó támadásoknak teszi ki magát. És a Mester? Hol van az Ő eljövetele? Alszik a fejaljon.

DE, akármilyen nagy a vihar körülöttem és bennem, csak arra jutok;
Mégis jobb elindulni, mint veszteg maradni.
Jobb – még ha alszik is – Jézussal együtt hánykolódni, mint nélküle hajózni.
És mindennél jobb rácsodálkozva megtapasztalni a felébresztett Mester különleges erejét.

„Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj fel, ne vess el minket örökké! Miért rejted el orcádat, és felejted el nyomorúságunkat és háborúságunkat? Bizony porba hanyatlik lelkünk, a földhöz tapad testünk. Kelj fel a mi segítségünkre, ments meg minket a te kegyelmedért!” (44. Zsoltár 24-27.vers)

Áldott szombatot!

Tóth Szilárd
DET titkár