A valódi közösség alapja (2. rész)

Mindannyian ismerjük Pál szavait. „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Gal 3:28). A tágabb szövegkörnyezetben (Gal 3:26-29) az apostol megfogalmazza új elsődleges személyazonosságunkat, miután megkeresztelkedve Isten fiaivá és leányaivá váltunk. Új személyazonosságunk – Jézusban hívő, újjászületett keresztény, felváltja a kulturális különbözőségeket. Ez az új azonosság áthidalja a kulturális és etnikai megosztottságot, valódi közösség létrehozásának alapjául szolgál. Az ilyen közösség létfontosságú, ha szeretnénk betölteni küldetésünket és hirdetni „minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek;” (Jel 14:6), hogy Jézus hamarosan visszatér.

Tehát a kritikus kérdés számunka az, hogy „létrehozzuk-e azt a hiteles közösséget, amiről Gal 3:26-29 verseiben olvashatunk”?

Kultúrák feletti egyház

Ahogy Péternek és a korai keresztényeknek Jeruzsálemben, úgy nekünk is meg kell tanulnunk, hogy Isten minden embert gyermekének tekint, és szeretné őket megváltani és hitbeli közösségének tagjává tenni. A tisztátalan állatokról szóló látomás, valamint Cornelius és házanépének megtérése a Szentlélek kiáradásával járt. Ez arra késztette a korai hívőket, hogy felismerjék, hogy az egyház különféle etnikai és kulturális csoportbéli emberekből áll (ApCsel 10:28, 44-48; 11:15-17). A Jézusban való új identitás egy kultúrák feletti, magasabb rendű közösséget teremtett, ahol szeretet és barátság köti össze az embereket.

Ez az új, Jézusban való személyazonosság megköveteli, hogy etnikai és kulturális határokon átívelő kapcsolatokat építsünk. Ezeket a kapcsolatokat és az új közösséget azonban csak Jézus szívünkbe ültetett agapé szeretete hozhatja létre. Az ember természetéből adódóan önmagát szereti, csak a Lélekkel telt szív képes azokat elfogadni, akik mások. Ahogy Jürgen Moltmann írta:

A megfeszített Krisztus egyháza nem állhat olyan emberekből, akik egymáshoz hasonlóak, akik egymást kölcsönösen megerősítik, hanem az egymástól eltérő emberekből… A közösség alapelve – a megfeszített Krisztusért közösségben lenni a különbözőekkel és szolidaritást vállalni azokkal, akik idegenek és másként cselekszenek. Ennek alapja nem a barátság, a hasonló és szép iránti szeretet (“philia”), hanem a különbözőt, idegent és csúnyát is elfogadó kreatív szeretet (“agape”).¹

A vezetők szerepe

Vezetőként tehát az a szerepünk, hogy irányítsuk ezt a feladatot, és segítsük a tagokat túllépni a faji felsőbbrendűségen. A vezetőknek kell elsőként nyitni más kultúrák felé, megismerni azokat és kultúrákat áthidaló kapcsolatokat építeni. A lelkészeknek és a vezetőknek példát kell mutatniuk ebben, építsenek kapcsolatokat más csoportok tagjaival, és közösen munkálkodjanak vezetőikkel olyan események és programok létrehozásán, amelyeken különböző kultúrákból származó tagok együtt dicsőítik Istent, és együtt dolgoznak az Úr szolgálatában. Oktatás, ifjúsági osztály, közösségi szolgálatok, társadalmi események és sok más területen egyesülhetünk közösségben, szeretetben és szolgálatban.

Amióta csatlakoztam az Andrews Egyetem karához megvannak a lehetőségeim, hogy a világ minden tájáról érkezőkkel kapcsolatot alakítsak ki. Hiszem, hogy a lelkészeknek és az egyházterületi vezetőknek kultúraközi barátságokat kell kötniük az egyházon belül. Egy bizottság sem utasíthat vagy kényszeríthet kapcsolatépítésre, ezt mindannyiunknak önállóan kell megtennünk.

Miután ilyen egyéni személyes kapcsolatokat létesítettünk, a különböző kulturális csoportok „összekapcsolására” kell törekedjünk. Például helyi gyülekezetek, iskolák, intézmények és konferenciák szolgálhatnak erre helyszínül. De egyéni és szervezeti közösségek spontán módon nem alakulnak ki a különböző etnikai csoportok között; céltudatosan kell elhatároznunk, hogy létrehozzuk és fenntartjuk őket.

Először is, egyéni szinten, az olvasás, az utazás és talán egy másik nyelv megtanulása bizonyos szinten nyitottá tesz az adott kultúra megértésére. Vegyél részt kultúraközi kapcsolatépítő kulturális eseményeken és szemináriumokon. Ezután köss barátságot az adott etnikai csoport egy lelkészével. Vedd fel vele a kapcsolatot, találkozzatok, egyetek együtt, keressetek közös érdeklődési területeket, hívjátok meg egymás családját egy kirándulásra. Íme, néhány ötlet arra, hogyan növekedhettek az egymás iránti szeretetben. Mennyire hatékony módja ez annak, hogy megtanítsuk gyermekeinknek, hogyan tapasztalják meg a valódi közösséget. Imádkozzatok együtt (az ima hatékony eszköz a kötelékek kialakítására). Közösségi szinten, szociális, oktatási, istentiszteleti és szolgálati lehetőségek a hívők különböző csoportjai között olyan közösséget teremthetnek, amelyből kevés van, vagy egyáltalán nem is létezik.

Georgia Világkongresszusi Központ (GWCC) „esemény”

Jelenlegi munkahelyem előtt a Georgia-Cumberland Egyházterület evangélizációs csapatának tagja voltam. 2010-ben a Dél-Atlanti Egyházterület (egy hagyományosan afroamerikai egyházterület) és a Georgia-Cumberland Egyházterület (egy hagyományosan angolszász egyházterület) közös evangélizációs erőfeszítést tett, ami egy hatalmas négy napos előadássorozatban teljesedett ki, amely a Georgia Világkongresszusi Központban (GWCC) Atlantában, Georgia államban került megrendezésre. Ez az esemény néhány nappal a Generál Konferencia Ülése előtt zajlott. Mark Finley, Alejandro Bullón és Nathaniel Garcia négy estén keresztül három nyelven prédikáltak a Georgia Világkongresszusi Központban (GWCC). Ez az esemény sok éves tervező és több hónapos evangéliziációs munka tetőpontja volt. Isten kegyelméből több mint ezer személy csatlakozott az egyházhoz keresztség által.

Ahogy visszaemlékszem erre a tapasztalatra, rájöttem, hogy nem csak egy jó evangélizációs munka volt. hanem sokunk szíve és élete megtelt szeretettel és barátsággal, felülemelkedve az egyházterületi, etnikai és kulturális határokon. Kialakult a tisztelet és szeretet a Dél-Atlanti Egyházterület lelkészei, területi vezetői és tagjai iránt. Krisztus iránti szeretetünk és a lelkek elérésére irányuló közös célunk segített felismerni, hogy sokkal több közös van bennünk, mint gondoljuk. Annak ellenére, hogy egy másik kultúrából valók voltak, megtanultam bízni ezekben az emberekben, és zavarmentesen működött az egymás közötti kapcsolat és a közös szolgálat.

Akkoriban abban a kiváltságban volt részem, hogy prédikálhattam a Dél-Atlanti Egyházterület egyik gyülekezetében és több gyülekezetet is meglátogathattam az egyházterületen. Micsoda örömet tapasztaltam közös istentiszteleti alkalmaikon. melyek az enyémtől eltérő kulturális környezetben zajlottak. Ugyanakkor egy georgia-cumberlandbeli spanyol gyülekezetben is evangélizációs sorozatot tartottam.
Ismétlem, a közös munka, az evangélium hirdetése és a hármas angyali üzenet összeköt bennünket, és megtapasztaljuk, hogyan dolgozik rajtunk keresztül Isten. A közös evangélizációs munka egy módja annak, amivel multikulturális közösséget tudunk építeni az egyházban.

Különbségek áthidalása

2008-ban kutatást² folytattam két egyházterületen a Déli Unióban, az egyik hagyományosan afroamerikai, a másik angolszász volt. Kutatásomnak részét képezte egy kérdőív, amelyet majdnem 750 tag töltött ki a két egyházterületről. A kérdőív egyik pontja arra kérte a válaszadókat, hogy egy 5 pontos skálán (az 1-es azt jelentette: egyáltalán nem értek egyet, az 5-ös pedig azt, hogy teljesen egyetértek) osztályozzák a következő állítást: „Meglátogatnám más etnikai csoport istentiszteletét, ha meghívnának rá”. A kérdőív 36 kérdéséből ez kapta a legmagasabb átlagot, 4,54-et, és statisztikailag nem volt lényeges különbség az afroamerikai, kaukázusi és karibi amerikaiak között (a három legjelentősebb etnikai csoport a tanulmányban).

Tehát sok tag készen áll arra, hogy alkalmanként részt vegyen más etnikai csoport istentiszteletén. Ez bizonyítottan jó alkalom a másik kultúrájának megismerésére, barátságok kötésére és az egyházi sokszínűség ünneplésére. Vezetőként bátoríthatjuk tagjainkat, hogy hívjanak meg más etnikumú embereket szombat délelőttönként. Sőt még egy speciális „Látogatói Napot+ is szervezhetünk, amikor a saját kulturális közösségünkön kívüli csoportra fokuszálunk – jó alkalom lehet erre, a másik közösségnek egy sajátos összejövetele vagy ünnepe. Például az Egyesült Államokban egy angolszász gyülekezet afroamerikaikat hívhat meg egy speciális szombati alkalomra, amelyen Martin Luther King Jn. napját ünneplik meg. Ez mindkét csoport számára lehetőséget adhat arra, hogy megismerjék a másik kultúrájának egyes elemeit. Ilyen körülmények között a tagok sokkal könnyebben tudnak az etnikai határokat átívelő barátságokat kialakítani és fenntartani.

Mint lelkipásztor, időnként élvezném a csereszolgálatok nyújtotta lehetőségeket. Negyedévente egyszer a kollégámmal egymás gyülekezetében prédikálnánk. Vagy néha tarthatnánk közös istentiszteletet, amit szeretetvendégség követne. Ahogy reflektálok ezeken a lehetőségeken, arra gondolok, hogy közös úrvacsorai alkalmakat is tarthatnánk. Milyen nagyszerű lehetőség ez szívbeli kötődések kialakulására és testvéri viszonyunk megerősítésére, figyelmen kívül hagyva az etnikai és kulturális különbségeinket.

Ha egy vezető komolyan gondolkozik valódi közösség létrehozásán, megfontolhatja, hogy egy olyan gyülekezetet pásztoroljon, melynek tagjai egy másik csoporthoz (etnikai, kulturális, stb.) tartoznak. Magasabb szervezeti szinten, két, etnikailag különböző egyházterület tudatosan szervezhet kevert etnikumú gyülekezetet, melynek magcsoportját mindkét terület lelkészei és tagjai alkothatnak. Ehhez gondos tervezés és a kényes kérdések kidolgozása szükséges (például, hova fizetik a tizedet?). A multikulturális gyülekezeteknek komoly kihívásokkal kell megküzdeniük, hogy sokszínűségüket fenntartsák; de az egyházterületek közötti együttműködéssel határozottan jelezhetjük, hogy komolyan gondoljuk a valódi közösség kérdését.

A demográfiai és bevándorlási minták miatt növekszik azon adventista gyülekezetek száma, melyek több etnikai csoportból állnak. Ezeknek a gyülekezeteknek nagyszerű lehetőségeik vannak valódi közösség építésére, de a vezetőknek oda kell figyelniük, hogy a kulturális sokszínűséget fenntartsák. Ha ez nem történik meg, akkor az egyik kultúra dominánssá válik. Ez pedig súrlódásokat okozhat, sőt a másik csoport tagjainak távozásához, s így a gyülekezet egykultúrájúvá válásához vezethet.

Kitartó munkával e gyülekezetek a valódi közösség élő példájává lehetnek. A siker kulcsa egy olyan vezetői csoport, akik a különböző csoportokat, istentiszteleti stílusokat és egyéb tevékenységeket képviselnek, amelyek minden egyes gyülekezeti tagnak a szükségleteit kielégítik.³

A tolerancián túl

Bár sok intézményünknek és szervezeti egységünknek vannak pozíciói vagy tisztségei, amelyek faji sokszínűséget tűkröznek, vezetőinket tovább kell képeznünk a sokszínűségről és arról, hogyan kerülhetik el más kultúrák megsértését. Hogy fejlesszük és gyarapítsuk a valódi közösséget, túl kell lépnünk a tolerancián a gyülekezeteinkben levő különböző csoportok valódi elfogadása és „ünneplése” irányában kell erőfeszítéseket tennünk. Ennek legjobb módja az egyéni és közösségi szintű valódi kapcsolatok kialakítása.
Közösségünkben elsőbbséget kell élvezzen ez a kérdés. Túl kell lépnünk a szavakon a cselekvés és azon elhatározás felé, hogy jelentős erőfeszítéseket teszünk, miközben azt a valódi közösséget építjük, amiről Pál a Galáciai levél 3. fejezetében ír.

A Hetednapi Adventista Egyház Észak-Amerikában, Európa egyes részein, Ausztráliában és másutt egy színesebb kulturális közegben találja magát, mely értékeli a multikulturalizmust és ünnepli a sokféleséget. Sok fiatal e hatás alatt állva küzd, amikor etnikai megosztottságot lát a gyülekezetben, ami zavart okoz és kétséget hoz felszínre a közösséghez való viszonyukban. Olyan komolyan és elszántan kell foglalkoznunk ezzel a helyzettel, amelyre a múltban még nem volt példa. Az ilyen erőfeszítés rendkívül mély, pozitív hatással lesz az egyházra és küldetésünk teljesítésére.

Ahogy világegyházunk vezetői megújulásra és reformációra szólítanak bennünket, lehetséges, hogy ha tudatosan hangsúlyt fektetünk a valódi közösség építésére, ez kulcsfontosságú lehet abban, hogy elhozza azt a megújulást és reformációt, amire minden bizonnyal szükségünk van.

David Penno PhD

HIVATKOZÁS

^1. Jürgen Moltmann, The Crucified God: The Cross of Christ as the Foundation and Criticism of Christian Theology (A megfeszített Isten: Krisztus keresztje a keresztény teológia alapja és kritikája) (New York: Harper & Row, 1973), 28.
^2. David Penno, An Investigation of the Perceptions of Clergy and Laity Concerning Race-based Organizational Segregation in the Southern Union Conference of Seventh-day Adventists (Andrews University: PhD Dissertation, 2009), 193, 111.
^3. Curtiss Paul DeYoung, Michael O. Emmerson, George Yancy, and Karen Chai Kim, United by Faith: The Multiracial Congregation as an Answer to the Problem of Race (Hit által egyesítve: A soknemzetiségű közösség mint válasz a rasszizmus kérdésére) (New York: Oxford University Press, 2003), 175–179.