Miért imádkozzunk, ha Isten már mindent tud?

„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle.” (Máté 6:7-8)

Jézus egy megdöbbentő kijelentést tesz a Hegyi Beszédben: „Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle.” Ha ez igaz — és az —, akkor joggal merül fel a kérdés: miért kell egyáltalán imádkoznunk? A válasz nem az Isten tájékoztatásában rejlik, hanem valami sokkal mélyebben: az élő kapcsolatban.

Az ima nem információátadás. Nem arról szól, hogy elmagyarázzuk Istennek, mi történt velünk, mit szeretnénk, mire volna szükségünk. Ő jobban ismer minket, mint mi önmagunkat — tudja gondolatainkat, indítékainkat, kimondatlan álmainkat és szükségleteinket is, amelyekre mi magunk sem ébredtünk rá. Pál apostol pontosan ebből a felismerésből fakadóan írja, hogy a Lélek esedezik értünk, amikor mi sem tudnánk, hogyan imádkozzunk helyesen. Az ima tehát nem a mi teljesítményünk, hanem egy Istennel való közös lélegzetvétel, amelyben Ő hozza az erőt, mi pedig megnyílunk előtte.

Az igazi ima mindig azzal kezdődik, hogy felismerjük: szükségünk van Istenre. Nem a nagy szavak, nem a hosszú fohászok, nem a bőbeszédűség nyit kaput a mennyei Atyához, hanem az az egyszerű, gyermeki mozdulat, amellyel az Ő ölébe mászunk és azt mondjuk: „Segíts.” Amikor kétségbeesésünkben vagy fáradtságunkban így fordulunk Jézushoz, Ő lehajol hozzánk.

Nem azért vár erre a kérésre, mintha szeszélyes lenne — hanem azért, mert a kapcsolat maga a lényeg. Az az Isten vár ránk, Aki azt mondja: „Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm.” Ő gondoskodik testi lelki szükségleteinkről egyaránt.

Most az év vége felé érkezve a mindennapi rohanásaink közepette nagy szükségünk van arra, hogy mindig meghalljuk Jézus hívását. Érdemes hát megállni ennél a kérdésnél. Nem azért imádkozunk, hogy Istent meggyőzzük vagy meglephessük — hanem azért, mert egyedül az imádságon át nyílik meg előttünk az az ajtó, amelyen belépve megismerhetjük Őt, és rajta keresztül önmagunkat is. A legfontosabb, amit az ima megváltoztathat, nem a körülményeink, hanem mi magunk vagyunk.

Kérjük Istent, hogy ébresszen vágyat a szívünkben. Vágyat az Ő közelségére, az Ő erejére, az Ő Lelkére. Mert Ő kész odaadni azt, amit kérünk.

 Szabó Tímea
segédlelkész