Budapest Nemzetközi Gyülekezet – Tagfelvétel

Brandon keresztseg - nemzetkozi

Az elmúlt szombaton a Bp. terézvárosi gyülekezetben ismét részesei lehettünk a nemzetközi csoport egyik örömünnepének. A délelőtti istentisztelet keretein belül Velki Brandon tagfelvételére került sor.

Brandon keresztény családba született és nevelkedett. Felnőttként, alámerítkezéssel már megkeresztelkedett egy magyar protestáns közösségben.
Közel 2 évvel ezelőtt ismerkedett meg Daisyvel, aki a nemzetközi gyülekezet tagja. Brandon, az ő meghívására kezdte el látogatni az alkalmakat Terézvárosban.

Az elmúlt hónapokban a gyülekezet lelkészével közösen tanulmányozták a Bibliát és az adventista hitelveket. Mivel Brandon korábban már felnőttként elkötelezte magát és megkeresztelkedett a Szentháromság nevében, a Hetednapi Adventista Egyházba hitvallás által kérhette a felvételét.

A vallástételi alkalmat dr. Szabó János vezette. A gyülekezet előtt az egyház hitelveire kérdezett rá, melyekre Brandon egybehangzóan igennel válaszolt.

A nemzetközi csoport vezetői és a terézvárosi gyülekezet jelenlévő vezetői és tagjai kézfelemeléssel támogattuk Brandon tagsági kérelmét.

A szavazást követően egy áldáskérő imára álltunk fel, melyben Isten vezetését kértük közösen Brandon és Daisy életére.

Varju Zsuzsa

Dunamelléki Egyházterület
Adatvédelmi áttekintés

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra.

A det.adventista.hu weboldal a megfelelő működés, a biztonságos használat és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat) használhat.

A sütik olyan kis adatfájlok, amelyeket a weboldal az Ön eszközén helyez el. Egyes sütik a weboldal működéséhez szükségesek, míg mások segíthetnek abban, hogy megértsük, hogyan használják látogatóink az oldalt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a szükséges sütik alkalmazását.

A sütikkel kapcsolatos beállításait bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.

További információért kérjük, olvassa el adatkezelési tájékoztatónkat.