Imrehegy

Lehet, hogy még soha nem hallottál erről a helyről. Amit tudni lehet róla, az az, hogy Imrehegy egy község Bács-Kiskun megyében. A Duna-Tisza köze nyugati részén helyezkedik el, légvonalban Keceltől 8 km-re, Kiskunhalastól pedig 16 km-re. A kis települést hatalmas tanyavilág veszi körül.

Ha ez egy „hegy”, akkor nézzük csak meg milyen magasan fekszik a tengerszint fölött. Összehasonlításként; Kiskőrös tengerszint feletti magassága 99 és 105 méter között változik. Imrehegy tengerszint feletti magassága 113-120 méter között van. És például a Kékestető 1014-1015 méter magasan fekszik tengerszint fölött.

A fenti adatokból látszik, hogy ez a hegy nem annyira a magasságáról híres. Azonban van egy dolog, ami miatt a legmagasabb hegyet is felülmúlja.  Ugyanis itt, a település határában levő tanyavilág közepén, erdőktől, madárdaltól, homoktengertől körülvett területen van egy kis oázis. Életház a neve. Ez tulajdonképpen nem egy ház, hanem egy múlt század eleji tanyasi iskola, amit keresztény testvérek megvettek, és átalakítottak.

A „tanyát” erdő veszi körül, a kapun belül játszótér, sok-sok játékkal, hintával, trambulinnal, labdákkal „motorokkal” várja a legkisebbeket. A vendégek számára az épületekben nagyon sok férőhely van, 30-50 személy kényelmes ágyakon pihenhet itt. Jól felszerelt konyha, vizesblokkok, mozgáskorlátozott illemhely, hideg-meleg víz, természetesen villany, hatalmas sátor, ebédlő, kisebb-nagyobb foglalkoztató terem, lelkigondozói szoba, egyszóval minden van itt, mi szem-szájnak ingere. Ami bónuszként adott, az az abszolút csendesség. Madárdalon kívül ide más zaj nem ér el.

Nos, ebben a csodás környezetben töltöttünk el egy közösségi napot a kiskőrösi testvérekkel. A kétévestől a 91 évesig minden korosztály képviseltette magát, és mindenki megtalálta, amire szüksége volt, aminek igazán örülni tudott.
Volt bográcsozás, közös ebéd, jó beszélgetések, játékok felnőtteknek, gyerekeknek, senki nem unatkozott egyetlen percig sem. Kapcsolatok szövődtek, erősödtek, igazi mély lelki beszélgetések is voltak.
Felelevenedtek a 2010-es évek, amikor fantasztikus Biblia- és életmódtáborok részesei lehettünk itt.
A finom étel, a friss levegő, a sok mozgás, megtette a hatását. Este senkit sem kellett ringatni.

Gyülekezeteknek, kisebb csoportoknak, akár egyéneknek is nagy szeretettel ajánljuk ezt a csodás helyet, ha csendességre, kikapcsolódásra elvonulásra, közösségépítésre szeretnétek helyet találni.

Gyürüs István