„… mint élő kövek,” – 1Pét 2,5

Péter apostol szavai keresztény életünk, tanítványságunk lényegére hívják fel a figyelmünket, a legfontosabb cél elérésére buzdítanak.

„… ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.”

Az adventista egyház hitvallásában talán az egyik legkiemelkedőbb az, hogy valljuk a megszentelődés bibliai tanítását, ami egyben az üdvösség feltétele is. Az újjászületésből szent életnek kell következnie. Az igazság iránti engedelmesség eredménye a folyamatosan megtisztuló élet. Mindenkit fenyeget az a veszély, hogy vagy meg sem érti teljesen, vagy elveszíti szeme elől azt az áldást, amire Isten elhívása szól.

„… „Amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős” (2Kor 12,10). Amikor belátjuk gyöngeségünket, megtanulunk rajtunk kívül álló erőre támaszkodni. Semmi sem foghatja meg oly erősen a szívet, mint az a bennünk lakozó érzés, hogy felelősek vagyunk Istennek. Semmi sem éri el olyan tökéletesen magatartásunk legmélyebb indítékait, mint Krisztus megbocsátó szeretetének átérzése. Érintkezésbe kell lépnünk Istennel, hogy Szentlelke átitasson, és képessé tegyen az érintkezésre embertársainkkal. Ekkor örvendj annak, hogy Krisztus által összeköttetésbe kerülsz Istennel, a mennyei család tagjává válsz. Ha magadnál magasabbra tekintesz, állandóan érezni fogod saját gyöngeségedet. Minél kevesebbet hízelegsz magadnak, annál pontosabban és teljesebben megérted Megváltód kiválóságát. Minél szorosabban kapcsolódsz a világosság és erő forrásához, annál nagyobb világosság árad rád, annál nagyobb erőben részesülsz, hogy munkálkodj Istenért. Örvendj, egy vagy Istennel, egy Krisztussal és az egész mennyei családdal.” (E.G.W. Jézus élete: Az utolsó út Galileából fejez.)

Azzal indul a levél 2. fejezete, hogy Péter apostol, amiként ezt Pál apostol is teszi az Efézusi levél 4. fejezetében, átöltözésre bíztatja hívő testvéreit. A változás arra épül, hogy „ízleltétek az Úr jóságát”. Mindazzal az áldással kapcsolatba kerül a megtérő ember, ami őt Isten gyermekévé teszi. (Római levél 5:1-5.)

Hasonlóan teszünk, amikor keresztségre és a tanítványi életre készítjük fel felebarátainkat. Nagyon kifejezőek ezzel kapcsolatban Ellen G. White szavai:

„A magvetőnek is tennie kell tehát valamit azért, hogy a magot ne fojtsák el a tövisek, és ne pusztuljon el a talaj sekély volta miatt. Minden hívőnek keresztény élete indulásakor meg kell ismernie a krisztusi élet alapelveit. Meg kell tanulnia, hogy üdvösségéhez nemcsak Krisztus áldozatára van szükség, hanem arra is, hogy az ő életében is megmutatkozzék Krisztus élete és jellemében Krisztus jelleme. Tanítsunk meg mindenkit arra, hogy terheket kell hordozniuk, és velük született hajlamaikon úrrá kell lenniük! Ismerjék meg a Krisztusért való szolgálat áldott voltát, miközben követik Őt az önmegtagadásban, jó vitézként elviselve a nehézségeket! Tanuljanak meg bízni szeretetében, és tanulják meg reá vetni gondjaikat! Ízleljék meg a lélekmentés örömét! Az elvesztettek iránti szeretetük elfeledteti velük saját énjüket. Az evilági örömök nem vonzzák őket, és az élet terhei miatt nem csüggednek. Az igazság ekéje elvégzi munkáját. Felszántja az ugart. A töviseknek nemcsak a hegyét vágja le, hanem gyökerestől kitépi őket.” (E.G.W. Krisztus példázatai: A magvető kiment vetni fejez.)

Péter apostol ezután azt írja, hogy egy nagyszerű építkezés kezdődik ezzel mindenki életében. Az Úr segítségével fel tudunk építeni egy új életet, egy lelki házat, szent templomot, ha megértjük mivel, és hogyan lehet eredményesen folytatni a hívő életet. Ahogy van egy biztos szegletkő, Jézus, úgy mi magunk is legyünk élő kövei Isten templomának. Nem halott, szürke, kopott, hideg kövek, mint akik megszokták a formai, névleges, hatástalan, szeretetlen, botránkoztató, ezért Istenhez méltatlan vallásosságot. A hívők nem csak alkotják a gyülekezetet, hanem szent papságként szolgálnak is benne, lelki áldozatokat felajánlva, hozva. Minden hívő pap, ami szentséget és szolgálatot kíván tőlünk. Isten dicsőítése és a mások iránti jócselekedetek lelki áldozatok, amelyekben Isten örömét leli.

„A keresztény, aki magánéletében is keresztény; aki bizonyságot tesz kereszténységéről, naponkénti önmegtagadásával, szándékai őszinteségével, gondolatai tisztaságával, a bosszúságok közötti szelídségével, hitével és kegyességével, a kicsi dolgokban való megbízhatóságával; aki családi életében Krisztus jellemét képviseli, Isten szemében még a világszerte ismert misszionáriusnál és mártírnál is becsesebb lehet.”

„Amire szükségünk van, az a naponkénti áhítat. Minden nap szükséges az Írásokat kutatnunk, őszintén és buzgón imádkoznunk, hogy a Szentlélek ereje által Isten alkalmassá tegyen arra, hogy az Ő szőlőskertjében elvégezhessük feladatunkat.” (E.G.W.)

Folytassuk megkezdett utunkat Jézussal, onnan, ahol most tartunk, mert ez „kedves Istennek.”

Frend László
lelkész