Házasság hete Kecskeméten

IMG_7711

Kecskeméten is megrendezésre került a Házasság Hete a helyi adventista gyülekezet szervezésével, február 12-én, csütörtök délután kezdődően.

A Hunyadivárosi Közösségi házban rendhagyó főzőkörrel kezdődött a program Pár-falat címmel.
A fogások között Árvai Pálma és Tamás Adventista lelkész házaspártól hallhattunk tippeket párkapcsolatunk fűszerezését illetően is.

Ezt követően, szombaton délután, Pár-játék és Pár-gondolat címmel folytatódott a program.
Gyertyafényes társasjátékozásra invitáltuk a résztvevőket, majd utána Mihalec Gábor A hűség kódja című könyve alapján fogalmazták meg gondolataikat lelkészeink.

Az előadások kellően interaktívak voltak és szórakoztatóak, mindamellett komoly maradt a téma. Pálma és Tamás szokásukhoz híven most is nagyon jó légkört és hangulatot teremtettek, melyet mindannyian nagyon értékeltünk.

Dunamelléki Egyházterület
Adatvédelmi áttekintés

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra.

A det.adventista.hu weboldal a megfelelő működés, a biztonságos használat és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat) használhat.

A sütik olyan kis adatfájlok, amelyeket a weboldal az Ön eszközén helyez el. Egyes sütik a weboldal működéséhez szükségesek, míg mások segíthetnek abban, hogy megértsük, hogyan használják látogatóink az oldalt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a szükséges sütik alkalmazását.

A sütikkel kapcsolatos beállításait bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.

További információért kérjük, olvassa el adatkezelési tájékoztatónkat.