Te vagy a fény az életemben

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”
(Mt 11,28)

Vannak pillanatok, amikor úgy érezzük, elfogytunk. Amikor egyedül maradunk a kérdéseinkkel, és a helyzet kilátástalannak tűnik, mert nincs ráhatásunk arra, ami velünk történik. Ilyenkor jó megállni egy kicsit, elcsendesedni, és figyelni. Isten szelíd hangja ott van a csendben, még akkor is, ha a világ zaja elhomályosítja a látásunkat.

Legbiztosabb támaszunk Isten, aki nem távoli szemlélője az életünknek, hanem velünk van a nehézségekben, és csendesen erőt ad ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. Sokszor szeretnénk mindent kézben tartani, mert ez ad biztonságérzetet. Mégis jó újra és újra emlékeztetni magunkat arra, amit a Szentírás mond: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” (Zsolt 46,2)

Ez nem azt jelenti, hogy a terhek azonnal eltűnnek, hanem azt, hogy nem kell egyedül hordoznunk. Ő velünk marad akkor is, amikor elfáradunk.

A nehézségek és kihívások sokszor fájdalmasak, mégis magukban hordozzák a növekedés lehetőségét.
„A megpróbáltatás állhatatosságot munkál, az állhatatosság pedig kipróbált jellemet.” (Róm 5,3–4). Életünk folytonos változás: minden alakul körülöttünk és bennünk is. Isten ezeken az utakon formál bennünket – gyengéden, türelemmel. Ne félj ezért az akadályoktól és a hit próbáitól, mert ezekben is ott van az Ő szeretete.

Vendégek vagyunk ezen a földön. Uwe Seidel evangélikus teológus szavai emlékeztetnek erre: „Vendég vagyok a földön, s mindenem, amim csak van, ajándék. Tovább kell adnom, hogy csak a szeretet maradjon és növekedjék.”  Ígéretet kaptunk, hogy amikor földi utunk véget ér, vele folytathatjuk egy új hazában, azokkal együtt, akiktől itt a Földön búcsút kellett vennünk. „És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.” (Ján 14,3).

Ez a reménység erőként segít elviselni a veszteségeket, kudarcokat és fájdalmakat. Mert tudjuk: ami ránk vár a Mennyben, minden elképzelésünknél szebb és teljesebb lesz.

A nehézségekre ne csupán teherként, hanem Isten formáló ajándékaként tekintsünk – nem azért, mert könnyűek voltak, hanem mert általuk tanított meg bennünket nagyobb megértésre és irgalomra mások iránt. A próbák érzékenyebbé és együttérzőbbé formálnak bennünket.

Ahogyan Etty Hillesum írja: „Most tudatosul bennem, hogy mennyi mindent adtál viselnem. Sok szép dolgot és sok nehezet is. És a nehezek széppé váltak akárhányszor, amikor kész voltam viselni őket… Elgondolni is nehéz, hogy egy kicsiny emberi szív mennyi mindent kibír, Istenem: szenvedni és szeretni is tud egyszerre. Hálás vagyok, hogy az én szívemet választottad ezekben az időkben, hogy elviseljen mindent…” (Hillesum, 2020)

Sok áldást kívánok az utadon, és azt, hogy minden, amit megélsz – az örömök és a nehézségek egyaránt formáljanak, erősítsenek, és egyre közelebb vigyenek Istenhez.

Tonhaizer Anikó
egyházterületi kincstárnok