A keresztény és az emberi jogok

„Amikor pedig szíjakkal lekötözték, ezt kérdezte Pál az ott álló századostól: Szabad-e római polgárt ítélet nélkül megkorbácsolnotok?” (ApCsel 22,25)

Meddig kell tűrnie egy kereszténynek? El kell viselnie a bántalmazást, vagy kiállhat emberi jogai mellett? Pál és Jézus példája alapján a válasz nem egyszerű: van, amikor a szenvedés vállalása, és van, amikor a jogok melletti fellépés szolgálja Isten ügyét.

A vallásszabadság ma is kihívás. A Nemzetközi Vallásszabadsági Intézet (RFI) 2023-as jelentése szerint Európa 35 országában 2444 keresztényellenes gyűlölet-bűncselekményt dokumentáltak, köztük 232 személy elleni támadást és több mint 2000 megrongált templomot vagy szent helyet.  Tovább romlana ez a kép, ha számba vennénk a világ azon országait, ahol rendszerszinten üldözik a keresztényeket. A kérdés tehát nagyon is aktuális: mit tegyen a hívő, ha a hite miatt jogtalanság éri?

Pál ellen Jeruzsálemben egy koholt vád miatt támadt lincshangulat: azt állították róla, hogy pogányokat vitt a templom udvarára. Amikor a római helyőrség kimentette, engedélyt kért, hogy beszélhessen a néphez. Védekezésében elmondta, hogy ő kiváló nevelést kapott, Gamáliel – Hillél híres rabbidinasztiájának unokája – tanította, és megtérése nem jelentette a törvénytől való elfordulást; sőt Isten maga vezette őt egy törvénytisztelő damaszkuszihoz.

A hallgatóság akkor háborodott fel, amikor elmondta: Isten a pogányok közé küldte őt. A római ezredes mindebből semmit sem értett, ezért előkészítette a kihallgatást – korbáccsal. Ezt a szenvedést azonban Pál már nem vállalta: hivatkozott római polgárjogára. Itt a kiállás szolgálta Isten tervét, mert Pálnak el kellett jutnia Rómába, a császár elé.

Más helyzetben azonban Pál nem élt jogaival. Filippiben őt és Szilászt törvénytelenül megostorozták és bebörtönözték, pedig római polgárok voltak. Tiltakozhattak volna, mégis vállalták a szenvedést; éjjel imádkoztak és énekeltek. Éppen ez a csendes hűség vezette a börtönőr megtéréséhez.

Van tehát, amikor a jogtalanság elszenvedése erősebb bizonyság, mint a jogok azonnali érvényesítése, és van, amikor éppen a kiállás munkálja Isten céljait. A Biblia nem a tétlen beletörődést tanítja, hanem az isteni vezetés szerinti bölcs döntést.

Fontos különbséget tenni: a keresztény soha nem áll bosszút, de szólhat, ha jogtalanul bánnak vele, különösen, ha ezzel másokat is véd vagy az evangélium ügyét szolgálja. Jézus sem hallgatott mindig: amikor arcul ütötték, így szólt: „Ha rosszat szóltam, bizonyítsd be; ha pedig jót, miért ütsz engem?” (Jn 18,23) Ugyanakkor „szidalmazták, de nem viszonozta; szenvedett, de nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságosan ítélőre” (1Pt 2,21–23). Mindkét példa ugyanabba az irányba mutat: a hívő nem bosszúból szól, hanem az igazságért; és nem félelemből hallgat, hanem Istenbe vetett bizalomból.

Nem minden igazságtalanság kap földi jóvátételt, de a Szentírás szerint Mihály fejedelem kiáll Isten népéért. Ezért „abban az időben megszabadul a te néped: mindaz, aki beírva találtatik a könyvben.” (Dán 12,1). „Ki vádolja Isten választottait? … Krisztus Jézus az, aki meghalt, sőt feltámadt, és esedezik értünk.” (Róm 8,33–34) Ezért a keresztény bátran szólhat – és bátran tűrhet –, amikor Isten Lelke úgy vezeti.

Dr. Ősz-Farkas Ernő
lelkész