Átok vagy lehetőség?
Minden családban vannak problémák. Szakkönyvek garmadája tanítja, hogy a nehézségek nemhogy meggyengítik a szeretetkapcsolatot, de egyenesen új minőségi szintre emelik akkor, ha helyesen kezelik azokat. Így van ez az egyházi családban is.
Minden magára valamit is adó szervezet rendelkezik risk management-tel, egy krízishelyzet-megelőző, ill. -feltáró és -kezelő folyamattervvel. Közvetlen kollégáimmal épp a DET, Generál Konferencia által előírt válságkezelési protokollján dolgozunk. Számba vesszük a lehetséges kockázatokat és igyekszünk felkészülni az esetleges viharokra. Amint a dokumentum fogalmaz, a körülöttünk működő társadalom profitorientált gondolkodásával ellentétesen az egyházban a fontossági sorrend első helyén küldetésünknek, hitéleti tevékenységünk maradéktalan ellátásának kell állnia. Ez az a bibliai elv, ami szerint az egyház működik. Létezésünk célja, hogy megosszuk embertársainkkal adventi reménységünket és segítsünk másoknak is helyreállítani a Teremtővel való kapcsolatot.
A Szentírás Isten nagy válságkezelési kézikönyve. Az ember elbukik az Édenben, de a Teremtő számít erre. Volt megváltási válságterve és a terv szerint felöltözteti az embert az általa választott ruhába, ami betakar testet, lelket. Persze a ruha nem volt ingyen, azért valaki megszenvedett, ami az egyik legmegindítóbb része megváltásunk történetének és személyes megmentettségünk alapja. Az ÚR Isten pedig bőrruhát csinált Ádámnak és feleségének, és felöltöztette őket. 1Móz 3,21.
Válságok jöttek és mentek az emberiség és az egyház történetében. Mintha a Szentírás első lapjától az utolsóig arról lenne szó, hogy Isten építkezik, valaki pedig módszeresen lerombolja a művét. Isten felépít embereket, közösséget, az egész világot, a káosz istene pedig jön, hogy romboljon. Sok-sok szenvedés származott már ebből a küzdelemből. Vajon megérte? Megérte Krisztus Urunk áldozata? Megérte követőinek a történelem évezredeiben mellette állni? Megérte annyi időn keresztül építeni, hogy „éjszaka” valaki lerombolja? Erről a belső vívódásról mondja el Jézus a búza és a konkoly példázatában, hogy „Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig…” Máté 13,30.
Egyházunk születésekor hasonló problémákkal küzdöttek testvéreink. Mivel mindannyian más egyházakból jöttek, megosztottak voltak a legtöbb teológiai kérdésben. Ez a helyzet azzal fenyegetett, hogy az ellentétek felmorzsolják a közösséget, amit Isten felépített. Egy ilyen válságos pillanatot jegyez fel Ellen G. White egy 1848-as szombatkonferenciáról, ami az alapvető hitelvek megfogalmazásáról volt hivatott dönteni. „Összejöttünk megterhelt szívvel, s imádkoztunk, hogy egyek lehessünk hitben és tanításokban, mert tudtuk, hogy Krisztus nem szakadt részekre. … Ha valamelyik pontot komoly ima után sem értettük meg, akkor megbeszéltük; mindenki szabadon fejthette ki véleményét, majd újra térdet hajtottunk és könyörögtünk, hogy Isten segítsen nekünk világosan látni, hogy egyek lehessünk, ahogy Krisztus is egy az Atyával. Sok-sok könnyet hullattunk.
Több órát töltöttünk el így. Időnként az egész éjszakát az Írás komoly és ünnepélyes tanulmányozásával töltöttük, hogy megérthessük a mi időnkre vonatkozó igazságot.” Szilvási József, A hetednapi adventizmus eredete és fejlődése 35. o.
Valami hasonló történhetett a pünkösdi felházban is. Az a maroknyi ember félretett mindent, ami elválasztotta őket, bocsánatot kértek egymástól és megbocsátottak egymásnak. Így tettek, mert ezt látták Jézustól. Megértették, hogy a legnemesebb tanítás is a másik emberért való küzdelem nélkül képes lerombolni, amit Isten felépített. Ezért a válság, amit megéltek átkereteződött lehetőséggé és teljesen megváltozott hitük megélésének dinamikája. És az eredmény? Néhány évtized alatt a kereszténység a világot átformáló közösséggé vált. Továbbra sem nélkülözte a vitákat és válságokat, de már tudták, hogyan kezeljék azokat.
A szakkönyvek szerint a válságmenedzsment nem pusztán a kármentésről szól, hanem arról is, hogy a szervezet erősebbé és ellenállóbbá váljon a jövő kihívásaival szemben.
Amikor mindent megrengető krízis jön, emlékezzünk a tanításra, fogjunk össze Istenért és egymásért. Az eredmény nem marad el. Minőségi szintlépés történik, amit nem élhetnénk meg, ha nem küzdöttünk volna egymásért.
Isten segítsen ebben minket!
Kalocsai Tamás
egyházterületi elnök
