„Maradj hű a szeretethez” – Tanévzáró ünnepség a Szüret utcai gyülekezetben


Az elmúlt szombaton különleges áldásban volt részünk: tanévzáró ünnepséget tartottunk a gyülekezetben, amely egyben hálaadás is volt Isten gondoskodásáért, a közös tanulásért, szolgálatokért és a gyermekeink lelki fejlődéséért.
Nagy örömünkre vendégeket is köszönthettünk Kolozsvárról – az őskerek lelkes csapatát –, akik velünk együtt dicsőítették Istent ezen az örömteli napon.
Az ünnepség során három gyermekszombatiskolai csoport – a bölcsődés-óvodás kisgyermekek, a kisiskolások és a felsősök – mutatták be, mit tanultak a szombatiskolában az elmúlt tanévben. A legkisebbek a teremtés csodáját elevenítették meg énekkel és bibliaszöveggel, hálát és örömöt ébresztve a szívekben. Az alsósok egy iskolai jelenet keretében mutatták be a farizeus és vámszedő példázatát, gyermeknyelven, verssel és énekkel illusztrálva, hogy miért nem helyes mások felett ítélkezni. A felsősök pedig a kapcsolatokról, szeretetről és elfogadásról osztották meg tanulmányaik gyümölcsét, mély gondolatokkal és őszinte szívvel. Különösen megható pillanat volt, amikor egy egykori gyermekszombatiskolai tanítvány vendégként tért vissza közénk, és szívből jövő énekszolgálattal ajándékozott meg bennünket – mintegy visszhangjaként mindannak a munkának, amit tanítóink hosszú éveken át hittel és szeretettel végeztek.
A hála kifejezésre jutott abban is, amikor a gyülekezet köszönetet mondott a gyermekszombatiskolai tanítóknak, akik odaadó, áldozatos munkájukkal, kitartással és Isten iránti szeretettel tanították a gyermekeket az elmúlt év során is. Elismerés illette a szülőket is, akik vállalják azt a nemes küldetést, hogy gyermekeiket hitben, szeretetben, az Úr útján vezetik.
A visszatekintés részeként egy képsorozat segítségével újra átélhettük az elmúlt tanév közös pillanatait – kirándulásokat, szolgálatokat, lelki alkalmakat –, amelyek mind megerősítettek bennünket abban, hogy Isten milyen gazdagon megáldott bennünket.
Az ünnepi istentiszteletet Bihari Csaba lelkész áhítata zárta, amely a Máté 5,43–48 versekre épült. Az üzenet középpontjában ez állt: „Ne a kölcsönösség elvét kövessétek, hanem az Isten szerinti szeretet elvét – a személyválogatás nélküli, önzetlen szeretetet.”
Az ünnepséget közös ebéd követte, majd a délutánt is együtt tölthettünk Kovács Zsuzsanna testvérnő otthonában, ahol a beszélgetések, a felszolgált finomságok és a közös játék jó hangulata tovább szőtte a szeretet közösségét.
Hálásak vagyunk Istennek ezért az áldott napért, és azért, hogy egy ilyen élő, szeretetteljes közösség részesei lehetünk.
Licskó Tünde