A bevett nézőpont megkérdőjelezése
Egy adventista geológus vitatja a tudományos feltevésekkel
„A hitünk nem csak egy teológiai fogalom; hisszük, hogy a valós történelmen alapszik” – mondta Birgir Óskarsson, egy izlandi hetednapi adventista geológus, aki szülőhazájában világi környezetben dolgozik. „De ma a hagyományos tudományos szemlélet nagyon eltér a bibliai szemlélettől”.
Óskarsson, akinek munkakörébe tartozik a vulkánkitörések feltérképezése és monitorozása egy kormányzati szerv számára, a 2024-es Európai Lelkészek Konferenciáján (EPC) augusztus 29-én Belgrádban (Szerbia) egy szekcióülést vezetett. Előadása során beszélt az aktuális geológiai kérdésekről, és arra buzdította a Biblia-hívő keresztényeket, hogy továbbra is kutassák és firtassák a világméretű özönvízre vonatkozó bizonyítékokat.
Uniformitarizmus kontra katasztrofizmus
A jelenlegi tudományos nézet az uniformitarianizmuson – azon az elképzelésen, hogy a földkéreg változásai állandó, folyamatos folyamatok révén történnek – és a „mélyidőn”, vagyis az évmilliók alatt végbemenő kis változásokon alapul. A bibliahívő keresztények ezzel szemben a katasztrofizmust vallják, amelyet a Merriam-Webster szótár így definiál: „olyan geológiai tanítás, amely szerint a földkéregben bekövetkezett változásokat a múltban hirtelen, ma már nem megfigyelhető módon működő fizikai erők idézték elő”.
Óskarsson kifejtette, hogy a katasztrofizmussal kapcsolatos kihívás az, hogy ilyen mértékű katasztrofális eseményeket soha nem figyeltek meg. „Ezért azt kell tanulmányoznunk, amit ma látunk” – ismerte el – „és feltérképezéssel és geológiai megfigyelésekkel próbáljuk megérteni, hogy mit látunk”.
Vulkánkitörések és lávatáblák
Óskarsson kifejtette, hogy a nagy vulkánkitörések a földtani feljegyzésekben inkább gyakoriak, mintsem ritkák. Ez lehetővé teszi a tudósok számára, hogy tanulmányozzák a múltból származó lávafolyásokat és rétegeket. Az elemzés gyakran hatalmas, egységes lávatáblákat mutat, amelyek egymásra rakódnak, és a rétegek között nincs nyoma eróziónak vagy életnek. Ez megnehezíti, hogy lassú, egységes folyamatok eredményeként magyarázzák őket. A jelenlegi konszenzus a szigorú uniformizmustól a katasztrofizmus egy formája felé való elmozdulásról tanúskodik – jegyezte meg Óskarsson -, bár a tudósok még mindig úgy vélik, hogy ezeket az eseményeket több millió év választja el egymástól.
Az üledékes rétegekkel kapcsolatban Óskarsson kifejtette, hogy nagyon gyakori, hogy a földtani feljegyzésekben nagy területen temetődtek el állatok és növények, ami gyors kialakulásra utal. „Általában ezeknek a fosszíliáknak a megőrzése olyan kiváló… még a puha kagylók is tökéletesen megmaradtak, ami hirtelen eltemetődésre, gyors lerakódásra utal, így őrződhettek meg” – mondta.
Ugyanez igaz az üledékekben lévő paleokrómákra utaló jelekre is – magyarázta Óskarsson. „Sok ilyen rétegben találunk olyan jeleket, amelyek az áramlatok irányát mutatják, amelyek alakították őket” – mondta. A szuprakontinentális paleo-áramlások (megatrendek) – jegyezte meg – „valószínűleg nem magyarázhatók a hagyományos modellekkel”, és „egy globális katasztrofális áradás illik ezekre a megfigyelésekre, és további megfontolást érdemel”.””
A fontos kérdések
Óskarsson kiemelte annak fontosságát, hogy megkérdőjelezzük az üledékek kronológiájának jelenlegi értelmezéseit, feltéve a kérdést: „Látom-e megjelenni a feltételezett mennyiségű időt?” Megjegyezte, hogy a tudományos állításoknak igazodniuk kell a megfigyelhető bizonyítékokhoz.”.
A gyakorlatban – magyarázta -, ha figyelembe vesszük, hogyan hat az idő az üledékekre, kiderül, hogy az időjárás és más tényezők miatt mindössze 100 év alatt jelentős változások következhetnek be. „Hogyan lehetséges az, hogy van két réteg (amelyek között állítólag egymillió év van), amelyben nincs jelentős üledékképződési tevékenység?” – tette fel a kérdést.
Óskarsson a Surtsey-szigetet is említette, amely 1963-ban vulkanikus tevékenység következtében hirtelen jelent meg. Elmagyarázta, hogy az erózió most, alig 60 évvel a kitörés után, fákat és más élőlényeket hoz felszínre, mivel az óceánból uszadékfa került a szigetre. A lávafolyások is hasonló mintázatot és összetételt mutatnak, ami Óskarsson szerint nem egyeztethető össze a lávatáblák közötti hosszú időszakokkal.
Összefoglalva, a lávatáblák, az üledékes kőzetek és más geológiai jelenségek gondos elemzése arra a következtetésre juttatta Óskarssont, hogy „a hozzájuk rendelt idő egyszerűen nem létezik. Egyszerűen nem látjuk a [feltételezett] időt”.
Óskarsson elismerte, hogy még mindig vannak kérdések azok számára, akik a rövidebb időszakokat magában foglaló katasztrofikus szemléletet támogatják. Úgy véli azonban, hogy a megfigyelések összhangban vannak az események gyors egymásutániságával, amelyet nem lehet megmagyarázni egy több millió évet átfogó uniformitárius modell alkalmazásával.
Merre tart a tudomány?
Előadása végén Óskarsson kifejtette, hogy a katasztrofizmussal kapcsolatos tudományos tendenciák jelenlegi elemzése a konszenzus ciklikus mozgását mutatja. A tudósok egykor elfogadták egy nagy kataklizma, például a bibliai özönvíz gondolatát, de idővel áttértek a többszörös katasztrofizmusra, majd később a 19. századi uniformizmusra.
A közelmúlt tudományos vizsgálatai az úgynevezett neokatasztrofizmus újbóli megjelenéséhez vezettek, bár ezekről a katasztrófaeseményekről továbbra is úgy vélik, hogy több millió év választja el őket egymástól. „És talán visszatérhetünk egy olyan szemlélethez, amely jobban kezeli a geológiai feljegyzésekben megfigyelhető ellentmondásokat” – mondta Óskarsson.
Cikk forrása: https://ted.adventist.org/news/challenging-the-lens
Cikk írója: Marcos Paseggi