Bölcsesség

„Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki.” Jakab 1,5

Mennyire tarjuk számon Jakab levelének ezen határozott felhívását – ha már számunkra jegyeztetett le? Ha számon tartjuk is, mennyire élünk vele? Egyáltalán: Mennyire érezzük találva magunkat?

Előfordul-e az életünkben, hogy kevésnek érezzük magunkat? Egy olyan világban, ahol sokszor a „mindent is(!) tudó emberek” magabiztossága vesz körül bennünket, és gyengeséget mutatni nem szabad, nem divat?

Merjünk őszinték lenni magunkhoz! Bennünket is állíthat és állít is az élet olyan helyeztek elé, ahol szükségünk van segítségre, adott esetben több mint emberi segítségre. Nem szégyen tanácsot, segítséget kérni – főleg nem Isten előtt!

Jakab felhívása ráadásul nem csak praktikus, ti. hogy ha már hívő vagy és ha már van Istened, akkor miért nem élsz ezzel a rendkívüli lehetőséggel, hogy Hozzá fordulhatsz, hanem még bátorítóbban fogalmaz:

Nem fogsz vonakodásba ütközni, mert
– Isten (1) mindenkinek, tehát válogatás nélkül, ha az illető hozzá fordul,
– (2) készségesen,
– és (3) szemrehányás nélkül adja – nem fogja azt mondani, hogy „hát ezt sem tudod”, „miért nem vagy okosabb”? Nem szégyenít meg, mint az esetleg emberek vonatkozásában történhet.

Szinte láthatjuk magunk előtt a képet, hogy ott van Isten a maga mérhetetlen bölcsességével, ennek tárházával, és várja a „kuncsaftokat”, akiket részesíthet ebben – de azok elmennek mellette, elszalasztván a kiváló lehetőséget. Ezeket modern nyelven úgy hívnák, hogy „lúzerek”, azaz „vesztesek”, mert lemaradnak valamiről, ami pedig főbenjáró érték, és ingyen az övék lehetett volna.

Kár lenne elszalasztani! Ne légy lúzer, hanem élj mindenkor a kiváltságoddal!

Stramszki István
DET kincstárnok