Mi és ők

Hannah Busing fotója az Unsplash-en

Eggyé válni a másikkal Krisztusban

Oscar Osindo

Isten a Hetednapi Adventista Egyházat választotta ki, hogy a Jelenések 14,6-12-ben található három angyali üzenetet hirdesse. Az egyház különböző kultúrákkal érintkezik, és misszionáriusokat küld a világ minden tájára. Ez az elköteleződés néha diszkriminációhoz vezethet az etnocentrizmus miatt, ami egy olyan általános emberi tulajdonság, amely negatív előítélethez vezet más kultúrákkal szemben.

Jézus Nagy Megbízása arra ösztönöz bennünket, hogy Krisztus szeretetét testesítsük meg annak ellenére, hogy ez a megbízás egyben két csoportra is osztja az emberiséget: mi és ők. Isten arra kér bennünket, hogy osszuk meg másokkal az örömhírt, és készítsük fel őket Krisztus visszatérésére. A multikulturális Kenyában felnőve megtanultam értékelni az emberi sokszínűséget és ünnepelni a különbözőségeket. Emellett vallásközi interakcióim világnézetemet is gazdagították.

Nyelvi leckék
Isten hívása, hogy a muszlimokat szolgáljam és Isten szeretetét megosszam, sok leckét tanított nekem. Régebben a muszlimokat, a modorukat és viselkedésüket különösnek és erőszakra hajlamosnak tartottam. Hamarosan megtanultam, hogy a legtöbb muszlim nap mint nap ugyanúgy arra törekszik, hogy megélhetést szerezzen, mint mindenki más. Nagyra becsülik a békét. Rájöttem, hogy minél inkább igyekeztem áthidalni a kulturális szakadékot, annál jobban megértettük egymást.

1997-ben egy fiatalokból álló csapattal együtt evangelizációs sátrat vertünk a Kenya északi partvidékén fekvő muszlim szent városban, Lamuban, hogy Urunk, Jézus Krisztus hatalmas tetteit hirdessük. Ez volt addigi életem egyik legnagyobb kihívást jelentő feladata. Egy muszlim szekta, teljesen alaptalanul, azt állította, hogy a csapatom egyik tagja meggyalázta Jézus prófétát, a Messiást. Ezért megfogadták, hogy megölik őt. Ez akkora felfordulást okozott, hogy a Lamu szigetcsoporton két napra leállt a tevékenységünk.

Próbáltam megérteni, hogyan és miért sértette meg munkatársam Jézus Krisztust. Nem találtam logikát abban, hogy mi, akik az életünket tesszük kockára a mi Urunkért, Krisztusért, miért beszélnénk megszégyenítően róla. Megtudtam, hogy az igehirdető kuhani mkuu-ként emlegette Jézust. Nem láttam ebben semmi rosszat, hiszen ez egy megtisztelő cím, ami a Biblia szuahéli fordításában „főpapot” jelent. Ők azonban másképp értelmezték. Hogy tisztázzuk a helyzetet, a muszlim vezetőkkel együtt megnéztük a szót egy kamusi nevű szuahéli szótárban. Meglepetésünkre felfedeztük, hogy a kuhani szuahéli nyelven egyszerre jelent „papot”, de „jövendőmondót, csalót, szélhámost és gazembert” is, nyelvjárástól függően. Egyszerre volt igazunk, de ugyanakkor tévedtünk is. Együtt nevettünk, majd kibékültünk.

Rájöttem, hogy még ha meg is vagyok győződve arról, hogy valamiben igazam van, mindig bölcs dolog meghallgatni egy másik nézőpontot is. Jelentős kultúrák közötti leckét tanultam arról, hogyan kell az evangéliumot különböző vallású embereknek közvetíteni, még akkor is, ha ugyanazt a nyelvet beszéljük. A nyelvjárási különbségek félreértéseket okozhatnak a címzettek részéről. Ezt én is megtapasztaltam, mivel a kenyai Mombasában beszélt szuahéli nyelv kimvita dialektusát beszélem, amely némi eltérést mutat a Lamu szigetcsoport kiamu nyelvétől.

Kutyasétáltatás, beszélgetés emberekkel
A 2001 és 2005 között Európában töltött interkulturális szolgálatom során történt valami, ami nagyon értékes leckét adott nekem. A kollektivista kultúrából az individualista kultúrába való átmenet nagy változás volt számomra, és nehezen tudtam alkalmazkodni. Edzési rutinom részeként elkezdtem sétálni és kocogni egy közeli parkban. Bár sok emberrel találkoztam, úgy tűnt, senki nem akar köszönni nekem, ami arra engedett következtetni, hogy etnikai hovatartozásom miatt nem kedvelnek engem. Rájöttem azonban, hogy ezek az emberek még maguk között, egymásnak sem köszönnek. Ez nagyon különbözött attól a társadalomtól, ahonnan én jöttem, ahol az emberek örömmel üdvözlik egymást.

Majd feltűnt valami érdekes. Az emberek megálltak és röviden elbeszélgettek azokkal, akik a kutyájukat sétáltatták. Úgy döntöttem, hogy én is kipróbálok valami újat, és önként jelentkeztem, hogy megsétáltatom a szomszédom kutyáját, Shelly-t. Amikor elvittem Shellyt a parkba, összefutottam valakivel, aki szintén a kutyáját sétáltatta. Meglepetésemre megálltunk, üdvözöltük egymást, és megcsodáltuk egymás kutyáit. Ekkor döbbentem rá, mennyire tévedtem, amikor azt feltételeztem, hogy az emberek nem kedvelnek engem az etnikai hovatartozásom miatt. Rosszul ítéltem meg őket, mert a kenyai partvidéki neveltetésem alapján viszonyultam hozzájuk.

Ebből a tapasztalatból megtanultam, hogy misszionáriusként félre kell tennem az ítélkezést, ha új helyre, új kultúrába csöppenek, és időt kell szánnom a kontextus tanulmányozására. Rájöttem, hogy könnyű volt közösséget vállalni ezekkel az emberekkel, amint megismertem a társadalmi helyzetüket, ami ebben az esetben a kutyasétáltatók közössége volt.

A megértés hídjai
Egy másik alkalommal a ciprusi Nicosiában voltam. Ezt a várost egy fal osztja ketté európai és török oldalra. Én a város európai részében laktam. Egy nap úgy döntöttem, hogy átsétálok a török területre. Az európai oldal határellenőrző tisztje azonban nem akart átengedni. Nem is akarta látni az útlevelemet, és nem hallgatta meg az indokaimat. Drogkereskedőnek, illegális bevándorlónak titulált, és még sok más negatív jelzővel illetett. Megdöbbentem, de nem adtam fel.

Hazatértem, hivatalos ruhába öltöztem, és visszamentem ugyanarra a határpontra, ezúttal az autómat vezetve. Az átkelőhöz érve letekertem az ablakot, és ugyanaz a tiszt, aki egy órával korábban elutasított, most így szólt: „Uram, láthatnám az útlevelét?” Miután átlapozta azt, ezt mondta: „Ó, Kenya jó barátja Ciprusnak!” Örömmel emlékeztetett arra, hogy a két nemzet alapítói nagy barátok voltak. Örültem, hogy az előítéletei eltűntek. Ennek eredményeként átengedett a határellenőrzésen. Aznap újabb leckét tanultam: meg lehet kerülni mások sztereotip gondolkodásmódját. Isten minden társadalmat és kultúrát kulturális megértési hidakkal köt össze; ebben az esetben Kenya és Ciprus barátsága volt a közös pont.

Ez a három eset segített abban, hogy rájöjjek: a három angyal üzenetének hirdetésére kapott megbízás felelősséget ró ránk, hogy elsajátítsuk a kultúrák közötti készségeket. Mi vagyunk azok, akik arra hivatottak, hogy más kultúrákba menjünk; nekünk kell alkalmazkodnunk hozzájuk, és nem nekik hozzánk. Isten azért küldött minket a nemzetekhez, hogy megtestesítsük Krisztust, aki mindenkivel elvegyült, és bevezette őket az Ő üdvözítő kegyelmébe. A valóban elfogadott evangélium eredményeként a „mi” és az „ők” egy testté egyesül Krisztus Jézusban. Ez Krisztus egyházának egyik jellemzője a sok közül, amely megnyilvánul bennünk, mielőtt ő visszatérne, hogy hazavigyen minket.

A cikk forrása: https://adventistreview.org/magazine-article/us-and-them