Végre valaki segített

Gondoljuk újra a mentális egészségről alkotott képünket

Az adventista egyházban a mentális egészséggel kapcsolatos kihívásokat vagy mentális betegségeket időnként a hit hiányának tekintjük. A terápiát vagy a gyógyszeres kezelést olykor negatív jelzőkkel illetik. Azt mondjuk azoknak, akik küzdenek, hogy az imák meggyógyíthatnak minket a lecsúszott mentális állapotunkból. Ezt a legjobb szándékkal mondjuk – Isten végül is a csodák Istene. Ugyanakkor gyakran kétkedésbe visszük a tanácsainkkal az illetőt, amikor ezek az imák nem úgy teljesülnek, ahogyan azt mi elvárnánk. Vajon nem vagyok elég hűséges? Isten nem szeret engem? Mit csinálok rosszul? Miért nem gyógyít meg Isten? Ez gyakran még mélyebb depresszióba taszíthat valakit.

Szeretném újragondolni azt az elképzelést, hogy a mentális egészséget másképp kell kezelni, mint a fizikai egészséget. Rendszeresen járunk orvoshoz és fogorvoshoz kivizsgálásra. Vérvizsgálatokat és szűréseket végzünk, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy egészségesek vagyunk, és hogy megelőzzük a későbbi egészségügyi problémákat. Az érzelmi és mentális egészségre azonban egészen másként tekintünk. Tekinthetnénk-e a mentális egészségünket is hasonló módon? Ha jelenleg nem küzdesz semmilyen mentális betegséggel, akkor úgy is gondolhatnánk az időnkénti szakemberrel való konzultációra, mintha egy rendszeres orvosi vizsgálaton vennél részt. Előfordulhat, hogy ezzel épp valami nagyobb bajt előzöl meg. Olykor a szakemberek tippekkel és trükkökkel tudnak segíteni az élet rendszeres nyomásával való megküzdésben. Máskor segíthetnek meglátni és kezelni a feldolgozatlan traumákat, amelyek folyamatos üléseket igényelnek, csakúgy ahogyan a tüdőgyulladás diagnózisának felállítása után is folyamatos kezelésre lehet szükség.

A Bibliában sok olyan hívő ember példáját látjuk, akik rossz mentális egészségi állapotban voltak. Dávid például zsoltárok tucatjait írta, amelyekben kétségbeesésében Istenhez kiáltott. A saját depressziós és kétségbeesett pillanataimban Dávid szavai vigaszt nyújtottak nekem. Emberi lényekként mélyen átérzünk dolgokat. Ezzel együtt az Istennel való kapcsolatunk mellet megfér, hogy emberi segítséget is igénybe vegyünk ezen érzések feldolgozásához. Néha ez a segítő lehet egy családtag, egy barát vagy egy lelkész. Máskor pedig szükséged lehet egy semleges személyre, aki segíthet feldolgozni összetett helyzeteket is.

Úgy tanulsz, ha csinálod

Miután 2018-ban megérkezett az első gyermekem, nagyon mélyen szenvedtem. Szülés utáni depresszióm volt. Hevesen ellenálltam a gondolatnak, hogy segítséget kérjek. Úgy gondoltam, hogy mindent magamnak kell megoldanom. Amikor végül rájöttem, hogy nem vagyok jól, hogy nem javulok és gyógyszeres kezelésre szorulok, akkor felkerestem egy terapeutát, akit a házassági tanácsadónk ajánlott.

Már a nevére sem emlékszem. Kétszer találkoztam vele – egyszer a felvételi alkalmon, másodszor pedig az első ülésünkön. A második találkozóról úgy jöttem el, hogy rosszabbul éreztem magam, mint amikor bementem. Nem tudtam, mire számítsak, és visszatekintve rájöttem, hogy túlságosan is igyekezett “megoldani” a problémáimat, és nem figyelt eléggé. El kellett ismernem, el kellett fogadnom és fel kellett dolgoznom az érzéseimet, mielőtt elkezdhettem volna egészségesebb szokások kialakítását. Az öndiagnózisomat készpénznek vette, anélkül, hogy teljes mértékben megvizsgálta volna, hogy valóban az-e a probléma, amit én problémának gondoltam.

Nem volt könnyű, hogy mikor végre elismertem, hogy segítségre van szükségem, találkoztam valakivel, aki egyszerűen nem volt megfelelő számomra. Nagyon kedves ember volt. Azonban egyszerűen nem passzoltunk úgy össze, ahogy egy tanácsadóval kellene. Legalább egy hónapba telt, mire újra megpróbáltam. Amikor az orvosom felírta nekem az antidepresszánsokat, megígértette velem azt is, hogy elmegyek terápiára. Mivel ezt az ígéretet tettem, felelősséget éreztem, hogy találjak valakit. Azonban mivel az első próbálkozásom sikertelen volt, és be akartam dobni a törülközőt. Végül azonban mégis összeszedtem a bátorságomat, és újra megpróbáltam: felhívtam a munkáltatóm által biztosított tanácsadó szolgálatot. Keresztény terapeutákat kértem, és több nevet is adtak.

Végül Heatherrel kerültem kapcsolatba. A szívem hevesen kalapált, amikor beléptem az irodája előtti kis váróterembe. Késett, és az aggodalmam kezdett felerősödni. Az előző kliense távozott, ő pedig kedvesen a szobába invitált. Heather melegszívű, bátorító és kedves volt. Az ülésünket egy állapotfelméréssel kezdte, ami sokkal tudományosabb volt, mint az előző szakemberé. Ez nagyon tetszett! Megbeszéltük, hogy miért vagyok ott, és felajánlotta, hogy imádkozik értem. Az élmény teljesen más volt. Azonnal kötődtem hozzá. Békét éreztem. Heather már három éve a pszichológusom.

A vele töltött idő alatt rájöttünk, hogy nem csak a szülés utáni depresszió volt a probléma, hanem a szorongás okozta depresszió is. Ez a felfedezés megváltoztatta az önértékelésemet, és elindított a lényegesen egészségesebb viselkedésminták felé vezető úton. Heather több szinten is pozitív kihívások elé állított engem, többek között rendszeres áhítati időpontokat alakítottunk ki, hogy találkozhassak és beszélgethessek Jézussal. Pontosan erre volt szükségem, és őszintén hiszem, hogy Isten vezetett hozzá, hogy személyesen, szakmailag és lelkileg is növekedhessek. Örökké hálás leszek a vele való kapcsolatomért.

Változás – elérhető távolságban

Amint megszoktam a rendszeres üléseket, tájékoztattam az asszisztensemet, hogy bizonyos időpontokban nem vagyok elérhető, mert a terápiára megyek. Láttam, hogy kicsit kényelmetlenül érezte magát ettől a tudattól, és vártam, hogy beszéljen velem erről. Később elmondta nekem, hogy először furcsán érezte magát, hogy ez szóba került. A terápia amolyan tabutéma volt. Aztán elgondolkodott rajta, és úgy döntött, hogy nem kéne tabutémának lennie. Végül egészen nagyszerű beszélgetés alakult ki a terápiáról, és arról, hogy mennyit segített nekem. Olyan egyszerű volt – csak az, hogy megosztottam az ülések tapasztalatát normalizálta a témát mindkettőnk számára.

Amikor a világ leállt a COVID-19 világjárvány miatt, sok bevett megküzdési mechanizmusunkat elérhetetlenné vált. Az olyan dolgok, mint a barátokkal vagy a családdal való együttlét, a szabadban vagy az edzőteremben való testmozgás, a nyaralás, a családtól való egészséges elszakadás, az egészséges étkezéssel kapcsolatos döntések meghozatala – ezek közül sok minden nem állt többé a rendelkezésünkre. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a világjárvány első évében “a szorongásos és a depressziós megbetegedések száma globálisan hatalmas mértékben, 25%-kal nőtt”.1 A Járványügyi Hatóság szerint nem csak a szorongás és a depresszió ugrásszerű növekedése volt tapasztalható, hanem azok súlyossága is jelentősen megnőtt.2 A családon belüli erőszak és bántalmazás arányában is óriási emelkedés volt észlelhető a világjárvány alatt, és az arányok globálisan 25-33 százalékkal nőttek.3 Végül egy, a Forbes.com-on megjelent cikk szerint a 2019-es 19,2 százalékról 2021-re 21,6 százalékra nőtt a mentális egészségügyi kezelésben részesülő felnőttek aránya, de a felnőttek mintegy 42 százaléka azt állította, hogy nem engedheti meg magának a szükséges kezelést.4

Az ember kapcsolatra termett. Ahogy a világ globálisan egyre szorosabban kapcsolódik (köszönjük, közösségi média!), úgy válunk személyesen egyre inkább elszigeteltebbé. Ez jelentős szakadékot hozott létre az emberi természetünk és a minket körülvevő társadalmi normák között.

Isten megteremtette Ádámot, majd megteremtette Évát, hogy legyenek egymás segítői – valakik, akik együtt vannak. A nő a férfi egy darabjából teremtetett, hogy később a férfiak a nő által születhessenek meg (1Móz 2:18-24). Teljes az összefonódás. Az egyik nem létezhet a másik nélkül. Arra teremtettünk, hogy bővelkedjünk, hogy örömmel és békével teli életet éljünk. A bűn szétválasztott minket és Istent, és elszakított egymástól is. Szándékosság és munka szükségeltetik, hogy egészséges kapcsolatokat alakítsunk ki és tartsunk fenn. Mindamellett időnként segítségre is szükségünk van ahhoz, hogy életünket kiteljesedve élhessük meg. Egy jó szakember jelentős hatást gyakorolhat.

Gondold át, hogy te hogyan gondolkozol a mentális egészségről és a mentális betegségekről. Van olyan a környezetedben, aki terápiás tanácsadásban vesz részt? Szeretnélek bátorítani, hogy te se zárkózz el ez elől. Nyitott szívvel és elmével állj hozzá a beszélgetésekhez. Itt az ideje, hogy normalizáljuk a mentális egészségünkkel való törődést, ahogyan a testi egészségünkkel is törődünk. Beszélgessünk a tapasztalatainkról. Kezdjünk el úgy gondolni a terápiára, mint az élet normális, rutinszerű részére. Bátorítsuk egymást arra, hogy évente járjunk el mentális egészségügyi szűrővizsgálatokra. Tegyük normálissá a “Beszéltem egy szakemberrel a minap és …” kezdetű mondatokat. Teremtsünk olyan környezetet, amelyben nincs elítélés érzelmi vagy lelki kihívásaink miatt, hanem inkább arra bátorítjuk egymást, hogy hordozzuk és megosszuk egymás terheit.

1 https://www.who.int/news/item/02-03-2022-covid-19-pandemic-triggers-25-increase-in-prevalence-of-anxiety-and-depressionworldwide#:~:text=In%20the%20first%20year%20of,Health%20Organization%20(WHO)%20today
2 https://www.cdc.gov/mmwr/volumes/70/wr/mm7040e3.htm
3 https://www.who.int/news-room/fact-sheets/detail/depression#:~:text=An%20estimated%203.%25%20of%20the,world%20have%20depression%20(1)
4 https://www.forbes.com/health/mind/mental-health-statistics/

A cikk forrása: https://adventistreview.org/magazine-article/i-finally-got-help/