Gazdag és túlságosan elfoglalt

Téged is a munkád határoz meg?
Alistair Huong

„Szóval, ön mivel is foglalkozik?”
Hányszor tettük már fel, vagy tették már fel nekünk ezt a látszólag jóindulatú kérdést bemutatkozáskor? Ez a kérdés általában a szakmánkra vagy karrierünkre utal, és azt a tudatalatti feltételezést tárja elénk, hogy az, amit csinálunk, elválaszthatatlanul meghatározza azt, akik vagyunk.

A munka jó dolog. Isten munkát adott nekünk a kertben, és ez volt az egyik olyan intézmény, amely a bűnbeesés után is megmaradt, bár sokkal több verejtékkel (1Mózes 3,17-19). Sőt, a Biblia világossá teszi, hogy „minden munkának megvan a maga haszna” (Példabeszédek 14,23); int, hogy „ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Thesszalonika 3,10); és egyenesen figyelmeztet arra, hogy ha „valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél” (1Timóteus 5,8).

Bizonyára tiszteletre méltó dolog gondoskodni a családról, és az ehhez szükséges vagyon megszerzéséért meg kell dolgozni. Végül is maga Isten emlékeztet minket arra, hogy „ő ad neked erőt a gazdagodáshoz” (5Mózes 8,18), és arra bátorítja szolgáit, hogy gyarapítsák képességeiket (Máté 25,26,-27).

Vajon nem az a feladata a Bibliában hívő kereszténynek, hogy Isten dicsőségére dolgozzon és meggazdagodjon? Dehogynem. Mégis, lehetséges-e az, hogy amit ma „munkának” nevezünk, az valami egészen más?

Munkaizmus és istentisztelet
A „munkaizmus” kifejezéssel a The Atlantic-nak egy 2019-es cikkében találkozunk először. Definíciója szerint ez „az a meggyőződés, hogy a munka nemcsak a gazdasági termelés miatt szükséges, hanem az áll az egyén identitásának és életcéljának középpontjában is.”¹ Az identitás és az életcél olyan dolgok, amelyeket gyakran a vallás hatáskörébe sorolnak. Lehetséges, hogy a nyugati társadalomban sokan a munkától várják azt, amit a hitnek kellene biztosítania? Valójában ez a cikk éppen emellett érvel. „Az elmúlt évszázadban a munka amerikai felfogása megváltozott: az állásból karrier lett, majd elhívás; a szükségletből státusz, végül pedig az élet értelme.”²

„A pénzes elit körében a hosszú munkaidő lehet a státuszért és a jövedelemért folytatott fegyverkezési verseny része. Vagy talán a logika itt egyáltalán nem is gazdasági. Hanem érzelmi, sőt spirituális. A legjobban képzett és legjobban kereső amerikaiak, akik bármit megkaphatnak, amit csak akarnak, ugyanazért választották hivatásukat, amiért a hívő keresztények vasárnaponként templomba járnak: ott érzik leginkább, hogy önmaguk lehetnek.”³

Csoda-e, hogy a modern társadalom legtöbbet dicsőített hősei közül ma sokan a magas oktánszámú, keményen és megállás nélkül dolgozó vezetők, vállalkozók, vezetők és üzleti mogulok? Őket tartják a siker példaképeinek; az ő igyekezetük a mércéje annak, hogy milyen keményen kell dolgozni; és a gazdagságuk sokak irigylésre méltó vágya.

Nyilvánvaló, hogy ezek az értékek hatják át a kultúrát, amikor már a középiskolás korosztály is büszkén nyilatkozik arról, hogy milyen elfoglaltak az iskolában, a zeneórákon, a sportedzésen és számtalan más iskolán kívüli tevékenység során. Úgy tűnik, hogy az „elfoglaltság” erény, egyfajta becsületjelvény, amelyet feltűzhetünk cserkészingünkre.

Vagy talán ez az egész nem más, mint egy modernizált aranyborjú?

Mindannyian imádunk valamit, és az ember, természetéből adódóan, hajlamos imádni azt, amiből az identitását meríti.

Milyen sokan élünk egy olyan világban – még olyanok is, akiket az az áldás ért, hogy „szolgálatra” hívtak el – ahol a protestáns munkaetika helyébe a munkaizmus vallása lép, és az evangéliumot az amerikai álom helyettesíti! Ahol Isten helyett a puszta tevékenységet, az Istenért való munkálkodást imádjuk!

Laodícea bálványimádása
A laodíceaiak azt mondják magukról, hogy „gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire” (Jelenések 3,17). Lehet, hogy sokan azért nem érzik szükségét annak, hogy az Örökkévaló Forrás adjon nekik identitást vagy életcélt, mert túlságosan elfoglaltak azzal, hogy szakmai és anyagi törekvéseikben találjanak beteljesedést. Lehetséges-e az, hogy a sok elfoglaltsággal járó nyüzsgés elnémítja Jézus csendes kopogtatását a szív ajtaján?

A munka egy istenadta áldás, amelyet az ő dicsőségére, az ő országának előmozdítására végzünk. Azonban, ha visszaélünk vele, akkor Isten helyére állítjuk, és istent faragunk belőle – olyat, ami nem kevésbé szeszélyes és veszélyes, mint a régi pogány istenek. „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok!” (Kolossé 3,23-24).

Szombat: a munka, a pihenés és az istentisztelet metszéspontja
A három angyal üzenetének középpontja egy felhívás arra, hogy imádjuk Teremtőnket (Jelenések 14,7) – határozottan emlékeztetve bennünket a szombatra.

A szombati parancsolat szerves része a hatnapos munka, így az igazi szombattartás jelentőségteljes munkát igényel. A heti egy nap szombat azonban egyfajta kibocsátószelep, amely mértékletességet biztosít elfoglaltságunkban, és emlékeztet bennünket arra, hogy ki az, aki igazán méltó az imádatunkra. Újrakalibrálja a munka viszonyát annak összefüggésében, hogy hogyan és milyen céllal adta azt az embereknek egy jóindulatú Teremtő. És legfőképpen valódi identitásunk forrására emlékeztet bennünket: Isten fiai és leányai vagyunk – először a teremtés, majd a megváltás által.

Egy olyan világban, ahol az emberek többsége a munkaizmus oltárán áldozik, nagyobb szükség van erre az üzenetre, mint valaha. A három angyal üzenete és a szombat igazsága éppen Laodícea és a körülöttünk lévő világ szükségletéhez szól. Emlékeztet minket arra, hogy nem a munka határozza meg, kik vagyunk; csak egy valaki van, aki ezt megteheti, és munkánk csupán az a szolgálat, amelyet érte végzünk. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.” (Máté 11,28-30).

1 https://www.theatlantic.com/ideas/archive/2019/02/religion-workism-making-americans-miserable/583441
2 Ibid.
3 Ibid.

Fotó: Marten Bjork fotója az Unsplash-en.

A cikk forrása: https://adventistreview.org/magazine-article/rich-and-increased-with-busyness