Hiszel abban, amiről beszélsz?

Mivel is tehetnénk különlegessé a család számára egy nyaralás szombatját – gondolkodtunk feleségemmel görögországi apartmanunk teraszán.

Kisvártatva megszületett egy kreatív szombat ötlete. Görög földön vagyunk, azon a helyen, ahol Pál apostol is járt. Megannyi bibliai helységnév őrzi az apostol emlékét, miért ne készíthetnénk egy társasjátékot a nagy gyülekezetalapító második missziós útjának eseményeiről?

Elővettünk hát egy nagy kartonpapírt, felrajzoltuk rá a számozott pályát, bábukat szedtünk össze, és kezdődhetett a kreatív istentisztelet.

Ennek az egyszerű kis eszköznek a segítségével hihetetlenül valóságossá vált számomra, miként is kereste meg Isten egykor Európát az evangéliummal (i.sz. 49-51.)

Hogyan talált rá a pogány istenekben csalódott, öngyilkosságot elkövetni készülő börtönőr a szerető és megbocsátó Teremtőre Filippiben.

Magunk elé képzeltük azt a sok görög előkelő asszonyt Thesszalonikában, akik átadták szívüket Krisztusnak, és azt is, hogy az ellenséges hangulat miatt a kis csapatnak éjjel mégis menekülnie kellett Béreába.

Abba a Béreába, ahol „teljes készséggel fogadták az igét” és „napról napra kutatták az Írásokat” (Apcs 17,11), és sokan válaszoltak Isten hívására még a görög férfiak közül is.

Azonban innen is sietséggel kellett távoznia egészen az athéni Akropoliszig (Aeropágosz, Agóra), hogy mint unalmas fecsegőt magára hagyják Pált azzal a Dioniziosszal és Damarisszal, akiknek szívét Isten megnyitotta az evangélium számára.

Majd végül Korinthus következett, ahol a pogányok apostola eltöltött másfél évet az európai misszió bázisát létrehozva a városban. Mert Isten tudta, hogy „… sok népem van ebben a városban.”

Hogy is van ez? Filippiből, Thesszalonikából, Béreából, Athénból kidobták Isten emberét, sőt a városok többségéből menekülnie is kellett. Volt, ahol meg is verték, bebörtönözték. Mennyi kérdés fogalmazódhatott meg az apostolban, aki igazából nem is ide akart jönni. Hiszen csak azért volt itt, mert a látomásban ezt mondta neki az a macedón férfi. Lehetséges, hogy nem is Isten adta ezt a látomást? Valamit félreértett volna?

Ez a történet a mi valóságunkról szól.

Mindannyiunkat elhívott Isten az ő jelenlétébe. Elhívott gyógyulni a sebeinkből, tanulni egymástól, megtanulni, hogy csak mások szolgálata tehet naggyá. Bemutatni a világnak, hogy milyen is Isten.

Mindezt pedig nem légüres térben, hanem egy közösségben, egy szervezetben, a Hetednapi Adventista Egyházban képzelte el. Abban az egyházban, amely több mint 160 éve hirdeti Jézus Krisztus közeli visszatérésének boldog reménységét. Ez a nagy adventista család közös látomása. Jézus jön vissza értünk!

Pállal együtt olykor mi is feltesszük a kérdést: Valóban jó helyen hirdetjük az igét? Méltó ez a világ Isten szavára? Hol vannak a megtérő tömegek?

Milyen csalódott volt Pál, amikor arra gondolt, hogy otthagyta a kis-ázsiai tömegeket azért, hogy egy ellenséges világban, keserves munkával némi eredményt tudjon felmutatni csupán.

Azonban az evangélium terjedésének nem is lehetne nagyobb akadálya, mint az, ha nem hiszünk abban, amit mondunk, ti. hogy Isten egyetlen emberért is feláldozta volna a Fiát. Ahová Isten hív egy „macedón férfin” vagy épp más eszközön keresztül, az azt jelenti, hogy ott van dolgunk, függetlenül attól, hogy tömegek keresztelkednek-e meg vagy sem. A lényeg, hogy helyünkön legyünk, és hagyjunk fel a világ, a város vagy éppen egymás hibáztatásával.

Vajon tudunk-e úgy gondolni településünkre, városunkra, sőt Magyarországra, ahogyan Isten gondol rá?

Imádkozzunk új látásért, ami létrehozza az egyház egységét, ami egybeköt öreget és fiatalt Isten álmát teljesíteni, hogy neve megdicsőüljön népén keresztül minden helységben, ahol akár csak egy adventista is él.

Hozzánk is szól a felhívás, ha elcsüggedtünk a csalódások miatt: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.” (Apcs 18,9-10)

Kalocsai Tamás
egyházterületi elnök