Közel engedni Jézushoz
Mikor gyerekek Jézushoz akartak menni, a tanítványok föltartóztatták őket (Mk 10,13). Egyszerűen útjukat állták. Könnyű volt nekik, hisz a jól megtermett, izmos halászlegények, mint Péter, András, Jakab vagy János, könnyedén hátrébb penderítették a törékeny gyerkőcöket. Az eset azonban nem egyedülálló. Egy béna embert négy barátja visz Jézushoz, ahol azonban a tömeg útjukat állja. Annyira fontos számukra a Názáreti tanítása, hogy észre sem veszik a hordágyat cipelő férfiakat, rajta a magatehetetlen emberrel (Mk 2,2-4). Egy 12 éve nőgyógyászati problémákkal küszködő asszony nem bír Jézushoz férkőzni, mert mindenki a mester körül tolong. Nem is csoda, hiszen egy előkelő emberrel, Jairussal beszélget (Mk 5,27; 31). Egy kis termetű ember szintén szerette volna Jézus látni, de a sokaság hátat fordít neki, nem engedik közel a rabbihoz (Lk 19,3). Egy ötödik esetben pedig egy vak koldust tartanak távol Jézustól (Mk 10,48). A jelenség szerkezete minden esetben ugyanaz.
(1) Bizonyos emberek – akik azonban nem rendelkeznek elég befolyással, hatalommal, erővel – találkozni szeretnének Jézussal. Talán a vágy motivációja éppen az, hogy valaki emberszámba vegye őket, megbecsülje őket, eltekintsen attól, hogy ők a társadalomban nem értékes emberek.
(2) Jézus körül azonban olyan emberek (a sokaság) fontoskodnak, akik nagyra tartják a mestert, és éppen, mivel nagyra tartják őt, meg akarják kímélni az ilyen jött-ment emberekkel való kínos találkozásoktól. Sokkal fontosabb Jézus tanítását hallgatni, mint ezekkel a gyenge emberekkel foglalkozni.
(3) A találkozás azonban – vagy az erőtlenek leleményességéből (megbontják a tetőt), vagy Jézus közbenjárásából adódóan – végül is mindegyik esetben létrejön. Jézus találkozni akar, és találkozik is azokkal az emberekkel, akikre a sokaság másodrendű állampolgárként tekint. Ez a találkozás – lelki és fizikai értelemben – mindegyik számára gyógyulást hoz.
Mikor ezen történetekben rejlő törvényszerűséget fölfedeztem, elgondolkodtam. Rögtön eszembe is jutott egy hittestvérem, aki elküldött egy messziről érkező fotóst a gyülekezetből. Az illető a velem való megegyezés alapján jelent meg egy keresztségi istentisztelet előtt az imaház udvarán. Szakdolgozatához gyűjtött volna képeket a kisegyházak keresztelési szokásairól. A kemény szavak hatalmával élő hittestvérem azonban úgy gondolta, fontosabb dolog fog itt történni, minthogy egy holmi egyházon kívüli fotós lábatlankodjon. Látványos példája volt ez annak, amikor valaki nem engedte Jézushoz közel egy embertársát.
Aztán eszembe jutott az is, hogy könnyű más ilyetén viselkedéseire rávilágítani. Érdemes azonban azon is elgondolkodni, hogy én mikor voltam olyan „sokaság”, ami távol tartotta az embereket Jézustól. No nem tevőlegesen, hanem észrevétlenül. Annyira hangsúlyos volt számomra Jézus, a Biblia, az egyház, a gyülekezet, egy missziós program, hogy eközben nem vettem észre azokat az embereket, akiket fontoskodásommal, esetleg képmutató lelkületemmel távol tartottam a megváltótól.
Azt javaslom, váltsunk szerepet! Ahelyett, hogy az a sokaság legyünk, amelyik hátat fordít az értéktelennek tartott embereknek, amelyik visszalöki a gyengébbeket, amelyik érezteti, hogy ő közel van Jézushoz, és a többiek nem számítanak, ehelyett legyünk inkább az az ember, aki így szólt a vak Bartimeushoz: „Bízzál! Kelj fel! Hív téged!” (Mk 10,49) Bár az emberek nem értékelnek, a társadalom nem törődik veled, a hívők lenéznek gyenge hited miatt, te mégiscsak bízzál, mert Jézus mindezek ellenére találkozni szeretne veled. Ezt a szerepet szeretném elvállalni!
Árvai Tamás
kecskeméti körzet lelkésze
