Nem tudsz szeretni

Az emberi lélek és értelem fejlődését legalább annyi talány övezi, mint amennyi vele kapcsolatos titokra már fényt derítettek nálam jóval képzettebb szakemberek. Azt viszont mindannyian tudjuk, még szakértelem nélkül is, hogy bizonyos dolgok öröklöttek, míg másokat idővel meg kell tanulnunk.

Az, hogy a levegővétel képessége egészséges esetben minden ember veleszületett adottsága, már a születés utáni első másodpercekben kiderül: nincs szükség az anyára, vagy a szülésznőre, hogy megmutassa a csecsemőnek, hogyan kell a levegőt mélyen beszívni és röviddel utána kifújni. Az első felsírástól életünk utolsó lélegzetvételéig gyakoroljuk, ami lényegében a génjeinkbe van kódolva.

Vannak azonban dolgok, melyek nem öröklődnek szülőről-gyermekre. Nem tudunk írni, olvasni, főzni, de még önmagadról gondoskodni sem a születésed pillanatától kezdve, sőt, minden jel arra utal, hogy sajnos szeretni sem.

Egyszerűen nem tudsz szeretni.

Mint minden tanult dolgot, a szeretetet is a szüleinktől, társainktól vesszük át, úgy, ahogy ők az előző generációtól, akik a felmenőiktől, és így megy a végtelenségig… Illetve a végtelenségig mégsem, hiszen valahol mindennek kellett legyen egy kezdőpontja, nem igaz? Egy esemény, amikor megkaptuk a tökéletes prototípust. Míg az első lélegzetvételt Isten egyenesen az agyagtestbe lehelte, addig a szeretet ismeretének továbbadásához teljesen más utat választott a Teremtő. Ő maga vált tanítómesterünkké, ahogy János apostol írja:

Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket. (János első levele 4,19)

A szeretet prototípusa tökéletes volt, de mint a telefonos játékban, a generációk során eltorzult.

Ki taníthat szeretni?

Tanulni csak megfelelő tanítómestertől lehet. Éppen a csapnivaló szeretet-tanárok az okai annak, hogy annyi összetört, megsebzett ember van; olyanok, akik rossz tanítómesterektől, nem–, rosszul–, vagy félreismerték a szeretetet. Olyanok, akik a szüleiktől, embertársaiktól sérülten átvett leckét másolják a saját életükben — sokszor úgy, hogy maguk sincsenek tisztában azzal, hogy mit adnak tovább a következő generációnak.

Jánost, aki számára „Isten maga a szeretet” (János első levele 4,8) ez a kérdés mélyen érinti.

Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. (János első levele 4,20-21)

Kemény szavak ezek, talán nincs is keményebb eledel a Szentírásban. Szeretni nem lehet elméletben, mint ahogy levegőt venni sem. Az a személy, aki úgy elmélkedik a légzésről, hogy közben nem gyakorolja azt, bölcselkedve fullad meg, ezáltal minden légből kapott gondolata parlagon marad. Így van ez a szeretettel is. Nem elég beszélni róla, át–, meg átrágni, hogy mi szeretet és mi nem, milyen szeretet és mennyire szeretet; ki szeret jól és ki szeret rosszul, hogy a világ mennyire torzul szeret.

Te már megtanultál szeretni.

Az, hogy ezeket a szavakat olvasod, azt jelenti, hogy van közöd Krisztushoz. Tehát a tanulmányaidat olyan szakon végezted szeretet terén, ahonnan csak ötössel diplomázhatsz. Légy hát te a változás, melyet a világban látni akarsz! Mutasd meg, hogyan lehet jól szeretni! Ne csak beszélj, cselekedj is! Tanítsd azokat, akiket nem tanított senki, mert amit te adhatsz nekik, azt egymástól nem tanulhatják meg soha…

… és végül megfulladnak.

Ömböli Krisztián
a győri körzet lelkésze