Istennel – krízishelyzetben

„Ezután útnak indult Izráel fiainak egész közössége a Szín-pusztából, és ment táborhelyről táborhelyre az Úr parancsa szerint. Tábort ütöttek Refídímben, de nem volt ivóvize a népnek. A nép ismét perlekedni kezdett Mózessel, és azt mondta: Adj nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes pedig így felelt nekik: Miért perlekedtek velem? Miért kísértitek az Urat? De a nép vízre szomjazott, ezért tovább zúgolódott ott a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Hát azért hoztál ki bennünket Egyiptomból, hogy szomjan pusztíts minket gyermekeinkkel és jószágainkkal együtt?! Ekkor Mózes segítségért kiáltott az Úrhoz. Ezt mondta: Mit csináljak ezzel a néppel? Kis híja, hogy meg nem köveznek! Az Úr pedig így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül! Vedd kezedbe botodat, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj! Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. Mózes így cselekedett Izráel vénei előtt. Azután elnevezte azt a helyet Masszának és Meríbának, Izráel fiainak a perlekedése miatt, és mert így kísértették az Urat: Közöttünk van-e az Úr vagy sem?” 2 Mózes 17, 1-7.

Elgondolkodtatott az egyiptomi kivonulás és a pusztai vándorlás története. Szinte kiszámíthatóan ismétlődik az, hogy ha jön egy nehézség, akkor a nép azonnal zúgolódni kezd, szembefordul Mózessel, a legrosszabb indítékokat tulajdonítva neki, és a lehető legsötétebben látja a jövőt. Azon gondolkodtam, vajon mi védhet meg attól, hogy ugyanezt a mintát kövessük? Lehet, hogy inkább úgy kellene feltennem a kérdést: mi mindenre van szükség ahhoz, hogy a nehézségek között másként reagáljunk? Nem gondolom, hogy létezne egy csodálatos módszer, de látok néhány összetevőt:

1.) Látni a láthatatlan Istent
A nép a látható vezetővel, Mózessel fordult szembe, őt vádolta. Szem elől tévesztették azt, hogy nem Mózes vezette őket, hanem Isten. Milyen fontos, hogy úgy lássuk az eseményeket, mint amelyek mögött végső soron ott áll Isten, aki kezében tartja a dolgainkat! Sokszor nem értjük, nem látjuk át, mégis bízhatunk benne, a Mindenhatóban, és remélhetjük, hogy majd visszatekintve megértjük: mindent a javunkra engedett meg.

2.) Személyes döntés Isten követése mellett
Mindig könnyebb együtt haladni az árral, mint szembe haladni vele. Nincs ezzel semmi baj, egészen addig, amíg az ár jó irányba hömpölyög, és nem jönnek az akadályok. Ha ez utóbbi bekövetkezik, akkor nagyon hamar megjelenik a tömegben a zúgolódás, a hangulatkeltés. Ezen a ponton válik szét az, hogy sodródtam a tömeggel, vagy tudatosan eldöntöttem, hogy engedelmeskedem Isten akaratának.

3.) A bizalom gyakorlása
Különbség van a hitvallás és a bizalom (hit) megélése, gyakorlása között. Más dolog elvileg hinni abban, hogy Isten jó, és jót akar nekünk, és más dolog hinni ebben teljes szívvel és ezért rábízni magunkat Istenre. Senkinek nem könnyű kiadni a kezéből a vezéri pálcát, azt, hogy mindent az ellenőrzése alatt tart, s elfogadni azt, hogy függő helyzetben van.

4.) Vádolás, hibáztatás helyett alázat és felelősséghordozás
Amíg tudunk valakit hibáztatni, addig nem kell hordoznunk a személyes felelősségünket. Mindig könnyebb mást kárhoztatni, mint türelemmel és alázattal hordozni a próbákat és keresni azt, hogy én magam mit tehetek az adott helyzetben. A jelenlegi járvány sok szempontból idéz elő krízist az életünkben. Vajon tudunk másként, jobban reagálni, mint az általánosságban a tömegektől elvárható?

Hites Gábor
tanítványsági osztályvezető, UB tag, lelkész