Több, mint 100.000 óra önkéntes szolgálat

Amikor a betegek a kansasi AdventHealth Shawnee területére érkeznek, az ajtó előtt őket üdvözlő önkénteseket találnak.

Idén a hetednapi adventista kórház önkénteseit tapssal és köszöntő üzenetekkel fogadták az AdventHealth csapat tagjai az egészségügyi központnál szervezett „drive-in” rendezvényen.

Az AdventHealth Shawnee Mission csapatának tagjai a kórház előtt álltak, hogy az esemény során táblákat tartsanak és bátorítsák az önkénteseket.

Közel 300 önkéntes és mintegy 150 autó vett részt a 2020 augusztusában rendezett felvonulás során. Az önkéntesek díjakat, egy kis ajándékot és egy Fairway Creamery fagylaltot kaptak. A közösség tagjai jelmezbe öltözve szórakoztatták a jelenlévőket. Két dinoszaurusz és egy felfújható lovas cowboy köszöntötte az önkénteseket, amikor elhaladtak, és egy óriási székben ülő bíró vezette az eseményt. Az önkéntesek a program 1961-es indulása óta munkálják a változást a közösségben. Shirley Hayes, az intézmény első önkéntese, 2012-es haláláig dolgozott a kórházban. Mára évente átlagosan 600 ember önkénteskedik az AdventHealth-ben. Ez magában foglalja a junior program (14-18 éves korosztály) és a felnőtt program (19 éves és annál idősebbek) önkénteseit is.

2019-ben összesen 642 felnőtt és ifjúsági önkéntes szolgált az AdventHealth Shawnee missziójában, és összesen 101513 órával járultak hozzá a szolgálathoz.

„Az önkénteseink nélkülözhetetlenek a szervezetünk számára” – mondta Peggy Todd, az AdventHealth Shawnee Mission önkénteseinek vezetője az eseményen. „Nagyon hálásak vagyunk az általuk nyújtott időért, valamint az egyedülálló tehetségekért és képességekért, amelyeket a kórházban kamatoztatnak.”

A cikk forrása: https://www.adventistreview.org/church-news/story15499-more-than-100000-hours-of-volunteer-service