“Az igaz ember a hite által él…”

Igeszakasz: Róm 1:16-17; Jób 42:1-6

Az elmúlt héten egy sorozatot kezdtünk – „Istenünk, újíts meg bennünket!” címmel. Az a célunk, hogy mielőtt a Jézus7 programon keresztül magasra emelnénk Krisztust az emberek előtt, őszinte szívvel kérjük Istent, hogy előbb Ő tegyen bennünk valamit. A megújulás lehetséges, de ott ahol Isten akarja, akkor, amikor Isten akarja, és úgy, ahogy Isten akarja.

A sorozatot a helyes istenkép átformáló erejével kezdtük. Ézsaiás könyve 6. fejezete alapján öt lépésben fogalmaztuk meg azt az utat, amelyen felkészíthet Isten a szolgálatra. Végül világosan meg fogjuk hallani, és lesz erőnk engedelmesen válaszolni a kérdésre: „Kit küldjek el, ki megy el követségünkben?”

A megtérési történetek mindig rendkívül meghatóak, és friss bizonyságot adnak Isten Lelkének ma is élő munkájáról. Számomra a legszebb történetek azok, amelyek arról szólnak, hogy a saját igazságukban bízó, magukat tökéletesnek tartó emberek is képesek a megtérésre. Ilyen a bibliai Jób vagy Saulus története, vagy sokak mellett később Luther Mártoné is.

Évekkel ezelőtt egy ismert adventista lelkész, Martin Weber^[i], tapasztalatával találkoztam; ebből megtudható, az önigazultságból való megtérés ma is lehetséges. A könyv valójában a szerző lelki önéletrajza, amelyben szemléletesen írja le a küzdelmét, ahogy minden erőfeszítésével próbálta beküzdeni magát a saját értelmezése szerinti tökéletességbe, míg végül, bár fájdalmas tapasztalatok árán, megtalálta az egyedüli menedékét, Jézus üdvözítő vérében. Ekkor átélte az üdvösség örömét. Addig csak arra tudott gondolni, hogy mit kell még megtennie ahhoz, hogy nyugodt szívvel tekinthessen a közelgő ítélet elé.

Ismerjük-e az üdvösség örömét? El tudjuk-e hinni, hogy kegyelmet kaptunk, egyszerűen Isten szeretetéért? Sokan nem képesek arra, hogy bármilyen szívességet vagy ajándékot elfogadjanak a mindennapi életben. Ott van bennük a kényszer, hogy ellentételezzék. Nem akarnak lekötelezettek lenni. Idézik is az Igét: „senkinek se tartozzatok semmivel…” (Róm 13:8). Egy ilyen beállítottságot nem tarthatunk feltétlenül ideálisnak, de igazán nagy bajban akkor vagyunk, ha Istentől sem tudjuk elfogadni a kegyelem ajándékát.

A megigazítás és a megszentelés bibliai tanításával kapcsolatban egy szükségtelen zavar van az adventhívők között. Jól ismerjük Ellen G. White kijelentését, hogy a „megszentelés egy élet műve.” Ez igaz, bár nem a megszentelés bibliai tanításának teljes definíciója, csak egy része annak.

Erre a kijelentésre alapozva gondolják sokan, hogy egy életen át tartó fejlődésre van szükség ahhoz, hogy Isten végül elfogadjon. Így ez egy folyamatos bizonytalanságot jelent az üdvösséggel kapcsolatban. Azt gondolják, hogy a teljes elfogadottság egy hosszú lépcső tetején van, amit türelmes, kitartó erőfeszítéssel lehet elérni. Így soha nem tapasztalják meg az üdvösség örömét.

Az igazság viszont az, hogy a Krisztus áldozatába vetett hit által elfogadottak vagyunk, és ez mindaddig fennáll, amíg szeretjük és szolgáljuk Őt. Isten Igéje újra és újra arra hív bennünket, hogy növekedjünk a keresztény életben. Mindez nem azt jelenti, hogy így Isten jobban és jobban elfogad minket az üdvösségre. Sokkal inkább azt, hogy mind jobban és jobban elfogadjuk Krisztus győzelmes életét, mint a saját döntésünk szerinti életet.

A megigazítás és a megszentelés ugyanazt az üzenetet hordozza. Mindkettő teljesen Isten munkája. Az első a bűnös helyzetünket, a második a bűnös állapotunkat változtatja meg.

A megszentelés azt jelenti, hogy elrejtőzünk Krisztusban. Nem csak egy-egy komoly felhívás kapcsán született elhatározásból, hanem egy folyamatos, töretlen közösségben. Ellen G. White azt írja: „Ha alárendeljük magunkat Krisztusnak, szívünk egyesül az Ő szívével; akaratunk beleolvad az Ő akaratába; lelkünk eggyé lesz az Ő lelkével; gondolatainkat foglyul ejti; és az Ő életét éljük. Ez történik, ha Krisztus felöltöztetett igazságába” (KP 218).

Ézsaiás számára mi volt a megoldás, a felismert tisztátalanságával szemben? Az izzó szén, amit az angyal a mennyei oltárról hozott. Fájdalmas, de mégis kegyelmes tapasztalat. Isten egy pillanat alatt megtette, amire egy életen át sem lett volna képes.

Isten megtérésre hívja Laodiceát is. Azt mondja: „Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!” Mit jelent számunkra a megtérés?

• Változtassunk a saját lelki állapotunk értékelésén!   

Azt mondjuk: „Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire.” Krisztus viszont azt mondja: „te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen.” Helytelen önértékelésünk van. Krisztusnak van igaza!

• Irányítsuk át a figyelmünket Krisztus igazságára!

Tekintsünk a törvény cselekedeteiről a Jézusba vetett hit cselekedeteire. „Tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss.” Az egyik legnehezebb dolog ez: megtérni az önigazultságból.

A cselekedetek általi megigazulásból való megtérés nagyszerű példája Pál életében látható. Azt írja magáról, hogy „a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam.” A Krisztussal való találkozásakor ráébredt, hogy mindez mit sem ér, ha az üdvösségről van szó. Csodálatos az a lelkesedés és öröm, ami végigkísérte az életét a megtérése pillanatától a haláláig. Pál valóban megtapasztalta az üdvösség örömét. Élete végén hihetetlen nagy bizonyosságról tett tanúságot (2Tim 4:7-8).

Vannak azonban más bibliai történetek is, amelyek az ember cselekedeteibe vetett bizakodásból való megtérésről szólnak. Az egyik – ebből a szempontból kevésbé tanulmányozott – bibliai történet, Jób élete. Bár Jób tökéletes volt a maga és a környezete szemében, Isten mégis tudott dolgozni rajta. Ellen G. White azt írja, hogy „Jób története megmutatta, hogy a szenvedésekkel Sátán sújtja az embert, Isten pedig uralja azt kegyelmi szándékból” (JÉ 399). Arról nem ír, hogy mi volt ez a „kegyelmi szándék” Jób esetében, de a könyv alapos kutatása fényt derít erre is. Jób igaz ember volt, de milyen igazságosság volt ez? A hit igazságossága, vagy a cselekedeteké?

Jób úgy él bennünk, mint „aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat” Jób 1:1. Sátán úgy válaszol: „Nem ok nélkül féli Jób az Istent! Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged!” Jób 1:9-11. Jól ismerhetjük a történetet.

Két lépésben kap Sátán hatalmat felette: előbb a javai és a családja felett. Miután mindent elveszít, megszaggatja a ruháját, leborotválja a fejét és azt mondja: „Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!” Jób 1:21. Jób nem fordított hátat Istennek. Igaz ember volt. De itt jön a kritikus kérdés: milyen igazságosság volt ez? A hit igazságossága, vagy a cselekedeteké?

A 2. fejezetben egy új párbeszéd kezdődik Jób felett. Sátán azt mondja Istennek: „Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira és a húsára, majd káromol még téged!” Jób 2:4,5. Isten megengedi, hogy Sátán megverje, csak azt kéri tőle, hogy az életét kímélje meg. Rosszindulatú fekélyek lepték el tetőtől talpig, cserépdarabbal kaparta magát, és hamuban ült. Felesége rá akarta venni, hogy átkozza meg Istent, és haljon meg. De Jób azt felelte: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” Jób 2:10.

A következő felvonásban jön három barát. Tipikusan érvelnek a szenvedéssel kapcsolatban. Azt próbálják sulykolni, hogy Jób nagy szenvedése, titkos bűneinek a következménye. Okoz Isten fizikai szenvedést a bűneink miatt? Időnként a bűneink következményei miatt fizikailag is szenvedünk, de ez nem Isten büntetése. Jób barátainak érvelése tehát emberi volt.

Közben Jób védi az igazságosságát. Tagadja, hogy bármilyen titkos bűn lenne az életében. Ezzel viszont elárulja magát! Barátaihoz hasonlóan, ő is úgy hiszi, hogy a gonoszok szenvednek, az igazak pedig boldogulnak, virágoznak! Most pedig szenved, annak ellenére, hogy igaz. Ezt nem érti! Nem értem, nem értem, nem értem! – ismétli.

„Tanítsatok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem!”„Hagyjátok abba, még mindig igazam van! Szólt-e nyelvem álnokságot? Nem érezné-e ínyem a romlást?” Jób 6:24,30. Jób védi az igazságosságát a barátai előtt. A 10. fejezetben Isten előtt is védi az igazságosságát: „Azt mondom Istennek: Ne tarts bűnösnek! Add tudtomra, miért perelsz velem?” Jób 10:2. „Hiszen kutatod bűnömet, és keresed vétkemet, pedig tudod, hogy nem vagyok bűnös, de senki sem ment meg kezedből!”  Jób 10:6,7. Meg van győződve az igazságosságáról. Nem gondolta, hogy bármilyen bűne is lenne.

Volt Jób életében olyan bűn, ami a szenvedését okozta? Nem. De volt-e Jóbnak egy problémája? Igen! Ebben a vitában Jób védi a saját igazságosságát. Figyeljük meg: „Csak ő tudja, milyen úton járok. Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok. Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla. Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait” Jób 23:10-12. Akárcsak Pál megtérése előtti életét olvasnánk! Meg van győződve a törvényből való igazságáról.

A 31. fejezetben nagyon meggyőzően sorolja tökéletes érdemeit. „Szövetséget kötöttem a szememmel, hogy ne tekintsen a szüzekre. Mi lett volna akkor osztályrészem Istentől onnan fentről, vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból? Hiszen veszedelem vár az álnokra, szerencsétlenség a gonosztevőkre! Jól láthatja utaimat Isten, és számon tarthatja minden lépésemet. Ha hamisan jártam, és lábam csalásra sietett, mérjen meg engem igaz mérleggel, és megtudja Isten, hogy feddhetetlen vagyok” Jób 31:1-6. „Nem örültem gyűlölőm vesztének, nem ujjongtam, ha baj érte, nem szoktam számmal vétkezni, átkot kérve valakire. Nem mondhatták sátram vendégei, hogy valaki nem lakott jól nálam hússal. Nem hált jövevény az utcán, ajtómat kitártam az utas előtt” Jób 31:29-32. Ez volt Jób problémája: Igaz volt a saját szemében. Nyílt és őszinte volt. De mégis meg kellett kapnia az első leckét a hit általi megigazításról.

A három barát után jön Elihu. Azt kérdezi Jóbtól: „Jogosnak gondolod-e, ha ezt mondod: Igazam van Istennel szemben?” Jób 35:2. Elihu rámutatott valamire Jób életében. Ő nem győzködte Jóbot a titkos bűnökkel, hanem arról próbálja meggyőzni, hogy az ő problémája az önigazultság.

Végül Isten közbelép. Megdorgálja a három barátot, mert hamisan szóltak. De Jóbot is megdorgálja: „Ki akarja elhomályosítani örök rendemet értelem nélküli szavakkal? Övezd hát föl derekadat férfiasan! Én kérdezlek, te meg oktass engem!” Jób 38:2,3. Isten megdorgálja az önigazult beállítottságáért. Jób ezt bűnbánattal fogadja: „Bizony, könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem” Jób 40:3,4. Isten végre lecsendesítette Jóbot. Az ő problémája az önigazultság volt. A gazdag ifjúhoz hasonlóan, ő is azt mondta: „Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva” Mk 10:20.

Jób annyira meg volt győződve a saját jóságáról, hogy igazságosságának forrását önmagában, nem pedig Istenben kereste. Amikor azonban szemtől-szemben találkozott Istennel, végre elismerte: „Azért mondottam, hogy nem értem. Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám.” „Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban” Jób 42:3, 6.

Mit nem értett korábban Jób? Azt, hogy a saját igazságunk olyan, mint a szennyes ruha Isten szemében. Ezt kell Laodiceának is felismernie. Mi közünk nekünk ehhez, akik távol vagyunk Jób tökéletességétől? Nem mondom azt, hogy ez az egyház tele van olyan emberekkel, akik meg vannak győződve a saját igazságukról, bár vannak ilyenek… Viszont tele vannak olyanokkal, akik akkor éreznék biztonságban az üdvösségüket, ha emberileg tökéletesek lennének.

Isten nem élvezte Jób szenvedéseit, de meg kellett tanítania erre a leckére, és csak így lehetett. Amikor megtanulta, Isten teljesen helyreállította őt. Mit tanult meg Jób, és mit kell nekünk is megtanulnunk? Olvassuk el újra: „Felelt Jób, és ezt mondta az Úrnak: Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. Ki merné elhomályosítani az örök rendet tudatlanul? Azért mondottam, hogy nem értem. Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám. Hallgass meg, hadd beszéljek! Én kérdezlek, te pedig oktass engem! Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban” Jób 42:1-6. Három fontos dolgot látunk itt:

(1) Egy páratlan bizalom Isten vezetésében. „Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál.” Elismeri, hogy Isten korlátlan Ura az eseményeknek. Isten sohasem kényszerpályán mozog. „Mást tenne, de nem hagyjuk” – és hasonló megjegyzések, az emberi gőg és az önigazultság kifejezései. Isten hatalmas, és szuverén Úr!

(2) Megtagadja az emberi szavak és logikus érvelés erejét. „Azért mondottam, hogy nem értem. Csodálatosabbak ezek, semhogy felfoghatnám.” Gondolataink nagyszerűnek tűnnek, de Isten igaz ismerete megsemmisíti őket. A bibliai igazságokat ne az emberi logika alapján építsük fel. Isten lénye mélységes titok.

(3) Személyes kapcsolatba kerül Istennel. Korábban csak hallomásból ismerte. „Csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak.” Megdöbbentő! Jób azt mondja: Eddig csak szóbeszédnek hitt, mások gondolatait ismételgette, de most már személyesen ismeri Istent!

Ez az egy menedék marad számunkra is. Megismerni igazán Istent! Bűnbánattal elismerni, hogy a saját jóságunk mit sem ér! Isten Ura az eseményeknek, nem kell emberi bölcselkedés, hanem személyesen kell megismernünk életünk problémái között.

A világnak végre meg kell látnia az ember jósága helyett Krisztus jóságát! Isten erre hívta el Laodiceát. Tanuljuk meg elfogadni a kegyelmet, és hirdessük Isten jóságát!

Ma ismét lehetőséget kapunk, hogy felajánljuk az életünket. Kiáltsunk együtt: „Istenünk, újíts meg bennünket!” Imádkozzunk, hogy megtaláljuk az örömöt és az üdvbizonyosságot az életünkben. Kérjük ezt a különös tapasztalatot Istentől.      Ámen.

^[i] Martin Weber, My Tortured Conscience (Review & Herald, 1991)