“Ha eljutott hozzám igéd…”

Igeszakasz: Jeremiás 16:15

„Istenünk, újíts meg bennünket!” – ezzel a felkiáltással indultunk el, abban a hitben, hogy Isten tesz valamit bennünk, mielőtt felemelnénk Krisztust az emberek előtt. Isten kegyelmébe kapaszkodva valljuk, hogy a megújulás lehetséges, ott ahol Isten akarja, akkor, amikor Isten akarja, és úgy, ahogy Isten akarja.

Először a helyes istenkép átformáló erejéről beszéltünk, majd pedig a kegyelemből nyert üdvösség örömével folytattuk.  Legutóbb az egymással való közösség áldásáról, mint a lelki megújulás egyik fontos eszközéről beszéltünk. Egy formáló közösségben tudjuk hitelesen bemutatni Krisztust a világ előtt.

Isten Igéje hatalmas eszköz a személyes életünk formálásában, így ma a bibliatanulmányozás áldásával foglalkozunk. Ez Isten megismerésének és az üdvösség útjának egyedüli forrása. A történelem nagyszerűen igazolja, hogy milyen rendkívüli változások történtek azok életében, akik odaszánták magukat a Szentírás megismerésére és megismertetésére.

John Wycliffe egyike volt azoknak, akik a Szentírásra szentelték az életüket. Egy olyan korban, amikor a legtöbb vallási vezető úgy gondolta, hogy nincs értelme az átlagembereket tanítani a Bibliára, azt mondta: „A Szentírás a nép tulajdona, és senki sem ragadhatja ki a kezükből… Krisztus és az apostolai megtérítették a világot azzal, hogy köznapi módon megismertették velük a Szentírást… Teljes szívvel imádkozom, hogy megtéve mindazt, ami ez a könyv tartalmaz, mindnyájan örök életre jussunk.”^[i]

Wycliffe nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy Isten Igéjét helyesen prédikálják. Oxfordban sok lelkes támogatóra tett szert az energikus prédikálásával és tanításával. Igehirdetései erőteljesek voltak, mivel úgy hitte, hogy a lelkész legfontosabb kötelessége a prédikálás. Követőit „lollard”-oknak nevezték, akik nagy hangsúlyt helyeztek a Biblián alapuló vallásra, és arra, hogy a Szentírás és a jó prédikálás elérhető legyen az átlagemberek számára is. Wycliffe és követői egy reformációs mozgalmat alkottak, mintegy 100 évvel Luther Márton fellépése előtt.

1378-ban elítélték és kiközösítették az egyházból. Bár kész volt arra is, hogy meghalljon a tanításaiért, megengedték neki, hogy egy kisvárosba visszavonulva a Biblia fordításán dolgozzon. A történészek a „reformáció Hajnalcsillagának” nevezik John Wycliffe-et, mivel elsőként hangsúlyozta, hogy a Biblia lehet a hit és a gyakorlat egyedüli forrása.

Miért volt ennyire eltökélt a Szentírás megosztásában, hogy még az életét is kockára tette? Csak akkor tudhatjuk meg, ha magunk kezdjük olvasni a Bibliát. Jeremiás próféta azt mondja: „Ha eljutott hozzám igéd, én élveztem, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene” Jer 15:16. Fejtsük meg ma, hogyan szerezhet szívbeli örömöt számunkra Isten Igéjének olvasása.

Lelki táplálék

Gyakran használjuk azt a képet, hogy a Biblia a lelki táplálékunk. Induljunk el innen, és próbáljuk levonni néhány gyakorlati következtetést az étkezéssel kapcsolatos tapasztalatainkból.

Az éhség, egy egészséges életet folytató ember természetes érzése. Ha nincs étvágyunk, az a betegség biztos jele. Ugyanakkor, időnként egy olyan betegséggel is találkozunk, amikor valakinek túl nagy étvágya van (evési kényszer), közben pedig semmilyen mozgásigénye nincs. Vetítsük ki ezeket a lelki táplálkozásra, a Szentírás olvasására, hallgatására és tanulmányozására. Ha egészséges a lelki életünk, akkor egy természetes éhség van bennünk a Bibliával való rendszeres lelki táplálkozásra. Ha ez nincs így, akkor baj lehet mindazzal, amiről ebben a sorozatban eddig tanultunk – istenkép, üdvösség öröme, közösség -, vagy ezután fogunk: ima, szolgálat és küldetés. Hogyan gyógyítsuk? Egy közmondás szerint, „evés közben jön meg az étvágy.” Gyakran éppen Isten Igéjének a tanulmányozása állíthatja helyre a lelki étkezéssel kapcsolatos betegségünket. Legtöbb dologra a mindennapi életben is azért vágyunk, mert megismertük. Forgassuk az Igét, és növekedni fog az éhségünk iránta!

Mások számára a fizikai táplálkozás csak önmagáért van. Nem azt szolgálja, hogy a megszerzett energiával többet mozogjanak, hanem csak egy evési kényszer rabjai. A lelki táplálkozásban is találkozhatunk ezzel a betegséggel. Lehetnek olyanok, akik minden szabadidejüket az Ige és más lelki olvasmányok tanulmányozásával töltik, de semmilyen indíttatásuk nincs arra, hogy felálljanak a fotelből. Sportot űznek abból, hogy hányszor olvassák végig a Bibliát és Ellen White könyveit, és ezt tartják az igazi lelkiség mércéjének. A lelki táplálkozás sem lehet öncélú. A megismert Ige, rendes körülmények között, felkelti bennünk a vágyat a szolgálatra és a bizonyságtevésre.

Az étkezés azonban nem csak egy merő funkcionális dolog az életünkben, hanem egy közösségi alkalom is. A kapcsolatok nagy pillanatai gyakran az étkezéshez vannak kötve. El tudnátok képzelni egy házasságkötést étkezés nélkül? Egy igazi bensőséges együttlét egy jó baráttal, vagy házastárssal sem képzelhető el egy nagyszerű étkezés nélkül.  Ugyanúgy, a Jézus Krisztussal való személyes közösség építéséért, időt töltünk az Igéjével, a jelenlétében. Sokan könnyen feladják a naponkénti igeolvasást, mert nem találják eléggé „ízletesnek.”

Ez leginkább azért van, mert a fizikai táplálkozáshoz hasonlóan, a készételekhez vagyunk szokva, mivel könnyebb megosztott figyelemmel táplálkoznunk. Pedig felfedezni az ízeket, a meglepetéseket – ez a speciális étkezések izgalma. Természetesen ennek ára van, de minden olyan dologért boldogan kifizetjük az árat, amit élvezünk, ami minőséget ad az életünknek. Időt kell fordítanunk Isten Igéjére!

Gyakran nehezíti az olvasást, hogy előfeltételezésekkel, megingathatatlannak vélt információkkal közeledünk a Bibliához, és valójában nem is figyelünk oda, hogy mit olvasunk. Így igetanulmányozásunk célja csupán a saját gondolataink megerősítését szolgálja. Az ismert adventista teológus, Jon Paulien, egy különös kihívást intéz felénk, a saját tapasztalatából kiindulva. A Találkozni Istennel újra – mégis első alkalommal, című könyvének fülszövegében a következőt olvassuk: Felejts el mindent, amit valaha is hallottál vagy gondoltál a Bibliáról! Amikor a szerző félretette képzettségét, tradícióit, előítéleteit, és végigolvasta a Bibliát újra, hogy lássa mit is mond igazán, megváltozott az élete. Elcsodálkozva azon, hogy mit veszített eddig, egy teljesen különböző könyvet ismert meg attól, amilyennek korábban gondolta.” A könyv bevezetőjében^[ii]elmondja, hogy milyen tapasztalat vezette rá erre a kísérletre, ami végül egy maradandó változást, egy kiegyensúlyozott, egészséges látást adott neki Istenről, és a személyes küldetéséről.

Az adventista közösség egyik legnagyobb problémája, hogy bár a fizikai táplálkozásunkban sokkal kevesebb gyorsételt fogyasztunk, mint az átlagos emberek, de a lelki táplálkozásunk nagy része gyorsételekből áll. Idézetekből felépített, mások gondolatait visszatükröző beszédek sorával találkozunk hétről-hétre a szószékeken, amelyekben nyoma sincs a friss felfedezéseknek, élményeknek, hanem sablonos eszmefuttatásokról szólnak. Mások mondják meg, hogy mit fedezzünk fel az Igéből, mit gondoljunk, és hogyan értelmezzük azokat.

Ha csak gyorsételeket eszünk, étvágytalanok leszünk. Nem fogjuk ízletesnek találni a Biblia nagyobb összefüggésekben való olvasását, személyes, felfedező tanulmányozását. Pedig csak így ismerhetnénk meg a legalapvetőbb magyarázati alapelveket, amelyeket nem más könyvek mondanak el, hanem a Szentírás személyes tanulmányozása alapján magunktól ismerhetünk meg.

A Biblia személyes tanulmányozása és felfedezése a legalapvetőbb szükségletünk. A Zsoltáros ezt mondja: „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” Zsolt 119:11.

Isten beszéde

Hogyan és miért fejt ki ilyen rendkívüli hatást életünkben a Szentírás olvasása, tanulmányozása? Pál apostol az egyik gyülekezettel szerzett tapasztalatáról a következőket írja: „Ezért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek” 1Thessz 2:13.

Ebben a versben megtaláljuk a kulcsot, hogy miért, és miként változtathatja meg a Biblia az életünket. A hallgatók nem emberi beszédként fogadták, hanem Isten beszédeként, minthogy valóban az is. Hitték ezt, ezért munkálkodott bennük Isten ereje.

Hogyan lehet Isten beszéde erő bennünk? Fogadjuk így mi is, Isten beszédeként! Higgyünk abban, Aki a Biblia középpontjában áll, Jézus Krisztusban az egyedüli üdvözítőnkben! Engedjük, hogy szavainak ereje átformálja az életünket!

Egyedüli menedékünk a bűnnel terhelt és kísértések között vergődő világunkban, ha naponta Krisztushoz menekülünk. Engedjük, hogy igazán közel jöjjön hozzánk, és rejtsük a szívünkbe Igéjét! A Szentírás olvasása nem intellektuális torna, nem is másokra irányított fegyver, hanem a kétélű kard, amely átformál bennünket és ezután, rajtunk keresztül másokat is.

Isten beszédének a szívünkbe rejtése az életünket menti meg. Az egyik legcsodálatosabb erről szóló fejezet a Bibliában a Zsoltárok 119. fejezete. A 176 versből álló zsoltár 22 szakaszra oszlik, a héber ábécé betűi szerint. A zsoltár számos szinonimát használ a Szentírásra, mint pl. törvény, ige, határozat, rendelkezés, bizonyságtétel, parancsolatok, rendeletek, szabályok, megbízás, mondások és ígéretek. Arról beszél, hogy milyen áldása van a Szentírás olvasásának.

James Montgomery Boice, a neves bibliamagyarázó egy történetet ír le George Wishartról, aki Edinburgh püspöke volt a 17. században. A püspököt a patrónusával – Montrose őrgrófjával – együtt, halálra ítélték. Abban az időben az volt a szokás, hogy az elítélt egy zsoltárt énekelhetett a kivégzése előtt. Wishart, hogy minél több időt nyerjen az esetleges kegyelem megérkezéséig, a 119. zsoltárt kívánta elénekelni. Amikor a kétharmadát elénekelte, meg is érkezett a kegyelem, így megmentette a saját és Montrose életét. A Szentírás ismerete, olvasása az életünk megmentője, talán nem a fizikai haláltól, de az örök életre.

Gyakorlati tanácsok a Bibliaolvasáshoz

Az Isten beszédével történő lelki táplálkozásnak számos módja van, és nem is minden módszer működik mindenkinél, hiszen a személyiségünk, a lelkiségi típusunk is befolyásolja, miként találjuk meg az örömünket Isten Igéjének tanulmányozásában.

Hadd osszak meg veletek néhány gyakorlati tanácsot a bibliaolvasásról! Töltsük a Bibliára fordított időnk egy fontos részét általános olvasással. Különböző fordításokat, nyelveket használva, de egyszerre csak egyet. Igyekezzünk meglátni a nagy összefüggéseket, és Isten cselekvésének módját. Előbb ismernünk kell az egészet, hogy ne vesszünk el a részletekben, és elkerüljük a félremagyarázást.

Tanuljunk meg versről-versre és könyvről-könyvre is tanulmányozni. Ez ad lehetőséget, hogy a dolgok mélyére ásva, megváltozzon az életünk. Pozitív értelemben kérdőjelezzünk meg mindent, amit eddig hallottunk egy-egy igéről, vagy tanításról, és teljes nyitottsággal, tudományos aprólékossággal vizsgáljunk meg dolgokat. Próbáljuk alkalmazni magunkra, és kevesebb időt fordítsunk arra, mit mond az ige másoknak.

Olvassunk el egy rövidebb szakaszt minden nap (8-10 vers), és tegyük ezt úgy, hogy a következő nap ugyanott folytatjuk. Kezdjük imával, hogy Isten vezessen bennünket, és közelítsünk Isten Igéjéhez különös tisztelettel és alázattal.

Nem könnyű ezt ma megtenni. Évszázadokkal ezelőtt egy vagyont kellett odaadni a Biblia egy-egy példányáért, sőt az életével játszott, aki olvasta. Képzeljük el, hogy milyen áhítattal és tisztelettel vehették a kezükbe! Szép dolog, hogy MP3 lejátszón hallgathatjuk a Bibliát, miközben esetleg nagyvárosi kirakatokat nézegetünk és szembesülünk a mai élet többi kísértésével, de ez soha nem pótolhatja azt az időt, amit a belső szobánkban töltünk Istennel és az Igéjével!

Olvassuk el újra és újra a kiválasztott szakaszt, és tegyük fel egymás után az alábbi kérdéseket:

• Mit mond el az Ige Istenről/Jézusról?
• Mit mond el arról, hogyan bánik Isten az emberrel?
• Mit akar Isten, hogy a mai napon cselekedjem?

Ha időnk engedi, válasszunk ki egy-egy olyan szót, amit a legfontosabbnak tartunk, és próbáljuk megérteni az igazi jelentését. Egy bibliai szótár, vagy egy képzettebb hittestvérünk a segítségünkre lehet a megfejtésében. Végül ajánljuk fel az életünket újra Istennek a megismert akarata fényében.

A memorizálás nem csak a gyermekiskola programja, hanem végig kellene kísérje egész hitéletünket. A szívünkbe rejtett Ige, mindig kéznél van, hogy Isten Lelke felhasználja a legkritikusabb pillanatainkban is. Egy-egy verset, de legalább néhány szót, minden nap véssünk az emlékezetünkbe, mielőtt elindulunk a saját dolgainkra!

Legyen az Ige olvasása a mindennapi életünk szerves része! Ahogyan naponta szükségünk van a fizikai táplálékra, úgy a lelki eledelre is. Az étvágytalanság betegség jele. A kapkodás és a rohanás előbb vagy utóbb ezt eredményezi. Ahogy a gyorsételek nem elégíthetik ki a fizikai szükségleteinket, a prédikációk hallgatása vagy vallásos könyvek olvasása önmagában nem elegendő. Tanuljunk meg magunknak „főzni” Isten Igéjéből!

Válasszuk ki a megfelelő helyet, időt és körülményt a rendszeres találkozásra. Jeremiás beállítottságával hallgatva és szemlélve Őt, mienk lehet az a tapasztalat, amit Pál apostol így írt le: „Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre” 2Kor 3:18.

Ahogy meghajtjuk a fejünket, imádkozzunk egészséges lelki éhségért, és lelki étvágyért, hogy élvezzük az Igét. Kötelezzük el magunkat a rendszeres és egészséges lelki táplálkozásra, hiszen ez a legbiztosabb eszköze annak, hogy Isten Lelke dolgozzon bennünk, és valóban megújítsa életünket!

Ámen.

^[i] Idézi, Mike Tucker, Every Good Thing, Satisfying Your Hunger for God (Autumn House Publishing, 2007) p. 145.

^[ii] Jon Paulien, Találkozni Istennel újra – mégis első alkalommal (Élet és Egészség Könyvkiadó, 2004) 10. oldal