“Itt vagyok, engem küldj!”
Ez a lelki megújulást elősegítő igehirdetés-sorozatunk utolsó alkalma. Hálás szívvel hallgattam a hétközi kiscsoportos alkalmakon, vagy a bibliatanulmány előtt elmondott tapasztalataitokat. Nagyszerű látni és tapasztalni, hogy szerető Istenünk fel tud, és fel is akar használni bennünket.
Úgy indultunk el, hogy egy jól ismert utat végigjárva, szeretnénk újra megtalálni az első szeretet lángját. Istenre bíztuk magunkat, hogy tegye meg Ő a csodát, mert a megújulás lehetséges – ott ahol Isten akarja, akkor, amikor Isten akarja, és úgy ahogy Isten akarja. Azt mondtuk, hogy nem rövidtávú, felszínes és gyors változást remélünk, hanem egy tartós lelki újjáéledésért küzdünk. Megerősítjük a helyes istenképet, az üdvösségről szóló tanítást, és a lelki növekedéshez szükséges eszközök rendszeres használatát. Mindezt nem magunkért, a saját üdvösségünkért, hanem azért, hogy alkalmas eszközök legyünk Isten kezében.
Ma délelőtt azért imádkozom, hogy bárcsak hallanánk meg Isten személyes és időszerű hívását az életünkben. Nem mindnyájunkat hív ugyanarra a feladatra, de mindnyájunkat hív a szolgálatra. Ézsaiás tapasztalatával kezdtük a sorozatunkat, így térjünk vissza erre, az igehirdetés kiindulópontjaként. „Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, ki megy el követségünkben? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!” Ésa 6:8.
Ézsaiás életében hatalmas változás történt. Az alacsony önértékelésű és vonakodó próféta készségesen válaszolt a kihívásra. Nem azért, mert végre egy jó ajánlatot kapott, hanem mert Isten volt az, aki mielőtt megszólította, felkészítette őt a válaszra. Az ő dolga csupán az volt, hogy meghallja, és hittel, engedelmes szívvel válaszoljon.
Pontosan így van velünk is. Ha hétről-hétre meghoztuk a döntésünket, akkor ma nekünk is meg kell hallani az Úr szavát. A válaszhoz hitre és bátorságra van szükségünk. Ahogy megtesszük az első lépést, Isten megnyitja előttünk az utat.
Élő víz vagy sótartó?
Mindnyájunkat hív, mert kereszténynek lenni, küldetést jelent. Az apostoli gyülekezet életében azt látjuk, hogy Krisztus elfogadása egyenlő volt azzal, hogy tanúkká váltak. A kereszténység nem öncélú vallás, de az adventizmus még inkább nem az.
A szentföldi utunk sok-sok nagyszerű élménye közül az egyik legmegragadóbb volt, a Jordán völgyén tett utazás. A híres bibliai folyó táplálja a Galileai tengert (valójában egy kis tó), majd átfolyva rajta, a Holt tengerbe ömlik. Ez utóbbi név onnan ered, hogy ebből a tengerből nem folyik tovább a víz.
Megdöbbentő a különbség a két tenger élővilága és környezete között. A Galileai tengerben és a partjain lüktet az élet. Az állat- és növényvilág hatalmas áldást nyer egy olyan térségben, ahol az élő édesvíz kincset ér. A Holt tenger környékén viszont egészen más világ fogad bennünket. Kopár sziklák, mintha csak a Holdon járnánk, és a tengerben pedig semmi jele nincs az életnek. Persze nagyszerű élmény, hogy a felszínen tart a víz és akár újságot is olvashatunk a tetején fekve, sőt a partján kicsapódó sókristályok is gyönyörűek. De hol van az élet?
A Jordán folyó mindkét tengerbe belefolyik, akkor mégis mi a különbség? A titok megfejtése, hogy a Galileai tengerbe nem csak belefolyik a víz, hanem tovább is adja azt, míg a Holt tenger csak végállomás. A forró sivatagi időjárásban elpárolog, mielőtt kifolyhatna, de nem is tudna hova, mert túl mélyen fekszik ahhoz. Csak kapja a vizet, de soha nem adja tovább. A vize értékes ásványokkal van tele, csak éppen nem alkalmas az életre.
Ugyanez a helyzet velünk is. A lelki életünk csak akkor maradhat fenn, ha továbbadjuk az élet vizét, amit Isten önt az életünkbe. Csak akkor maradhatunk frissek és élettel teltek, ha továbbadjuk, amit kapunk. Egyik kezünket nyújtsuk Isten felé, a másikat pedig a világ felé. Arra hívott, hogy csatornák legyünk. Közvetítenünk kell az áldásait.
A gyülekezet nem válhat egy nagy sótartóvá. Értékes, csak éppen élet nincs benne. Nem magunkért vagyunk. Nem csupán azért, hogy jól érezzük itt magunkat, hogy hetente kikapcsolódjunk, hanem hogy bárki otthonra találhasson. Egy követhető utat kell mutatnunk, olyat, amelyen mi is járunk, így hitelesen mondhatjuk, hogy működik.
Mondd el, mit tett Isten veled!
Nem az a célom most, hogy missziós módszerekről adjak képzést, hanem az, hogy késztessek. Rádöbbentsen arra, hogy az Istennel való kapcsolat nem öncélú, hanem másokért, és a küldetésért van. Mégis, meg kell említenünk a legegyszerűbb és legeredményesebb módszert, amit maga Jézus Krisztus ajánlott.
Márk evangéliuma leírja, hogy Jézus a Galileai tenger keleti partján egy ördögtől megszállt embert gyógyított meg (Mk 5:1-20). A csoda nem mindenkinek jött jól, mert a kondások munka nélkül maradtak. A megrémült emberek (akik nem élték át a csodát) kérték, hogy távozzon el a vidékükről, de a tisztátalan lélektől megtisztított ember mást szeretett volna. Jézus mellett akart maradni. „Ő azonban nem engedte meg neki ezt, hanem így szólt hozzá: Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett az Úr veled és hogyan könyörült meg rajtad. Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Tízvárosban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus, amin azután mindenki csodálkozott” Mk 5:19-20. Mondd el, mit tett az Úr veled! – kérte a megtisztultat. Ki képesítette erre a feladatra? Hogyan vált alkalmassá? Senki, csak az, amit az Úr tett vele; arról beszélt.
Mond el, mit jelent számodra, hogy megismerted Jézus Krisztust! Beszélj arról, hogy miként dolgozik Isten az életedben! Fogalmazd meg, hogyan segíti az életedet a sok megszerzett bibliai ismeret! Éreztesd meg, hogy miért jó imádni Istent! Ezekről olyan egyszerű szólni, ha van miről beszélni. Jézus azt mondta: „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” Lk 6:45.
Jézus küldetése – „azért jöttem”
Beszélj arról, hogy miért jött Jézus erre a földre. Jézus háromszor is elmondja, hogy „azért jöttem.” A három vers nem csak ismétli, nyomatékossá teszi Jézus küldetésnyilatkozatát, hanem annak különböző aspektusairól is beszél. Három különböző, de egymást kiegészítő gondolatról van itt szó. Nézzük meg, hogyan világítják meg ezek a versek Jézus küldetésének a lényegét.
a) Jézus testet öltése – „Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról“ Jn 18:37.
Jézus azt mondja, azért jött, hogy bizonyságot tegyen az igazságról. Jézusban Isten jelent meg a földön, láthatóvá vált; élő tapasztalattá vált; általa tudjuk, hogy milyen Isten – tehát általa tudjuk végre az igazságot. Jézusban Isten jött közel, és hiteles formában. Nem kell többé bizonytalankodnunk, hogy milyen Isten, hogyan viszonyul hozzánk, és mit akar tenni velünk.
b) Isten erejének a közvetítése – „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek” Jn 10:10.
Másodszor Jézus azért jött, hogy Isten erejét közvetítse az ember számára. Isten úgy teremtette az embert, hogy életet lehelt bele, de a bűn következtében a halál lett a sorsunk. Nem tudunk teljes életet élni, hacsak nem állít helyre bennünket. A bőség természetesen nem azt jelenti, amit sok ember ért alatta – a fizikai szükségletek felesleges szinten való élvezete – hanem az élet teljességére utal (testi, lelki, szellemi és szociális jólét).
Jézus azért jött, hogy az élet ajándékát adja, ami nem csupán a puszta létet jelenti, hanem ezzel együtt mindazt, ami azt boldoggá és kellemessé teszi. Maradandóan boldoggá és kellemessé pedig csak Isten Lelkének a jelenléte teheti az életünket. Vissza kell kapnunk valamit, ami a bűnesetkor eltűnt az életünkből, ami nélkül ürességet érzünk, és múlandóságot tapasztalunk.
c) A helyreállítás közvetítése – „Nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem“ Jn 12:47.
Harmadszor, Jézus a küldetéséről szóló önvallomásban azt mondja, azért jöttem, hogy a világot megmentsem. Helyreállítani, visszaállítani, mert a bűn következtében, a világunk menthetetlenül a pusztulásba rohan.
Jézus csodái, a helyreállítás jelei voltak. Általa reményt kapott a világ, hogy újra tökéletes harmóniába kerülhet. Vége lehet a természet felbomlásának, az önpusztításnak, a betegségnek és a halálnak. Főképpen vége lehet annak, ami a romlást generálja.
Mi volt ez? Amikor az első ember engedetlen lett, bűntudat ébredt benne, és az ebből következő irracionális reakciók következtében, egyre jobban belegabalyodott a bűnbe és menthetetlenül csúszott lefelé. A folyamat megállítása, a bűnbocsánat által valósult meg. Az ember nem tudta volna magát megmenteni.
Jézus küldetése tehát – a saját vallomása szerint – hármas: Isten öltött testet Benne, hogy megismerjük az igazságot Róla; azért jött, hogy Isten ereje újra elérhető legyen az ember számára és teljes életet élhessen; és azért, hogy bűnbocsánatot hirdetve, helyreállítsa a világot, megmentve a pusztulástól.
A mi küldetésünk: „ahogyan engem elküldött…”
Milyen viszonyban van Jézus küldetése a mi küldetésünkkel? Jézus azzal kezdi, hogy ahogyan engem elküldött az Atya, úgy küldelek titeket. Tehát a küldetésünk megértéséhez, Jézusnak az életét és szolgálatát kell tanulmányoznunk. A három aspektus itt is megtalálható.
a) Úgy küldelek titeket – „Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket” Jn 20:21.
Az első dolog, amit Jézus megbízásában olvashatunk a megbízásból, az a párhuzamosság. Ahogy az Atya küldött engem, úgy küldelek el én is titeket. Isten testet öltött Jézusban, az egyházban pedig Jézus ölt testet. Más szóval, a küldetésünk egy testet öltött misszió.
Az egyháznak a világgal kapcsolatos beállítottsága, sajnos, többnyire két, téves pályán mozog. Ítélgető elszigetelődés vagy védekező elkülönülés. Az előbbi nem más, mint folyamatos ítéletet hirdetni, ostorozni és fölényeskedni. A másik pedig, egy elérhetetlenül zárt kultúrává tenni a közösséget, ahova nem juthat be fertőzés, hiszen kulturális átnevelés és beavatás nélkül senki sem kerülhet be oda.
Jézus példája egy harmadik megközelítésre hív minket. Egy testet öltő misszióra, arra, hogy Krisztust ábrázoljuk ki a tevékenységünk által. Nem hasonulni, de azonosulni a világgal. Nehéz és veszélyes út ez, de csak ezen követhetjük Jézust. A világban, de nem a világból. Sóként belekeveredni a világba, de nem ízét vesztve asszimilálódni, vagy a sótartóban maradni.
Csak így tudjuk hiteles formában bemutatni Istent. Sokan egy torz istenképet utasítanak el, és elfogadnák Őt, ha végre valaki hitelesen bemutatná számukra.
b) Vegyetek Szentlelket! – „Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket!” Jn 20:22.
Jézus a megbízás kapcsán egy különös dolgot tett. Rájuk lehelt, és azt mondta: vegyetek Szentlelket. Mi jut eszükbe erről a képről? A teremtés története. Isten az, aki életet adhat belénk.
A funkcionalista gondolkodás szerint, Istennek a kezünk munkájára kell lehelnie. Tudjuk, hogy mit kell tennünk, mit és hogyan akarjuk – elkészítjük a stratégiát, csak Isten leheljen bele életet. A Jézus7 sem lehet egy jól megtervezett stratégia szerint felépített program, amit Istennek kötelessége megáldani, hanem egy olyan keret, amelyben teret adunk Istennek, hogy felhasználjon.
Az ember mindig is próbálkozott teremteni. A kukoricaszem tökéletes volt, csak nem csírázott ki. Dolly, a klónozott bárány, túl hamar megöregedett. Ez a próbálkozás az egyházban sem működik. Életet az élet forrása teremthet. Isten hatalmát befogadni, nem pedig felhasználni lehet.
Jézus ezzel a szimbolikus cselekedettel, a küldetésünk természetfeletti voltát hangsúlyozta: Isten az, aki cselekszik; a mi szerepünk Isten erejének közvetítése. Isten hatalmának a csatornái vagyunk. Csak a Szentlélek teremthet újjá és ruházhat fel erővel!
c) Akiknek megbocsátjátok – „Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak” Jn 20:23.
A küldetés és a felszerelés után, végül Jézus a szolgálat tartalmáról is beszél. Helyreállítás és gyógyítás, hatalommal. A bűnbocsánatnak hatalmas szerepe van ebben. Jézus ezt közvetítette, mert ez volt a küldetése, és ezt bízta ránk is. Amikor az angyal bejelentette Jézus születését, akkor azt mondta: „ő szabadítja meg népét bűneiből.” Az itt használt „sozo” szó, nem csak szabadítást, hanem eredetileg gyógyítást jelent. Jézus szabadítani, gyógyítani, helyreállítani jött. Ezt bízta ránk is.
Jézus első tanítványai meggyógyult gyógyítók voltak. Hitelesen tudtak beszélni a helyreállításról, mert megtapasztalták a saját életükben. Ennek van ereje ma is – megosztani a gyógyító tapasztalatot. Elmondani, hogy mit jelent számunkra Isten helyreállító, bűnbocsátó kegyelme.
Krisztus küldetése a mi küldetésünk. Testet öltött, Isten erejét közvetítette, és bűnbocsánat által helyreállított. Ezt bízta ránk is. A világban, a Szentlélek ereje által, bűnbocsánatot közvetíteni. Jézus mindezt úgy tette, hogy szerette ezt a világot!
Ézsaiáshoz hasonlóan, mi is meghallhatjuk az Úr hangját: „Kit küldjek el, ki megy el követségünkben?” Van-e hited és bátorságod engedelmesen válaszolni? Küldetésünk Jézus küldetésének folytatása, Jézus erejével és meghatalmazásával.
Válaszoljunk erre a hívásra mi is: „Itt vagyok, engem küldj!” Van itt valaki, aki kész ezt elmondani? Imádkozzunk azért, hogy Krisztushoz hasonlóan, megtanuljuk szeretni az embereket. Ne a sikert, vagy a jutalmat, hanem a világot.
Egy alkalommal egy fiatalember elment William Booths[i] emlékművéhez, és arra a hatalmas megújulásra gondolt, amit ennek az áldott életű embernek a segítségével művelt Isten. Ráhajolt az emlékműre és így kiáltott: „Uram, tedd meg még egyszer!” Legyen ez a mi imádságunk is az előttünk álló Jézus7 idején!
Imádkozzunk!
[i] William Booths (1829-1921) brit metodista lelkész, az Üdvhadsereg alapítója és első tábornoka.