A feltámadás Ura, aki legyőzte a halált

Mai üzenetünk arról szól, hogy Jézusnak hatalma van a sír felett is. Ő a reménységünk, a feltámadás és az örök élet. A halál felett is Úr! Csodálatos üzenet ez mindannyiunknak, akik a világtörténelem utolsó korszakában élünk!

Mit jelent a mai világban élő fiataloknak ez az üzenet? Mit jelent a fiatal lánynak, aki mostanában veszítette el testvérét? Mit jelent a fiatalembernek, akinek a menyasszonya autóbalesetben halt meg? Mit jelent az apának, akinek három fiát vitte el az AIDS? Mit jelent a kisgyereknek, akiknek egész családját elsodorta a szökőár? Vagy a fiatalasszonynak, akit 12 éve hagyott magára a férje két pici gyermekkel? Mit jelent az élete virágában lévő fiataloknak, akik gondolni sem akarnak arra, hogy mint a többi embernek, egy nap majd nekik is meg kell halni? Olyan sokan haltak már meg! Felvetődik a kérdés: mit változtat mai reménytelen világunkon az az üzenet, hogy Jézus Úr a halál és a sír felett is?

A most olvasott szakaszban jó hírt hallunk! Lázár, Márta és Mária családjának jó barátja volt Jézus. Lázár nem nősült meg, két nővérével élt egy házban. Jézus mindig betérhetett hozzájuk, amikor csak pihenésre vágyott.

Amikor Lázár megbetegedett, Mária és Márta azonnal Jézusra gondolt. Tudták, hogy reménykedhetnek benne. Vágytak rá, hogy hallják vigasztaló szavait. Tudták, ha Jézus velük volna, osztozna fájdalmukban.

Márta annyira szerette Jézust, hogy amikor meglátogatta őket, egész idő alatt csak sütött-főzött, azután meg panaszkodott húgára, Máriára, aki nem vette ki részét a munkából, mert Jézus lábánál ült és itta szavait. Márta különösen szerette Jézust. Lázár beteg lett. Testvérei üzenetet küldtek Jézusnak: „Uram, íme, akit szeretsz, beteg.”

Jézus az üzenetet megkapva azt válaszolta a hírnöknek, hogy minden rendben lesz Lázárral. „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.” Jézus nem úgy értette ezt, hogy barátja nem hal meg, hiszen ugyanebben a szakaszban olvassuk: Lázár meghalt, és el is temették. Jézus azt akarta tudatni tanítványaival és a hírnökkel: a történet nem halállal végződik, hanem azzal, hogy Isten Fia megdicsőül.

Mennyire szeretném, ha a mai fiatalok is igazán értenék ezt! Ha keresztény vagy, kedves fiatal barátom, bizony nem a halálé az utolsó szó! Jézus Krisztus mondja ki a végszót, amikor így szól: „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” Ennek örülhetnek a keresztények Urunk második eljövetelének dicsőséges napját várva.
Jézusnak elmondták, hogy barátja, Lázár halálos beteg, és bár nagyon szerette Mártát és testvérét, mégis késlekedett Lázár otthonába menni. A Biblia arról tudósít, hogy Jézus még két napig maradt ott, ahol addig tartózkodott. Felmerül a kérdés: Ha Jézus valóban úgy szerette ezt a családot, akkor miért maradt még két napig ott, ahol addig volt? Miért nem hagyta azonnal abba, amit éppen csinált, és miért nem indult tüstént Lázárék falujába?

Jó néhány indokot felhozhatunk. Az első: Jézus szolgálata igen eredményes volt a Jordán folyó túlsó partján. A második: Mária és Márta nem is kérték, hogy odamenjen hozzájuk. Vágytak rá, hogy velük legyen, de féltették is az életét, mert amikor utoljára a falujukban járt, a zsidók megpróbálták elfogni.

Bármennyire is szerették volna Jézust a közelükben tudni, nem akarták, hogy baja essen csak azért, mert hívták: látogassa meg Lázárt.
Tőlünk eltérően Jézus nem élt az időbeosztás vagy a napirend szorításában. Jézust nem lehetett kötelezni arra, hogy megtegye, amit mondanak neki, és akkor, amikor mondják. Ezt pedig olyan nehezen tudjuk elképzelni.

Néha szinte szeretnénk megkérdezni tőle: „Most mire vársz, Jézus? Nem látod, hogy problémám van? Bukásra állok a vizsgán, nem tudnál valamit tenni? Látod, hogy nincs egy barátom sem, aki támogatna, nem tennél valamit? Miért nem segítesz most azonnal?” Ilyenkor könnyen megfeledkezünk arról, hogy Isten talán okkal hagyja úgy történni a dolgokat, ahogy történnek. Valamit esetleg meg kell tanulnunk. Lehet, hogy Isten különleges dolgot készül tenni értünk, amiről fogalmunk sincs.

Pontosan így volt ez ebben a történetben is! Isten be akarta mutatni, hogy Krisztusnak hatalma van a sír felett! Szerette volna, ha elismerjük, hogy Jézus a halál felett is Úr.

„Menjünk ismét Júdeába!” – mondta Jézus két nappal azután, hogy Lázár betegségéről értesült.

„Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy?” – aggályoskodtak tanítványai, és igazuk volt, hogy féltették Mesterük, Jézus Krisztus életét. Nem hibáztatom őket ezért, hiszen ha tudnánk, hogy valaki meg akarja ölni a barátunkat, biztosan mi sem engednénk oda, ahol lesnek rá. Mindenképpen megpróbálnánk megakadályozni, hogy odamenjen. Pontosan ezt tették a tanítványok is.
Jézus így válaszolt: „Amíg Isten akaratát tesszük a napfényében, és Isten kegyelmének világosságában járunk, addig nem esik bajunk. Ha azt teszem, amit Isten elvár tőlem, nem kell aggódom amiatt, hogy mi lesz velem. Lázár elaludt. De Isten azt akarja, hogy elmenjek és felébresszem.”

„Uram, ha elaludt, meggyógyul” – felelték erre a tanítványok. De Jézus azt mondta: „Én nem a természetes alvásról beszélek, hanem arról, hogy felébresztem Lázárt a halál alvásából. Miattatok, a ti hitetek miatt mondom: örülök, hogy nem voltam ott. Most pedig menjünk el hozzá!”

A 16. versben olvashatjuk, hogy mit mondott Tamás, aki mindig mindenben kételkedett, amíg a saját szemével meg nem győződött a valóságról: „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.” Nehéz kitalálni, vajon így gondolta: „Menjünk bátran, hogy az Úrral hallhassunk meg!”; vagy inkább: „Meg fogunk halni. Keljünk át a Jordánon, menjünk Betániába! A farizeusok kővel a kezükben várnak majd ránk. Megköveznek, együtt halunk meg!”

Bárhogy is gondolta, csodálnunk kell Tamás bátorságát. Hajlandó Jézussal átkelni a folyón, és veszélyes területre lépni. Ugyanakkor inkább fejcsóválva mondanánk neki: „Miért vagy olyan ideges, Tamás? Jézus azt mondta, hogy minden rendben lesz, amíg Istent követve a fényben járunk!”

El is indultak Betániába. Mire odaértek, Lázár meghalt, négy nappal azelőtt már sírba is tették. Még ha Jézus a hír hallatán azonnal útnak is indult volna, akkor sem érhetett volna oda, hogy életben találja Lázárt.

A 20. vers szerint Márta értesült róla, hogy Jézus közeledik. Kiszaladt, hogy találkozzék vele. Mária mindeközben otthon volt, vigyázott a házra. Márta felindultan köszöntötte Jézust. Szinte hallom, amint kérdezi: „Jézus, hol voltál? Talán a forgalom akadályozott? Mi történt, miért késtél ennyit?”

A Biblia feljegyzi Márta szavait: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Márta elveszítette szeretett testvérét. Nem haragudott az Úrra, ahogyan mi gondolnánk, inkább csalódott volt és zavart, mert a halál elrabolta tőlük Lázárt.

Testvére tartotta el a családot, s most halálával egész életük bizonytalanná vált.

Nem nehéz elképzelni, mit érezhetett abban a pillanatban. Ugye láttunk már szeretteik halála miatt teljesen kétségbeesett embereket.
Tanúja voltam már én is, amikor jó emberekkel valami szörnyűség történt, és kifakadtak: „Ugyan már! Ne is beszéljünk a vallásról! Nekem ebből elég! Hol voltál Uram, amikor meghalt az édesanyám? Hol voltál, amikor a tőzsdén odaveszett az összekuporgatott pénzem? Hol voltál, amikor a rákos férjem haldoklott? Hol voltál, amikor szeptember 11-én megtámadták a Világkereskedelmi Központot, ahol az édesapám is meghalt? Hol voltál, amikor a szökőár az egész családomat elsodorta? Hol voltál, amikor megbuktam a számítástechnika vizsgán?

Hol voltál, amikor nem mehettem vissza az iskolába, mert nem tudtuk befizetni a tandíjat? Hol voltál, amikor a szüleim elváltak? Nem voltál ott, amikor szükségem volt rád!”

Jó hírem van, barátaim! Márta nem veszítette el a hitét. Figyeljük meg, mit mondott a 22. versben! „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.” (Nem értem, miért kellett meghalnia a testvéremnek, mégis tiszta szívemből hiszem, hogy Te irányítod az eseményeket!)

A gyülekezetekben Mártának általában nincs túl jó híre. Úgy gondolunk rá, mint a testvérére kiabáló, ideges nőszemélyre, akit inkább foglalkoztatott a házimunka, mint az, hogy Krisztus lábához üljön.

Márta pedig nemcsak szorgos, de mélyen hívő ember is volt! Vajon hány olyan szerencsés férfi van, akinek ilyen asszony a felesége? Hányan köszönhetik meg Istennek minden áldott nap, hogy olyan feleségük van, aki keményen dolgozik, ugyanakkor kitartóan imádkozik is? Igazi lelki asszony! Na és hányan keserülik meg, ha most rögtön NEM emelik fel a kezüket?

Jézus mindenre odafigyel.

„Feltámad a testvéred!” – mondta Jézus Mártának.

„Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon” – felelte Márta még mindig zavartan.

Erre Jézus így szólt hozzá: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” Más szóval: „Nem kell félned a haláltól! Nem kell várnod az örökkévalóságig, hogy megismerd a feltámadás erejét. Már most megláthatod, mert én magam vagyok a feltámadás!”

Jézus arról biztosította Mártát, hogy Úr a halál felett is, ezért nem kell aggódnia. „Aki bízik bennem, még ha meg is hal, örökkön-örökké élni fog! Hiszed-e ezt?” Erre Márta így válaszolt: „Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.” Ellen G. White megjegyzése: „Krisztusban van az eredeti, nem kölcsönvett, nem mástól származó élet. »Akié a Fiú, azé az élet« (1Jn 5:12). Krisztus istensége az örök élet biztosítéka a hívő számára. »Aki hisz énbennem – mondta Jézus – ha meghal is, él; és aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?« (Jn 11:25–26). Krisztus itt előretekint második eljövetelének idejére. Akkor a meghalt igazak feltámadnak romolhatatlanságban, az élő igazak pedig elragadtatnak a mennybe, anélkül, hogy megízlelnék a halált. A csoda, mellyel Krisztus feltámasztotta Lázárt a halálból, az összes elhalt igazak feltámasztását jelképezi. Szavai és cselekedetei által Jézus a feltámadás Szerzőjének jelenti ki magát. Ő, aki hamarosan kereszthalált halt, ott állt a halál kulcsaival a sír legyőzőjeként, s kinyilvánította: joga és hatalma van, hogy örök életet adjon” – (Ellen G. White: Jézus élete, 446–447. old.).

Igen, ez jó hír mindenkinek, aki hisz benne! Fiatalok, fiúk és lányok! Nem kell félnetek a haláltól! Reménykedve várhatjuk második eljövetelét, amikor feltámadnak mindazok, akik Krisztusban haltak meg, hiszen tudjuk, hogy Jézus Úr a halál felett is.

Néha azon gondolkozom, hogy bírják ki a temetéseket azok a fiatalok, akik nem hisznek a szerető Istenben. Nem reménykednek abban, hogy lesz élet a halálon túl! Nem remélik, hogy még találkozhatnak szeretteikkel! Nem bíznak az Úr második eljövetelében sem. Nem tudnak hinni semmiben. Jézus második eljövetele mit sem jelent nekik. Számukra a halál mindennek a vége. Azt sem remélhetik, hogy megtudják, mi az életük értelme.

Fiatalok, gondoljatok arra, hogy aki hisz Jézusban, az a világ legnagyobb kincsét szerezte meg! A Krisztusba vetett hit által a magányos özvegy bízhat abban, hogy újra találkozik majd férjével. A Krisztusba vetett hittel a fiatal házaspár bízhat benne, hogy gyermekük felkel majd a feltámadás hajnalán! A Krisztusba vetett hit által a 15 éves fiatal lány a haláltól való félelem nélkül, szabadon élhet. A Krisztusba vetett hit azzal vigasztalja a fiatalt, akinek szülei AIDS-ben haltak meg, hogy Jézus újra visszajön. Mártának a testvére halálakor erőt adó hit minden embernek segít kitartani a nehéz időkben, amikor szeretteit veszíti el.

Bárcsak ott lehettünk volna, hogy lássuk, mi történt ezután! A 28. vers szerint Mária otthon gyászolt. Ült és sírt, közben figyelte a faluba vezető ösvényt. Hirtelen meglátta Mártát, aki visszajött érte a házba és odasúgta neki: „A Mester itt van, és hív téged.” Amikor Mária ezt meghallotta, gyorsan felállt, és sietve ment Jézushoz.

Sokan gyászoltak a ház körül Mártával és Máriával. Amikor Mária kiment a házból, a zsidók követték, mert azt hitték, a sírhoz megy. Amikor Jézushoz ért, lábához borult, és mintha összebeszéltek volna, ugyanazt mondta neki, mint Márta: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”

Könnyei láttán Jézus megszánta. „Hol van a sír?” – kérdezte.

A gyászolók csoportja a sírhoz vezette Jézust. A zsidó törvények szerint hét napig kellett gyászolni a halottat, három hivatásos siratót kellett hívni, kettőt, hogy a sípokat fújja, egy pedig sírt. Itt azonban egész kórust látunk, akiknek csupán az volt a feladatuk, hogy sírjanak, és az összegyűlt embereknek is segítsenek bekapcsolódni a gyászolásba. Máriát, Mártát és Jézust is egy ilyen csoport kísérte a sírhoz. A 35. vers megemlíti, hogy Jézus sírt; de nem azért, mintha a helyzetet reménytelennek tartotta volna. Meghatódott, amint megállt a sír előtt, és a siratók az összegyűlt tömeggel együtt jó hangos jajveszékelésbe kezdtek. A keresztény hit egyik csodálatos vonása, hogy Jézus VALÓBAN törődik érzéseinkkel! Jézus mindig velünk van, ha fáj a szívünk. Átérzi sérelmeinket, fájdalmunkat. Csodálatos barát, aki semmiképp sem hagy magunkra nehéz helyzetünkben!

Jézus könnyeit látva a zsidók így szóltak: „Íme, mennyire szerette!” Mások viszont ezt suttogták: „Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?” Jézus azonban figyelmen kívül hagyta ezeket a megjegyzéseket. A 38. versben azt olvassuk, hogy közelebb lépett a sír bejáratához. A sír tulajdonképpen egy barlang volt, aminek száját nagy kőtömb torlaszolta el. Jézus hívta Mártát, és kérte, keressen néhány erős embert, akik segítenek neki, amikor a csodát viszi végbe. Majd így szólt a férfiakhoz: „Vegyétek el a követ.” A Prófétaság Lelke ezt írja: „Ez az állítás még Lázár feltámasztása előtt hangzott el, így Krisztus ellenségei nem mondhatták, hogy csalás történt. Azelőtt a farizeusok hamis állításokat szivárogtattak ki Isten erejének csodás megnyilatkozásait illetően” – (Ellen G. White: Jézus élete, 449. old.).

Márta ellenkezett. „De Uram, Lázár már négy napja halott! Szörnyű szag árad majd a sírból!” A tömegben mindenki helyeslően bólintott, egyetértettek Mártával. Ez azért fontos mozzanat, mert a Misnah tanítása szerint a lélek három napig marad a test körül. A negyedik napon végre elfogadja a valóságot, és eltávozik. Lázár négy napja a sírban volt, ami a zsidók számára azt jelentette, hogy az eset már reménytelen. A lélek már eltávozott, Jézus semmiképp sem tehet csodát. Jézus hitetlen tömeggel állt szemben, akik már nem hittek a halál Urában.

A Mester így szólt Mártához: „Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” Ezután elvették a követ. Ekkor Jézus felnézett az égre, és imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Köszönöm ezt a lehetőséget, hogy bizonyíthatom a világnak: a te szolgád vagyok. Ámen.” Ellen White világosan kijelenti: „Itt… Krisztus Atyjának jelenti ki Istent, s tökéletes bizalommal hozza nyilvánosságra, hogy Ő Isten Fia” – (Ellen G. White: Jézus élete, 450. old.).

Ezután hangos szóval kiáltott: „Lázár, jöjj ki!” Ha Jézus nem ejtette volna ki pontosan Lázár nevét, Betániában minden egyes eltemetett halott előjött volna sírjából, mert Jézus Úr a halál felett! Erre a felszólításra minden halott feltámadt volna. Jézus ezért szólította néven Lázárt. A 44. vers így írja le az eseményt: „És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: »Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!«”

Mit jelent ma nekünk ez a történet? Azt, hogy nem kell félnünk a haláltól. Azt, hogy van élet a síron túl mindenki számára, aki hisz Jézusban. Azt jelenti, hogy találkozni fogunk szeretteinkkel, mint ahogy Mária és Márta is találkozott Lázárral. Megváltónknak hatalma van a sír felett! Úr a halál felett! Azt is jelenti ez a történet, hogy egyszer mindannyian újra együtt leszünk! Egy nap Jézus újra eljön! Hamar visszajön, hogy az országába vigyen.

Mindez valóság lehet a te életedben is, ha hiszel Jézusban, mint ahogy Márta tette. Ez az ember legjobb döntése.

Ki kész ma megbízni Jézus Krisztusban, aki Úr a halál felett? Hányan szeretnék, hogy visszajövetele reménységét gyújtsa szívünkben?

Baraka G. Muganda