A valódi közösség alapja (1. rész)
Egyetemi mesterképzésem idején részt vettem egy órán, ahol a lelkészi szolgálatot teljesítő személyeket tanították arra, hogyan növekedhetnek lelkileg. Az egyik feladat az volt, hogy válasszunk egy imapartnert, majd rendszeresen imádkozzunk együtt. Isten Bent és engem úgy vezetett, hogy egymást választottuk, és néhány hétig közösen imádkoztunk. Miután a kurzus véget ért, telefonon keresztül tovább folytattuk az imákat. Mély barátság alakult ki közöttünk – amely azóta (14 éve) is tart. Ez a kapcsolat sok örömet és boldogságot hoz az életünkbe.
Ben afroamerikai, én angol-amerikai vagyok. Mi tette lehetővé két – más társadalmi hátterű – lelkésznek, hogy mély baráti kapcsolatot és bizalmat építhessen ki? A kulcs a közösség bibliai fogalmában és az egyén ebben betöltött szerepében található.
Egy új elsődleges személyazonosság
Pál a Gal 3:26-27, 29 verseiben bemutatja Isten elképzelését Jézus követőiről.
„Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. […]Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.”1
Pál úgy használja a \’fiai\’ szót (huioi), ahogy a spanyolul beszélők a hijos-t. A hijos a hijo (fia) többes száma. Ugyanakkor, ha a szülőknek fiaik és lányaik is vannak, e szóval (hijos) együttesen utalnak rájuk. Tehát a 26. versben Pál minden keresztényt megszólít, a nőket éppúgy, mint a férfiakat. Hitbeli kapcsolatunk Jézussal egy közösségnek, Krisztus testének a részévé tesz. A keresztség által Isten családjához csatlakozunk és a megváltás örököseivé leszünk.
Ez az igazság elsődleges fontosságú egy igazi közösség létrehozásakor, különösen az egyházban. Megérteni és megélni ezt az igazságot kiemelkedően fontos a világszéles Hetednapi Adventista Egyház számára –, melyet úgy ismernek, mint amelynek tagjai „minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek” (Jel 14:6) viszik a hírt.
Róm 6:3-7 verseiben Pál leírja azt az emberek életében bekövetkező változást, amikor keresztség által csatlakoznak a hívők közösségéhez. Először, a régi én megfeszíttetik, majd új életet kezdünk. Énképünk, illetve saját etnikai, kulturális hátterünkről való véleményünk is módosul.
Gal 3:28 verse erről szól. Pál idejében a jeruzsálemi templomban három udvar volt: egy a pogányoknak, egy a zsidó nőknek és egy a zsidó férfiaknak. Az épület struktúrája eleve magában hordozta a kirekesztés lehetőségét. Ebben a szövegkörnyezetben Pál azt mondja, hogy „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” Szándékában állt Pálnak kijelenteni azt, hogy e három különbözőség, szó szerint megszünt? Természetesen nem.
Istennek nem áll szándékában ezeket a különbségeket megszüntetni, csak új fontossági sorrendet kíván felállítani. Többé nem az etnikai hovatartozásom formálja elsődlegesen az énképemet, hanem Jézus Krisztushoz, mint Úrhoz és Megmentőhöz, az Istenhez fűződő gyermeki kapcsolatom. Krisztus testének teljes jogú tagja vagyok. Ez vagyok én legbelül. Más különbségek másodlagosak, Krisztushoz való tartozásunk alárendeltjei. Ellen White 1891-ben így ír:
A fekete férfi neve a fehér férfi neve mellé van írva az életkönyvében. Mindannyian egyek Krisztusban. Születés, helyzet, nemzetiség vagy szín se nem magasztalhatja fel, se nem alacsonyíthatja le az embert. A jellem a meghatározó. Ha egy rézbőrű, egy kínai vagy afrikai engedelmesen és hittel átadja szívét Istennek, Jézus bőrszínétől függetlenül szereti őt. Szeretett testvérének nevezi.2
Etnikai és kulturális különbözőségünk nem szűnik meg, amikor keresztényekké válunk, de elveszíti jelentőségét. Elsősorban keresztény vagyok, testvér Krisztusban és másodsorban német származású fehér személy. Leslie Pollard írja: a „keresztények számára az jelent kihívást, hogy engedjék, hogy az evangélium alakítsa ki elsődleges énképüket”.3 „Új teremtményekké” kell válnunk (2Kor 5:17) kultúra feletti azonosságtudattal.
Egy vérvonal
Pál azt írja, hogy minden ember ugyanabból a vérvonalból származik, amely az Édenből ered (ApCsel 17:26). 1 Móz 11:8 feljegyzi, hogy Isten szétszórta az embereket a földön, nyelvük összezavarásával kényszerítve őket, hogy elváljanak egymástól és más-más helyen telepedjenek le. Ez a földrajzi elszigeteltség idővel lehetővé tette a fizikai és kulturális változatok kifejlődését.
A XIX. és a kora XX. században nyugati tudósok gyakran három vagy négy emberfajtát különítettek el: kaukázusi, mongoloid, néger és ausztraloid.4 Később számos más változatot különböztettek meg. Ezeket a kategóriákat a vélt fizikai különbségek határozzák meg. A legújabb genetikai tanulmányok azonban kimutatták, hogy biológiailag, genetikai szinten minden ember közeli rokon. A Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Institutes of Health) szerint a földön élő bármely két személy között a genetikai különbség csak 0,1 százalék.5 Gyakran több hasonlóság van két, különböző etnikai csoportból származó személy között, mint ugyanazon csoport egy-egy tagja között. „A kutatási eredmények folyamatosan azt mutatják, hogy az emberi genetikai variációk mintegy 85 százaléka létezik a népességcsoportokon belül, míg a népességcsoportok között a variációknak csupán 15 százaléka van jelen.”6
A melanin, ami az emberi bőrt sötétebbé teszi, az igazi albínókon kívül minden emberben jelen van. Csupán a bennünk lévő mértéke változhat. Ha egy fekete és egy fehérbőrű gyermeket vállal, unokáik bőrszíne genetikailag nem megjósolható.7 Elsősorban a kultúra, és nem a biológia választ el minket.
A kultúra meghatározása
De mi a kultúra? Kraft szerint
…a kultúra két szinten létezik: viselkedésbeli és világnézeti szinten. Minden ember szívében alapvető elképzelések, értékek, kötödések rejlenek, amelyeket az emberek értelmeznek, és a szerint viselkednek. Ezeket az elképzeléseket, értékeket és kötödéseket hívjuk világnézetnek.8
Hiebert azt mondja, hogy „a világnézet a valóság természetéről való alapfelvetés és az élet szentségéről alkotott elképzeléseken alapul. Ezek megkérdőjelezése az élet alapjainak a kétségbevonását jelenti. Az emberek viszont mély érzelmi reakciókkal elutasítják az ilyen kérdések kétségbenvonását.”9 Különbözünk a világnézet és a viselkedés szintjét, ami gyakran, az egyházunkban is egymás közötti konfliktusokhoz vezet. Ez az, amiről Pál Gal 3:26-29 verseiben ír.
És hogyan sajátítjuk el a kultúrát? Nem örökölhető. A gyermekek kultúra nélkül születnek.10 Ennek okáért, ha jamaikai szülők gyermeke Chicagóban születik, ám azonnal Beijingbe, Kínába költözik, ahol kínai szülők nevelik fel saját etnikai és kulturális közegükben, a gyermek kulturálisan kínai lesz. Kínaiul fog beszélni, a kínai kultúrában fog élni és úgy látja majd a világot, mint a többi kínai. Egyesek, amikor áttelepednek egy másik országba vagy régióba sikeresen megváltoztatják kultúrájukat.11 A kultúrát rendszerint családunktól, közeli barátainktól, szüleinktől vesszük át, de a televízió és az internet is meghatározó szerephez jut.
Együtt a küldetésben
A II. világháborúban édesapám az Egyesült Államok hadseregében szolgált a nehézbombázó legénység tagjaként. 1944 októberétől 1945 áprilisáig alakulata 13 harci bevetésen vett részt a megszállott Európa felett. Arra emlékszik, hogy legalább egy ilyen bevetésen \\\\\\\’Tuskegee\\\\\\\’ vadászpilóták kísérték bombázó repülőszázadukat. A \\\\\\\’Tuskegee\\\\\\\’ pilóták az Afroamerikai Légierő harci egységeként szolgáltak az európai hadszíntéren a háború alatt. Arról voltak híresek, hogy soha egyetlen vadászbombázójukat sem veszítették el miközben kísérték a nehézbombázást végző alakulatokat. Tehát legalább egy küldetésen, amikor a B-24-esével az ellenséges légtérbe repült, édesapám az eget kémlelte. Keze a .50-es kaliberű géppuskán nyugodott, tekintete a fényes P-51-es vadászgépekre siklott, ahogy azok a bombázó alakzatban repülő nehézbombázok fölött, jellegzetes vörös farkuk a \\\\\\\’Tuskegee\\\\\\\’ pilóták ismertetőjegyével, repültek. Abban a pillanatban nem érdekelte, hogy fekete pilóták ültek azokban a vezetőfülkékben. Csak az számított, hogy a „Musztángok”-kal repülő férfiak bajtársai voltak, akik készen álltak életük árán is megvédeni őt. Bajtársi közösségtudatuk semlegesítette az etnikai különbözőségüket.
Számunkra, akik közös küldetéssel rendelkezünk, egyértelmű üzenete kell legyen ennek a történetnek.
Viszonyulásunk megváltoztatása
Azt, hogy hogyan viszonyulunk egy más kultúrájú személyhez, nagymértékben befolyásolja, miként határozzuk meg őt és önmagunkat. Egyesek az alábbi skálán rajzolták meg az egyén vagy a csoport reakcióját egy más kultúrájú személlyel szemben: idegengyűlölet, erőszakos asszimiláció, faji felsőbbrendűség, szegregáció, elfogadás és ünneplés.
Az idegengyűlölet egy adott kulturális csoporton belül lévő személy teljes elutasítása. A faji felsőbbrendűség tartalmazza azt a feltevést, hogy az én kultúrám az elfogadott, az összes többi viszont elvetendő. A szegregáció megengedi, hogy bizonyos fokig a másik kultúra is érvényesüljön, de el kell különülnie a dominánstól, amennyire csak lehetséges. Más kultúrák elfogadása magában foglalja azok érvényesülését és a dominánssal egyenlő módon való működését. Ez egyfajta tolerancia. Semmi több.
Ezzel szemben más kultúrák „ünneplése” túlmutat a tolerancián vagy elfogadáson. Valójában örömet és boldogságot jelent más kultúrák megtapasztalása. Például szeretjük enni az ételeiket, énekelni az énekeiket, szeretünk részt venni a dicsőítéseikben, és szívesen beszéljük a nyelvüket. Munkám során ezt egy atlantai ghánai gyülekezetben tapasztaltam meg. Abban a kiváltságban volt részem, hogy három éven át a gyülekezet megalakulásának a folyamatát lelkészként végigkísértem. Ottlétem alatt élveztem testvéreimmel és a Krisztussal való közösséget – mely az egyedülálló istentiszteletükben, zenéjükben, ruházkodásukban és ételeikben nyilvánult meg. Még a lelkészi hivatali időm lejárta után is, visszatértem, hogy élvezzem közösségüket és a közös istentisztelet örömét.
A valódi, örömteli közösség alapja a Jézus Krisztussal való kapcsolat, ami lehetővé teszi számunkra, hogy megtanuljuk „ünnepelni” egymást kulturális, társadalmi és nemi különbözőségeinkben. Ahogyan erősödik Jézussal való kapcsolatunk, örömteli, őszinte és valódi közösséget alakíthatunk ki. Jézus ezért az egységért imádkozott. Ez a fajta közösség mágnesként működik, hitetleneket vonz Krisztushoz. Ellen White arról írt, hogy „az egység titka a Krisztusban hívők egyenlőségében található. Minden szétválás, viszály és különbség oka a Krisztustól való elszakadás”.12 (saját fordítás)
Iskolázottsági fok, társadalmi-gazdasági helyzet, etnikai, kulturális hovatartozás, nyelv, nemzetiség, családtörténet, hírnév, eredmények, nem, bőrszín, fizikai tulajdonságok – mindezt felváltja Krisztusban való egységünk. Ez az elsődleges meghatározása énképünknek és ez az alap szüntet meg köztünk minden különbséget.
A sorozat második részében azt nézzük meg, hogy a lelkészek és egyházi vezetők hogyan tudják tagjaikat és gyülekezeteiket valódi közösséggé formálni, felülemelkedve az etnikai és kulturális különbségeken.
David Penno PhD
HIVATKOZÁS
1. Minden bibliai idézet a Magyar Biblia Tanács (1992) fordításból való.
2. Ellen G. White, A Déli Munka (The Southern Work) (Hagerstown, MD: Review and Herald Pub. Assn., 1898), 8.
3. Leslie Pollard, A különbözőség elfogadása (Embracing Diversity) (Hagerstown, MD: Review and Herald, 2000), 19.
4. Elizabeth Prine Pauls, “Culture Area,” accessed January 17, 2011, http://www.britannica.com/EBchecked/topic/146313/culture-area/274925/Innovation-and-diffusion-particularismand-relativism, paragraph 9.
5. National Institutes of Health (Nemzeti Egészségügyi Intézet), “Understanding Human Genetic Variation,” (Az emberi genetikai sokszínűség megértése) accessed January 17, 2011, http://science.education.nih.gov/supplements/nih1/genetic/guide/genetic_variation1.htm, paragraph 15.
6. National Institutes of Health (Nemzeti Egészségügyi Intézet), “Understanding Human Genetic Variation,” (Az emberi genetikai sokszínűség megértése) paragraph 17.
7. Ken Ham, Carl Wieland, and Don Batten, One Blood: The Biblical Answer to Racism (Egy vérvonal: A Biblia válassza a rasszizmusra) (Green Forest, AR: Master Books, 1999), 58–68.
8. Charles H. Kraft, Anthropology for Christian Witness, (Maryknoll, NY: Orbis Books, 2003), 11.
9. Paul G. Hiebert, Missiological Implications of Epistemological Shifts: Affirming Truth in a Modern/Postmodern World, (Harrisburg, PA: Trinity Press International, 1999), 84.
10. Stephen A. Grunland and Marvin K. Mayers, “Enculturation and Acculturation,” accessed January 17, 2011, http://home.snu.edu/~HCULBERT/encultur.htm, paragraph 9.
11. Grunland and Mayers, “Enculturation and Acculturation,” paragraph 47.
12. Ellen G. White, Selected Messages, vol. 1 (Válogatott Bizonyságtételek 1. köt.) (Washington, DC: Review and Herald, 1958), 259.