Úr az idő felett

„Ha egy barátom átszól a kerítésen, és lassú poroszkálásra fogja lovát, nem maradok egy helyben, mereven nézve a felásatlan domboldalt, és nem csak onnan kiáltom neki: »Mit akarsz?« Azért nem, mert ez a beszélgetés ideje. Hosszú nyelű ásómat a puha földbe nyomom, majd a kőkerítéshez ballagok a barátommal beszélgetni.” – Robert Frost

Salamon felhívta a figyelmünket az idő fontosságára. „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt” (Préd 3:1).

Idő. Jézus az idő Ura is. Uralma az eddig bemutatott területeken valamilyen formában mindenütt nyilvánvalóvá vált. De mi is az idő, ami felett uralkodik? Miben nyilvánul meg az idő feletti uralma? Mi a jelentősége ennek az emberek számára?

Először figyeljük meg a szótár meghatározását! A Britannica Hungarica Világenciklopédia (Magyar Világ Kiadó, 1997.) szerint: „Az idő mért, vagy mérhető periódus, térbeli dimenzió nélküli folytonosság.” A Magyar Értelmező Kéziszótár (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972.) az időnek, mint főnévnek kilenc jelentését sorolja fel, amelyek közül az első jelentés magyarázata így hangzik: „Az idő – a valóságnak az a vonása, hogy azt [vagyis a valóságot] egymás után következő mozzanatok összefüggő folyamatának, történésnek fogjuk fel.”

Ha elmélyedünk a relativitás- és kvantumelmélet nagyszerű gondolatában, az idő új és különleges értelmezésével találkozhatunk. Ekkor már kezdjük sejteni, mennyire véges az emberi felfogóképesség. Az idő úgy jelenik meg, mint a természet mozgató ereje, a természet törvénye, ami annyira valóságos és meghatározó, mint a gravitáció törvénye. A természet többi törvényéhez hasonlóan azonban lehetnek olyan esetek, amelyekre vagy nincs hatással az idő, vagy pedig hatása egészen más, mint amihez hozzászoktunk.

Gondoljunk csak bele, hogy a fény csaknem kijátsza az idő törvényét. A tudósok meghatározása szerint kb. 300 000 km-t tesz meg másodpercenként. Az idő töredékét még felfedezhetjük itt, de hogy viszonyul ehhez általános időfogalmunk? Minden változik. A világ teljes 6000 esztendőnyi történelme belefér a másodperc töredékébe. Ha a fénysebességet elérnék, a testek átalakulva energiává válnának, majd lelassulva ismét visszaalakulnának testté. Az idő, ahogy mi ismerjük lényegében megszűnik létezni. A fentiekben közölt meghatározásunk értelmében kilépünk az időből, és átjutunk egy másik, vagy ki tudja hanyadik lehetséges dimenzióba, ahol már nem kötnek a háromdimenziós világban ismert törvények.

Általában már nem lóháton utazunk, és nem ásóval lazítjuk fel a szántóföldet, mégis elfogadjuk Robert Frost idézett gondolatát, hiszen értjük, mire utal az idővel kapcsolatban, és azt is, hogyan irányítja tetteinket az idő. Életünk legtöbb döntését az idő-szabta korlátokon belül hozzuk. Salamon szavait is könnyen megérthetjük, és talán sokszor idézzük is, anélkül, hogy tudnánk, ez az idézet a Bibliából származik. (Talán az ateistákat ez kissé zavarja.) De mi a véleménye minderről Istennek, Jézusnak? A legelején már leszögeztük, hogy Isten az idő Ura. Mit értünk ezen? Azt, hogy Ő teremtette az időt. Ha tehát Ő teremtette az időt, akkor a teremtés előtt az idő nem létezett. Volt olyan is, amikor idő nem létezett? (A mi fogalmaink szerint képtelenség elszakadni az időtől, még ha megpróbáljuk is elképzelni, milyen lenne.) Mégis, emberi megfogalmazásban így hangzik: idő nélküli idő. Továbbá, a Teremtőt nem szoríthatja korlátok közé saját teremtménye. Ez az állítás igaz volt akkor, és igaz most is. Amikor Jézus emberré lett, úgy döntött, hogy a mi dimenzióink által szabályozott világba lép be. Jézus „egész életén át összhangban élt a természet törvényeivel. Testileg és lelkileg példát adott” – (Ellen G. White: Jézus élete, 34. old.). A Mester életében mindennek megvolt az ideje. Jézus Isten, így számos más dimenzió és természeti törvény is rendelkezésére állt, hogy szükség esetén használja. „A természet törvényei – ahogy általában nevezik – azok a törvények, amelyeket az emberek megismerhetnek a fizikai világot irányító törvényekből. De milyen korlátozott a tudásuk, és milyen óriási az a terület, amelyben a Teremtő saját törvényeivel összhangban és a véges lények felfogóképességét végtelen messze meghaladóan tud cselekedni!” – (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 84. old.)

Mi is a csoda? Így határozhatnánk meg: „Olyan nem hétköznapi esemény, amelynek során nyilvánvaló, hogy Isten beleavatkozik az emberek ügyeibe”, vagy „egy Istentől származó természeti jelenség”, olyasvalami, amit nem tudunk megmagyarázni, mert olyan természeti törvények alapján történik, amelyek meghaladják az embernek adatott felfogóképességet. DE a csoda nem varázslat, nem hókuszpókusz, nem csalás és nem is elrugaszkodott emberi fantáziánk szüleménye. A csoda olyan természeti törvények körein belül végrehajtott isteni cselekedet, amelyeket nem ismerünk meg addig, amíg jelenlegi, bűnös állapotunkban vagyunk. „A természet a Teremtőjének szolgája. Isten nem helyezi törvényeit hatályon kívül, sem nem dolgozik velük ellentétben, hanem állandóan eszközeiként használja őket” – (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 85. old.).

Figyeljük meg újra azokat a történeteket, amelyeket a héten tanulmányozunk! Olvassuk el újra Jézus csodáit, amelyeket újra és újra elbeszélnek az evangéliumok! Olvassuk el azt a csaknem mulatságos (ezt mondhatnánk, ha nem lenne olyannyira szívfájdító) jeruzsálemi történetet! Evangéliuma 5. fejezetében János beszámol arról, hogy Jézus belépett a Juhkapun és elhaladt a szépen kialakított Bethesda tó mellett. A név talán az „olajfák háza”, vagy „a kegyelem háza” kifejezésből eredhet. A medence egy hatalmas épületben helyezkedett el, öt gyönyörű, csiszolt fehér márványból faragott oszlopcsarnokkal, közülük az egyik kettéosztotta a medencét, a többi pedig azt ölelte körül. A tó a templomtól északra, a város északkeleti részén, a szintén Bethesda nevet viselő külvárosban volt. Mindig rengeteg ember várakozott ott a csodára, ami reményeik szerint kigyógyíthatta volna őket a betegségből, amiben azért szenvedtek, mert egész életükben figyelmen kívül hagyták Isten természeti és egészségügyi törvényeit. A Jézus élete című könyvből megtudhatjuk, hogy a zarándokok tömegei sóvárogva vágytak a gyógyulásra, így amikor a víz fodrozódni kezdett, az emberek nagy igyekezetükben egymást taposták halálra.

„Többen odaértek, és a parton haltak meg” – (Ellen G. White: Jézus élete, 159. old.). Hát nem éppen úgy hangzik ez, mint… Semmi szín alatt el nem mennék oda!

Ekkor lép színre Jézus. A könyv, amiből az imént idéztünk, így folytatja az elbeszélést: Jézus „egyedül sétált, láthatólag elmélkedett (ma úgy mondanánk: gondolataiba mélyedt)… Látta a nyomorult szenvedőket… Vágyott arra, hogy …minden szenvedőt meggyógyítson, de szombatnap volt. Tömegek mentek a templomba istentiszteletre. A természet törvényei is Isten törvényei, és éppen úgy isteni eredetűek, mint a Tízparancsolat.” – (Ellen G. White: Előtted az élet, 196. old.).

Ezek az emberek áthágták a természet törvényeit. Úgy gondolták, megtartják a Tízparancsolatot. Jézus tudta, mi történne, ha megtenné, amire vágyott. „Egy ilyen gyógyítás annyira felszítaná a zsidók előítéleteit, hogy rövidesen véget vetnének munkájának.” Viszont hamar rájöttek volna, hogy „ugyanaz a hatalom, amely fenntartja a természetet, munkálkodik az emberben is” – (Ellen G. White: Előtted az élet, 97. old.). De akkor megpillantott egy embert, „akinek állapota mindenkinél nyomorúságosabb volt”. Láttál már valakit, akikre illik ez a leírás? Valahol egy utcasarkon, a nagy belvárosi házak árkádja alatt szutykos ember kuporog, előtte egy kis doboz, benne néhány aprópénzzel. Borzalmas! A történet folytatódik: „Betegsége jórészt saját bűneinek következménye volt…” Tehát megérdemelte, igaz? Az egészségügyi hatóságnak kellene elszállítani az utcáról! „Egyedül, barátok nélkül tengette életét ez a szenvedő… és már úgy érezte, hogy kivettetett Isten kegyelméből… Nem tudta felvenni a versenyt az önző, tülekedő tömeggel… Igyekezete és állandó csalódása teljesen felőrölték maradék erejét.” Ekkor egy hangot hallott: „Akarsz-e meggyógyulni?” Nos, ha ez nem ostoba kérdés… „Mit gondolsz, miért vagyok itt?” – kérdezhette magában, de csak a messzeségbe révedt, valójában nem is válaszolt a kérdésre. Csak annyit felelt, hogy nincs, aki segítsen neki.

Jézus nem kérte, hogy bizonyítsa hitét. Nem várta el azt sem, hogy a vágyakozás akár csak egyetlen szikráját is megpillantsa szemében. Tudta, milyen mélységes az elkeseredettsége, nem akarta próbára tenni. Emlékszel? Jézus „VÁGYOTT arra, hogy… MINDEN szenvedőt meggyógyítson.” Egyszerűen ennyit mondott: „Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!” Látszólag Jézus itt két törvényt is áthág: a természet törvényét és a negyedik parancsolatot. „A Törvényadó nagyobb, mint a természet törvénye, és a Mindenhatónak megvannak az eszközei szándéka megvalósításához” – (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 74. old.). De vajon valóban megszegte Jézus e törvényeket? A férfi járt, magával vitte elnyűtt, mocskos gyékénymatracát, amiért szombatrontással vádolták, amire egyszerűen így válaszolt: „Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj!” Ő, aki látszólag figyelmen kívül hagyta a természet törvényét, arra szólított fel, hogy megszegjem a másikat is. „A természet Istene, törvényeinek alkotója és irányítója fel tudja használni keze munkáit szándékának megvalósítására” – (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 73. old.). „A zsidók ezért üldözni kezdték Jézust, mert szombaton tette ezt” (Jn 5:16). Még ilyet! Mindenképpen olvasd el az 5. fejezet további részét is!

Mennyiben vonatkozik mindez ránk is? Értéknek tartjuk, hogy Jézus az idő Ura is? A. W. Tozer így fogalmazott: „Csak azért lehet ereje Isten szavainak a Bibliában, mert összefüggnek Isten szavával, ami a világegyetemet tartja fenn. Isten ma is hallható hangja teszi mindenhatóvá az írott Igét is” – (A. W. Tozer: Best of Tozer, 21. old.). Isten, és nem ember fektette le a szombat meghatározását a Tízparancsolatban. Isten felhasználja az általa teremtett dimenziók és törvények bármelyikét, mindegyikét, még azokat is, amelyeket ember meg nem érthet. Mind rendelkezésére állnak, hogy a világegyetemben megvalósítsa céljait. VÁGYIK rá, hogy mindannyiunkat, TÉGED és ENGEM is meggyógyítson. Mind bűnösök vagyunk, koszos gyékényszőnyegünkön ücsörgünk. Nem különbözünk attól a szegény betegtől, bűneink juttattak ide. Az idő, emberi dimenziónk egy része, vagy a természeti törvények egy összetevője szintén Jézus rendelkezésére áll, hogy üdvösségünk érdekében felhasználja. Vajon mi is felkelünk és járunk? Most? Vagy később? Mikor? Ám „eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját… [és] nem lesz többé idő” (Jn 5:25; Jel 10:6).

 

Robert Holbrook