Entries by Árvai Gergely

Fehér karácsony Győrben

„Kik ezek, akik a fehér ruhákba vannak öltözve, és honnét jöttek?”(Jel 7:13) – tettük fel mi is a kérdést 2018. december 22-én, a baptista imaházban, ahol szem- és fültanúi lehettünk Ombódi Attila és felesége, Kriszti bizonyságtevésének és azon döntésének, hogy életüket, „ruhájukat megmossák a Bárány vérében.” Keresztségük és a róluk sugárzó boldogság nyomán mindannyian mi […]

Szolgálat az időseknek Kiskunhalason

A nagyobb ünnepek előtt rövid műsorral örvendeztettük meg a kiskunhalasi Idősek Otthonának lakóit. Látogatásainkat a 2018. évben rendszeressé tettük. Minden hónap utolsó hetének egy délelőttjén foglalkoztató alkalmakat szerveztünk, kb. 1-1,5 órára. Alkalmainkon 20-25 fő vett részt, változó súlyosságú ápoltak. Voltak, akik besétáltak, de legtöbben segítségre szorulva, tolókocsival vagy más mozgást segítő eszközökkel érkeztek a klubterembe. […]

Hunor és Máté

2018. december 8-án két ifjú lelket mutattak be szüleik a Kiskőrösi Gyülekezetnek. Rárósi Ildikó és Rárósi Dávid, Hunor nevű kisfiukat, Farkas Izabella és Sebestyén Endre, Máté nevű kisfiukat hozták el Isten és a gyülekezet színe elé, hogy áldást és vezetést kérjenek gyermekeik életére a mennyei Atyától. A gyülekezet tagjai biztosították a kedves szülőket arról, hogy […]

DET hírháló – videós beszámolók

A fontosabb egyházterületi eseményekről igyekszünk a jövőben videós összefoglalókat is közzé tenni az írásos beszámolók mellett. A 2018. október 27-i hitéleti konferenciáról és lelkészszentelésről az alábbi linken látható a híradás, benne az újonnan felszentelt lelkészekkel készült riportokkal.

Örülj! Beteljesedett! Pestszentlőrincen

Idén harmadik alkalommal szerveztünk jótékonysági koncertet két olyan, kerületünkben élő család számára, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz anyagi helyzetbe, mert súlyosan beteg gyermeket nevelnek. Mindkét család halmozott problémákkal küzd. A nagyon beteg kisbabát nevelő családban a szülők ezek ellenére bizakodóak, derűsek. Kifejezték, hogy hisznek abban, hogy van Isten, segíti őket, hogy nem véletlen az, hogy […]

Mikulás puttonya cserkészprogram Kecskeméten

A 431. számú Huenergardt János Frigyes Cserkészcsapat Kecskeméti Kova Cserkészraja a Mikulás puttonya program keretében egy gyermekotthonba látogatott 2018. december 9-én, ahol középsúlyosan értelmileg akadályozott gyerekekkel találkozott. A cserkészeink hetek óta készültek arra, hogy egy cipősdoboznyi ajándékkal, bábelőadással, illetve énekes-zenés programmal ajándékozzák meg azokat, akik náluk sokkal nehezebb sorsúak. 33 cserkész (vagy leendő cserkész) és néhány […]

Elstartolt a Bibliai Olimpia

2018. november 17-én lezajlott a Bibliai Olimpia első fordulója. Minden résztvevő hősiesen küzdött és mindenki komolyan vette a feladatot, ezért a nem továbbjutók is dicséretben részesülnek! Köszönjük a helyi szervezőknek az együttműködést és a közös munkát! A döntőbe továbbjutók névsora a következő linken olvasható: http://bibliaiolimpia.org/i-fordulo/ Bibliai Olimpia Munkacsoport

Presbiteri értekezlet az Egyházterület és az Unió vezetőinek körében

Utoljára februárban szervezett hasonló értekezletet a Dunamelléki Egyházterület, melyre a gyülekezetek presbitereit, gyülekezetvezetőit várták. Stramszki István DET kincstárnok áhítata adta meg az igei alapvetést, melyben az ajtó előtt álló Jézusról beszélt. Mit teszek meg érte? Ismerem-e igazán azt, akit be szeretnék mutatni másoknak? Meghallom-e a kopogtatását az élet zajában? Az imaközösség után Ócsai Tamás unióelnök […]

Stafétaváltás a szolgálatban

A november 13-án megtartott DET lelkészértekezlet a megszokott adminisztratív kérdések mellett két szívmelengető momentumnak is helyet adott. Az egyik Zarka Péter köszöntése volt 40 éves lelkészi szolgálata, ill. közelgő nyugdíjba vonulása alkalmából. Dr. Ősz-Farkas Ernő DET elnök méltató szavai bemutatták azt a gazdag és sokszínű életutat, melyben Péter hűséggel szolgált feleségével, Krisztával együtt. Zarka Péter több gyülekezetben […]

Érzékenyítő cserkészhétvége Kecskeméten

A 431. számú Huenergardt János Frigyes Cserkészcsapat Kecskeméti Kova Cserkészraj alakulásának 1 éves születésnapja november elején volt esedékes, így 2018. november 3-4-re cserkészhétvégét hirdettünk. Gyönyörű napsütést kaptunk ajándékba, és boldogan töltöttük együtt ezt a másfél napot a friss cserkészeinkkel. Az alkalmon mintegy 40 cserkész vett részt. A hétvége alapjául Mt 25:31–46 szolgált, amelyben a jobb […]