Vizet prédikáltunk

Mi köze van a halfőzésnek az egészséges életmódhoz? Számunkra nem ez volt a kérdés, hanem az, hogy ott lehessünk a város legfontosabb éves eseményén a Bajai Halfőző Fesztiválon. A részvételi szándékunkat már jóval korábban jeleztük a város vezetői felé, akik ingyenesen biztosították a helyet (és áramot) számunkra. Mivel a szervők szívesen fogadtak valamilyen frissítőt, ezért több, mint 150 kg almával járultunk hozzá a rendezvényt segítő csapat élelmezéséhez.

A Bajai Gyülekezet tagjai pénteken 14.00–22.00 és szombaton 10.00–22.00 óra között négyórás „műszakokra” osztva végezték szolgálatukat, felhívva a látogatók figyelmét a test-lelki egészség fontosságára.

A Mozgó lelki- és egészségközponttal kitelepülve az Egészség Expó nyolc állomására invitáltuk az embereket. A látogatók pontos létszámát nehéz lenne megmondani, hiszen nem mindenki járta végig mind a nyolc állomást, de az állapotfelmérő lapból közel 150 db elfogyott a két nap alatt. 1-2 csendesebb időszakot leszámítva gyakorlatilag folyamatosan jöttek az emberek, emellett sok ismerőssel találkoztunk, beszélgettünk a buszon kívül állva is. A vércukormérés mellett Juhász Zsolt dietetikus tanácsaira voltak leginkább kíváncsiak, aki mindkét nap teljes nyitvatartási időben fogadta az érdeklődőket.

Korábban már két Egészség Expót szerveztünk a gyülekezetben, de ezen a nagy tömegeket megmozgató hétvégén most voltunk először. Megtisztelő volt az is, hogy a fesztivált megnyitó városi állófogadásra és a díszvacsorára meghívást kapott az gyülekezet lelkésze is (kísérőjével együtt).

Úgy tapasztaltuk, hogy van igény az ilyen jellegű szolgálatra, és bízunk benne, hogy ezentúl a Halfőző Fesztiválon a hungarikum bajai halászlé mellett nélkülözhetetlen elem lesz az adventisták Mozgó lelki- és egészségközpontja is.

A kitelepülésünkről a helyi sajtó részletes cikket közölt: http://baja.hu/index.php/aktualis-hirek/item/9618-fokuszban-a-testi-lelki-egeszseg

(Kis István)

[av_gallery ids=’4412,4411,4410,4409,4408,4407,4405,4404,4403,4402,4401′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’activate_avia_lazyload’]