Mozgó Lelki- és Egészségközpont Kecskeméten

A Hunyadivárosi Hetek eseménysorozat keretein belül kapott lehetőséget a helyi gyülekezet szeptember 21-ére, hogy az utánfutó segítségével végezzen egészségügyi méréseket, tanácsadást, könyvárusítást, könyvtári szolgáltatást és működtessen egy lelki betérő sátrat.

Péntek délután érkeztünk meg a helyszínre, a Herman Ottó térre az előkészületekhez, hogy szombaton végezzük a programjainkat (vérnyomás-, tüdőkapacitás-, véroxigénszint-mérést, ami még kiegészült a testben lévő zsír, víz, csont, izom százalékos mérésével. A Práter utcai gyülekezet kardiológus orvosa vállalta a vércukormérést és adott egészségügyi tanácsokat).

Nagyon jó helyet sikerült kapnunk a nagyszínpad mellett, és lehetőségünk adódott arra is, hogy egy riportban elmondhassuk, kik vagyunk és milyen céllal érkeztünk.

A napunk viszonylag lassan indult, kevesen voltak a parkban, de ebéd után 2 óra körül rengetegen leptek el bennünket. Sokan álltak le beszélgetni, könyvet vásárolni és kölcsönözni. Több mint százan mérették meg a vércukorszintjüket, összesen pedig közel 200-an fordultak meg a nap során az utánfutóban és a sátorban. Komoly, mély beszélgetéseink voltak a lelki egészség és a függőségek témájában. Ötven ember regisztrált, hogy szeretne értesítéseket kapni a szervezett programjainkról és egy idős házaspár – aki könyveket vett és kölcsönzött – jelezte, hogy a gyülekezetbe is szeretne eljönni.

Annak ellenére, hogy megpróbáló volt a hangerő – amivel a programok zajlottak –, és a megszokott szombati nyugalom (az ebéd kivételével) hiányzott a napunkból, kárpótolt minket az emberek érdeklődése. Hihetetlenül látszódott, hogy sok a munkánk és a feladatunk, mivel a nyitottság megvan az emberekben. Közöttük kell legyünk, nemcsak egyszer-egyszer, hanem folyamatosan, meg kell ismerjük a szívükhöz vezető utat, a Jézusi szolgálat leckéit.

Nagyon jó csapat volt szolgálatban, öröm volt közösségben lenni velük, Isten áldja meg gazdagon erőkifejtéseiket!

Gy. J.