Életfejlesztés Nagykanizsán

fotók: Tóth Eszter

Különleges programot indított a város számára gyülekezetünk Nagykanizsán kétheti rendszerességgel. Életfejlesztés címmel aktuális életkérdésekről tartanak előadóink előadás-sorozatot beszélgetés formájában, bibliai alapokon. 

Az első alkalommal, 2016. október 19-én a szeretet témáját boncolgattuk. Első előadónk Horváth Gábor, a Nágocsi Reménység Rehabilitációs Ház szakmai vezetője Kis István lelkészünk kérdéseire válaszolva őszinte egyszerűséggel vallott életéről, a családjához és a munkájához fűződő kapcsolatáról. Az est folyamán a hallgatóság kis csoportokat alkotva diskurálhatott az öt szeretetnyelv jelentőségéről. Megtudhattuk, hogy a szeretet tanulható, tudatos tevékenység, a függőségeink pedig mind csak szeretetpótlékok.

Az előadás alatt vendégeink friss pogácsát, gyümölcsöt és meleg teát kóstolhattak szorgos testvérnők jóvoltából, ezáltal is otthonosabb légkört varázsolva. Albert Schweitzer gondolatát szabadon idézve: miszerint az emberi nagyság azon múlik, hogy mennyi szeretet van benne. Úgy érzem ezen az estén sikerült egy szeletet adnunk ebből. A résztvevők szemmel láthatóan nagy megelégedéssel és lenyűgözve indultak haza. „Két hét múlva találkozunk és másokat is hozunk magunkkal!” – így búcsúztak vendégeink, mindannyiunk örömére.

Azóta is sorra látogatják alkalmainkat, és a létszám csak növekszik. Témáink voltak már a szereteten kívül az élet értelme, nyugalom, félelem és a megbocsájtás. Januártól ismét folytatjuk a halál, sorstárs-embertárs, kapcsolatok és depresszió kérdéskörével. Hála legyen az Úrnak a lehetőségért, és adja, hogy mindannyian közelebb kerüljünk az Úrhoz!

Várnagy Szabolcsné

[av_gallery ids=’2409,2408,2407,2406′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]