Bibliai Olimpikon az Ígéret földjén

A 2016-os Bibliai Olimpia főnyereménye egy Izraeli zarándokút volt, melyet Kiss Mónika nyert meg. Így, mint „bibliai olimpikon” lett az idei, szeptember elején Szentföldre látogató csoportunk tagja. S hogy milyen érzés volt a Biblia földjén járni, hogy mi érintette meg legjobban, s milyen elhatározással tért haza? Íme, a válasz:

Kis félelemmel, de izgatottan, hatalmas tudásvággyal vágtam neki az útnak, hogy amit csak lehet, kultúrát, ismeretet, ízeket, látványt magamba szívjak és egy életre elraktározhassam. S mivel a gazdag program révén nagyon sok helyen jártunk, röviden összefoglalva, azt mondanám; az egész út csodálatos volt, és ezt csak az tudja, aki már járt ott.

Mégis kiemelnék két helyszínt, ami a legjobban megérintett. Az egyik Yardenit, a Jordán folyó partján lévő keresztelőhely, ahova, ahogy ott jártunkkor mi is láthattuk, nagyon sok keresztény jár ma is alámerítkezni. A másik pedig a sírkert Jeruzsálemben. Ezeken a helyeken igazi áhítat, szépség és boldogság lakik.

Ami megerősítette bennem azt a gondolatot, hogy ha Isten úgy akarja, márpedig úgy akarja, akkor be fogok jutni az Ígéret földjére. Isten egy hatalmas ajándékot akar nekünk átadni, csak ki kell tárni a karunkat, hogy elfogadjuk, nem a saját bűneinkre nézve, hanem az Ő szeretetét és kegyelmét csodálva.

Ezért nagyon hálás vagyok, amiért járhattam Izraelben és visszavágyom, mert rájöttem, hogy a Bibliát megérteni, jól érteni a zsidó kultúra és a történelem ismeretének hiányában nem lehet. Nagyon szeretném ennek fényében folytatni a Biblia olvasását.

T. Sz.–K. M.