Regionális ifjúsági hétvége Baján

Az október 18. és 20. között került megrendezésre a második bajai regionális ifjúsági hétvége, melynek címe és témája „Szabadság és barátság” volt. Második alkalommal készültek a fiatalok programokkal és érdekességekkel, hogy a vendégek egy remek élménnyel gazdagodhassanak. A résztvevők péntek estétől vasárnap délelőttig élvezhették a Bajai Gyülekezet és a fiatalok vendégszeretetét. A péntek esti első áhítatot a helyi gyülekezet lelkésze, Kis István tartotta, aki megalapozta az egész hétvége meghitt hangulatát. A szombati és vasárnapi napon pedig Palotás Kristóf szólta Isten Igéjét. Kristóf a hétvége folyamán frissítő gondolatokkal látta el a fiatalokat, és dolgozta fel a hétvége témáját. A vendégek szórakoztatására különböző programokkal készültek a szervezők. Volt csoportos beszélgetés, dalszövegírás, éneklés, kvízek, társasjáték és sportolás is. A hangulat az egész hétvége folyamán remek volt, ezt a rengeteg fénykép és visszajelzés is igazolja. Az egész gyülekezet nagyszerű munkát végzett, mindenki segített, ahol csak tudott. Nagyon áldásos volt ez a hétvége, és remélhetőleg jövőre megismételhetjük!

Schüszler Dávid