Régészeti előadás-sorozat Keszthelyen

Az előző év tavaszán kerestük meg először dr. Gürtler Kata régészt és teológust, hogy tartson előadásokat a Bibliai történetekre alapozva, akkor Jézus születése, élete és halála volt a téma. A komoly érdeklődésre való tekintettel, ismét felkerestük a régésznőt, vállalna-e az idén is hasonló sorozatot és ő örömmel mondott igent. Mivel ő maga is a Filiszteusok földjén kutat, arra gondoltunk talán ez adhatná az idei témát. Két előadáson vagyunk túl, amelynek a keszthelyi Balaton Színház ad otthont.  Eddig a világ hét csodájáról hallhattunk, valamint Ábrahám vándorlásáról és életéről, megtekintve azokat a helyszíneket, amelyek a Bibliában említve vannak, és a valóságban is léteztek, hiszen régészeti bizonyítékai vannak. Úgy tűnik a keszthelyi embereket érdekli a régészet, mert sokan eljöttek meghallgatni, így lehetőségünk van nyilvánvalóvá tenni számunkra is, hogy a Biblia nem csupán mese, az abban foglaltakat tudományosan is alá tudjuk támasztani. Meggyőződésem, hogy ez még egy keresztény ember számára is szükséges időnként. Imádkozunk, hogy az Úr minél több érdeklődőt küldjön ezekre az alkalmakra, hogy minél több emberhez juthasson el az Evangélium jó híre akár a tudomány segítségével is.

(Pétervári Tünde)

[av_gallery ids=’3625,3626,3619′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]