Presbiterszentelés Veszprémben

A nagy létszámú gyülekezetek életében kiemelt jelentősége van annak, hogy megfelelő számú helyi tisztségviselő forgolódjon az evangélium szolgálatában. Ezért mindig örvendetes, amikor a gyülekezetben helyi vezetőket, persbitereket iktathatunk be a szolgálatba.

Egy ilyen eseménynek lehettek szem- és fültanúi a Veszprémi Gyülekezet tagjai és a meghívott vendégek június 4-én, amikor is Agg Dénes és Horváth Miklós szolgálatára kértünk áldást.

Agg Dénes és felesége, Marika, egy előadás-sorozat kapcsán ismerkedett meg a gyülekezettel, majd 2000-ben megkeresztelkedtek. Azóta Dénes a gyülekezeti élet többféle területén szolgálta a közösséget a testvérek örömére. Ennek is köszönhetően jelölte őt a gyülekezet presbiteri szolgálatra.

Horváth Miklós a Veszprémi Gyülekezet „gyermeke”. Már egész korán megismerkedett a gyülekezeti élettel, hiszen saját szavait idézve: „Anyu akkor keresztelkedett, amikor a hasában voltam, úgyhogy az anyatejjel szívtam magamba az evangéliumot.” 1993-ban keresztelkedett, utána nem sokkal ifjúsági vezető, majd misszióvezető lett. 2000-ben szerzett teológiai diplomát az Adventista Teológia Főiskolán. Azóta szívesen prédikál a veszprémi körzetben, és azon kívül. Feleségével, Gizivel, nagy áldására vannak a gyülekezetnek.

A körzetvezető lelkipásztor által közvetített igei gondolatok és a felszentelés után a presbitertársak köszöntötték az új munkatársakat. A házastársak köszöntése sem maradhatott el, mivel a jelenleg megválasztott presbiterek házastársai köszöntötték a feleségeket.

Hisszük, hogy a Mindenható sok áldást tartogat két új presbiterünk szolgálata által a gyülekezeti közösség számára!

Kalocsai Tamás

[av_gallery ids=’1993,1994,1995′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]