Presbiteri értekezlet az Egyházterület és az Unió vezetőinek körében

Utoljára februárban szervezett hasonló értekezletet a Dunamelléki Egyházterület, melyre a gyülekezetek presbitereit, gyülekezetvezetőit várták. Stramszki István DET kincstárnok áhítata adta meg az igei alapvetést, melyben az ajtó előtt álló Jézusról beszélt. Mit teszek meg érte? Ismerem-e igazán azt, akit be szeretnék mutatni másoknak? Meghallom-e a kopogtatását az élet zajában?

Az imaközösség után Ócsai Tamás unióelnök tartott beszámolót a Generálkonferencia őszi üléséről. Részletesen bemutatta az egyház működési rendjét, a döntéshozatalok mechanizmusát. Az ülés legnagyobb visszhangot kiváltó témája annak a dokumentumnak az elfogadása volt, amely az ún. „szabályoknak nem megfelelő” egyházi egységek helyzetét szeretné tisztázni.

Dr. Ősz-Farkas Ernő DET elnök rövid visszatekintés után a 2019-es missziós év részleteiről beszélt, melynek mottója – a Golgota utcai hitéleti konferencián is megismert – „Szolgáltra jelentkezem!”

Kiss Szilveszter és Gyurkó János a Mozgó lelki- és egészségközpont missziós lehetőségeit ismertette, majd Stramszki István beszélt az egyházterület anyagi helyzetéről. Újra szóba került az ún. 1%-os felajánlások jelentősége. Ha minden tag odaszánná ezt az összeget az imaház-felújításokra, -építkezésekre, akkor nem lenne gond az állagmegóvással és az új beruházásokkal.

A DET osztályvezetői (Hites Gábor, Kis István, Szabó János) a 2019-es tervekből emeltek ki főbb elemeket, Tóth Szilárd pedig a 2019 márciusára tervezett Duna Bibliakonferenciára hívta fel a figyelmet. Ennek témája a szombat lesz.

Délután Csizmadia Róbert uniótitkár tartott egy átfogó történelmi áttekintést a nők felszentelésének kérdéséről. A fórumot és az egész napi együttlétet a jó testvéri légkör jellemezte. A kérdéseket, hozzászólásokat a misszió előmozdítása hatotta át.

(KI)