Osztrák vendégek Ráckevén

Május 12-töl 14-ig az ausztriai Oberweißburg gyülekezetének kicsiny csoportját fogadtuk Ráckevén. (Oberweißburg Salzburg tartományban, Lungau régióban található. A kis gyülekezet tagjait többen ismerhetik Magyarországon, hiszen korábban évekig Mariapfarr-on, a Berghotelben volt a gyülekezet összejöveteli helye, ahol több magyarországi gyülekezeti csoport is megszállt, illetve olyan programok is zajlottak, mint a túratábor vagy a házaspárok hete.)

A testvérek pénteken este érkeztek, és családoknál kaptak elhelyezést.
A szombat délelőtti szolgálatot Stefan Lutsch testvér, a gyülekezet presbitere látta el, délután Raimund Fuchs testvér szolgált, aki lelkészként hosszú évekig volt az Osztrák Unióban a Családi Osztály vezetője, de dolgozott a Könyvevangélista Csoport vezetőjeként is, jelenleg éppen nyugdíjazása előtt áll. A két összehangolt szolgálatban a család, a gyermeknevelés, a párválasztás témáiról hallhattunk egyik gyülekezeti tagunk fordításában.

A közös ebéd után a gyülekezetünk szinte teljes létszámmal vett részt a délutáni alkalmon is, gyerekekkel, fiatalokkal együtt.

Vendégtestvéreink egyben a Lungau-i Singgruppe Hoffnung (Reménység Énekcsoport) tagjai is, így énekeikkel szívmelengető perceket szereztek, ugyanis régi adventi énekeket hallhattunk tőlük.

Itt érdemes megemlíteni, hogy egész nap olyan közös énekeket énekeltünk, amik számukra is ismertek voltak, és néhányuk szorgalmasan próbálta éneklés közben a kivetítőről a magyar szöveget olvasni, magyarul énekelni.

A késő délutáni pihenő után este együtt indultunk Budapestre, egy kis városnézésre. A Hősök terén hallhattunk egy kedves esti éneket is a vendégektől, az Andrássy úton haladva megnéztük az Operaház fényeit, majd a Parlament épületét csodáltuk meg és sétáltuk körbe.

Vasárnap délelőtt még egy ráckevei szigetkerülő sétahajózásra vittünk a vendégeket, amit igazán nagy örömmel fogadtak. A hajózás utáni közös fotózásnak nem akart vége szakadni. Búcsúzóul mi énekeltünk nekik egy áldásmondó éneket a parkban, majd ima után elköszöntünk tőlük.

Reméljük, testvéreinket hamarosan újra Ráckevén üdvözölhetjük, hisz tartalmas, értékes szolgálatuk után megszületett egy közös őszi evangelizáció terve is.

CzÉ

[av_gallery ids=’2671,2670,2669,2668,2666,2660,2659,2658′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]