Mozgó Lelki- és Egészségközpont Gödöllőn

(2019. szeptember 08.)

A gödöllői Belvárosi Napok eseményei már 7-én szombaton elkezdődtek, de ezen a hétvégén osztozni kellett az utánfutón Albertirsával, így csak vasárnapra tudtunk eszközt biztosítani a gyülekezetnek. Nagyon rövid idő alatt kellett a szervezést lebonyolítsuk, viszont a kezdésre minden a helyére került.

A gyülekezet a 8 alapelv képviseletével, egészségügyi mérésekkel, dietetikai tanácsadással készült, így az érdeklődők az eredmények és kérdéseik alapján kaphattak szakirányú segítséget ezen a napon. A jelenlétünk lehetőséget adott a beszélgetésekre, a kapcsolatépítésre a „város emberével”. A méréseket végző fiatalok, akikre a munka jelentős része jutott, nagy segítséget nyújtottak egészségügyi szakértelmükkel.

A gyülekezet jelenlévő tagjai az invitálást, az egészséges életmód átadását, kiadványaink, szórólapjaink osztásának feladatát végezték az utánfutó körül és a felállított sátorban.

Mindössze 5 órát voltunk jelen, mégis kb. 50 érdeklődő élt az általunk felkínált lehetőségek valamelyikével.

Mindenképpen pozitívan értékelném a gyülekezet bátorságát, hogy a nagyon rövid felkészülési idő ellenére nem hátrált meg, hanem jelen volt, tapasztalatot szerzett, ami megerősítést adhat a jövő évi újabb részvételre.

Gy.J.

[av_gallery ids=’4507,4506,4505,4504′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]