Karácsonyi vásár és közösségi nap Lovasberényben

Isten különleges gondoskodásának köszönhetően sok fagyos nap után szép napsütéses, már-már tavaszias időnk volt december 11-én, vasárnap. A gyülekezetből szép számmal gyűltünk össze, de most nem az imaházban, hanem a mellette lévő kisházban. 

Ezt a mostani alkalmat is sok előkészület előzte meg. Készültek a különböző kézműves remekek, szárazsütemények és még ki mivel tudott hozzájárulni. Végül mindezekből összeállt egy látványos vásári kínálat, amiből az érkező vendégek kedvük szerint válogathattak. Na és természetesen idén sem maradt el a kürtöskalácssütés; ebbe is sokan bekapcsolódtak. Volt aki dagasztott, volt aki a tésztát készítette elő, volt aki a tűzet élesztette fel, és volt, aki sütötte, forgatta. Időnként váltottuk egymást, mivel nagy keletje volt, kb. 150-200 db fogyott el belőle.

A sok munka ellenére nagyon jó volt a  hangulat, sokfelé csendült fel vidám nevetés. Valószínűleg ez és a kürtöskalács illata vonzotta a falubelieket, akik szép számmal látogattak el hozzánk. Nézelődtek, válogattak, vásároltak. Tudták ők is, hogy az itt hagyott pénz jó helyre kerül, mivel ez a bevétel adja a jövő évi szünidei bibliatábor alapösszegét. Aki nem vásárolt, az sem ment el üres kézzel, mert kedvére válogathatott a ruhabörzén, amely minden részvevő számára ingyenes volt.

Eközben elkészült a finom bableves a konyhában tevékenykedők jóvoltából. Frissen kisült pogácsával együtt jóízűen fogyasztottuk, de az egész alkalom különlegessége az volt, hogy együtt tölthettük ezt a napot, mindannyiunk örömére. Jó volt együtt lenni úgy, hogy a szombatnapon kívül, kötetlenebbül találkozhattunk egymással.

Köszönjük mindenkinek, aki eljött, részt vett, tett érte! Reméljük, nem kell egy évet várni, hanem hamarabb megismételhetjük, akár egy kirándulással egybekötve!

Nagy Nikolett

[av_gallery ids=’2294,2293,2292,2291,2290′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]