Húsvét a kardiológián

„Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom örüljetek!” (Fil 4:4) – ezzel a bibliaszöveggel   kórházi körülmények közt élő beteg gyerekeknek, szüleiknek és az ápolószemélyzetnek vigasztalást, biztatást nyújtani nagy kihívás.

Nincs azonban olyan helyzet, amelyben az Úr ne lenne ott velünk! Ő mindnyájunkat fel tud használni, ha hívását meghalljuk, és készek vagyunk cselekedni. Ez évről évre, minden látogatásunkkor megtörténik a kórházban.

Tanuljuk meg az öröm játékát! Akarsz-e a legrosszabb helyzetben is örömet találni? Segíts másoknak a mosolyoddal, kedvességeddel örülni!

Még a 9 éves Tamarának is, aki szomorú arccal hallgatta a történetet, végül mosoly fakadt az arcán, amikor az ajándékkönyvet és a plüssjátékot a kezébe adtuk. Hát még akkor, amikor meglátta az édesapját! Nagy dolog, hogy ma már a szülők is ott lehetnek gyermekük betegágya mellett.

A szülők is velünk együtt énekeltek, együtt örültünk, hogy becsempészhettünk egy kis fénysugarat a falak közé, és a gyógyulást illetően a szívükben reményt és bíztatást tudtunk adni! „Aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld 11:25).

Kovács Zsuzsa

[av_gallery ids=’2551,2550,2549,2548′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]