Hogy is volt 90 éve Pécsett?

1924 az az év, amikor az adventisták elkezdtek erőteljesen dolgozni városunkban. Két bibliamunkás, Tóth Lujza és Sohlmann Károly munkája eredményeképp ebben az évben már két személy keresztelkedett meg. Aztán a következő években további keresztségek voltak, minek hatására 1927-ben megalakult a pécsi gyülekezet.

Az elmúlt 90 év még nagyon sok emléket hagyott a gyülekezet életében. Néhány név a régi lelkészek, bibliamunkások közül a teljesség igénye nélkül: Berghauer Imre, Sohlmann Károly, Vankó Mihály, Henne József, Stoics István, Albrecht József, Egervári Oszkár, Árvai Henrik. Ők már nem élnek, de nevükhöz kötődik a gyülekezet életéből sok emlék.

2017. október 21-én ünnepi megemlékezést tartottunk a pécsi gyülekezetben, melyre az ország több gyülekezetéből jöttek testvérek, hogy együtt emlékezzünk a régmúltra. Az ünnep hangulatát emelték a zenei és kórus szolgálatok, de azok a megemlékezések is, amiket a jelenlévő testvérek megosztottak néhány percben. A pécsi városi kéviselők közül is részt vettek és köszöntötték az ünneplő gyülekezetet. Dr. Hoppál Péter államtitkár levélben köszöntötte a 90 éves gyülekezetet és a gyülekezet számára további kitartó munkát kívánt és egyúttal köszönetét fejezte ki áldozatos tevékenységükért.

Az igei gondolatokat, az emlékezés gondolatait Ócsai Tamás és Ősz-Farkas Ernő testvérek szólták.

A gyülekezet folyósóján és lépcsőházában elhelyezett több száz fénykép, melyek az elmúlt 90 évet mutatják be ma is megállít mindenkit és azt juttatja eszünkbe, hogy még sok feladatunk van a városban. Simon Csaba testvér a következőket írta a pécsi gyülekezetről szóló szakdolgozatában: “Ha a gyülekezet tagjai is elolvassák a kész dolgozatot, láthatják majd, hogy Isten hogyan viselt gondot a közösségről az elmúlt évtizedek során, és megerősíti a reményt a jelen nehézségekből való kilábalásra is. Az is nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a kilábalás nem tőlünk függetlenül fog megtörténni, hanem ennek véghezviteléhez Istennek emberekre van szüksége: ránk.”

Ömböli Gyula

[av_gallery ids=’3299,3298,3297,3296′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]